Pszi-pályafutásom története 6. Klinika

Így elkezdtem járni ehhez az áterhez (én választottam a lehetőségek közül), szerintem már akkor is megállapította, hogy kevert fázisban vagyok. Kaptam Tolvont (ez is annak a „bizonyos” áternek az öröksége, hogy ezt kértem), na meg a sima helyett Xanax SR-t. Meg az Olanzapine-t, akkor még kis mennyiségben, aminek az „eredménye” lett 10 hónap alatt +30 kiló. Aztán észrevette, hogy rendesen bedepiztem, és ellentmondást nem tűrően beutalt a Balassába, gyógyszerbeállításra. Na, az az osztály holt unalmas (olykor lejártam a kertbe, de már ősz volt, úgyhogy én ott többnyire fáztam…), egyébként csak bámultam ki a fejemből. És akkor jött a doktor, hogy vagy kveti, vagy lítium. A Kwetapinnal már többször megszívtam Tarcsán, attól egyenesen irtózom, maradt a lítium, a vérvételekkel. Attól aztán nem érzel semmit, nem érdekel semmi, totál egykedvűség, motiválatlanság – és butulás. 
Viszont itt megmondták egyértelműen, hogy „tipikus bipoláris” vagyok, olyannyira, hogy még egy egyetemi csopihoz is elvittek demonstrálni.

Amikor kijöttem, kaptam még Escitalopramot, na az cukorka. Helyette jött a Brintellix, ez legalább megszünteti a szuicid késztetést. Azért tudom ezt biztosan, mert a gerincsérvműtétkor a kh.-kban nem adták (a sajátomból is csak a végén!), és azon filóztam, hogy vegyek lendületet az ablakon kiugráshoz járókerettel…

A következő gyszer az Arisppa, eleinte jó volt, kicsit pörgetett is, aztán jöttek tőle a parkinsonismusos tüneteim, irány a neurológus, aki vagy adott volna még egy gyszert (szintén mellékhatásokkal), vagy gyógyszerleállítást javasolt, így szabadultam meg a lítiumtól. Aztán nem múlt a kézremegés, és amikor itt döglöttem lebénulva az ágyban, elhagytam az Arisppát (később bevallottam a dokinak). Volt elvonási tünet: izzadás, hideg végtagok, habár ki tudja, akkor mi mitől volt.

Utána egész jól elvoltam a Br-xanival, csak hát elkezdtem kicsit iszogatni a haverral (aki most a Nyírőben van), és ennek a következménye lett az anyámmal való balhé, és ő a jól bevált gyakorlat szerint rám hívta a mentőket (persze yard is jött, már ismernek…) Egy héttel megúsztam a klinika zártot, mert azt mondta a doktornő, hogy jelenleg nekem nincs szükségem zárt osztályi kezelésre. De megkaptam a „bizonyos” áter-féle Tiapridalomat, a Xanax SR-t lecserélték Rivóra (a pia”elvonás” miatt), és bevezették a Lamolepet, amitől (egyelőre) nem lettem pöttyös. Ezt most szép fokozatosan emeljük.

Közben megjött az „idézés” a rokkantságot felülvizsgáló bizottságtól, úgyhogy az áterem kellett írjon szakvéleményt. A kh.-ban eltűnt a borderline, viszont ő beírta. Na de ott szerepel az alkoholizmus, erre meg közölte a doki, hogy „nem baj, azt én nem írom be”. Na, itt tartunk jelenleg.

 

Szerző:

Belépett: 3 nap

Kleó

Blog kommentek: 14835Blog bejegyzések: 69Regisztráció: 29-12-2012

12 gondolat erről: “Pszi-pályafutásom története 6. Klinika”

  1. Ha a pia kikerült az jó vagy nem ilyen esetben? 

    Plusz pont a Bizottságnál vagy épp az esélyed csökkenti, mondván a betegséget magadnak csináltad (ha épp rosszindulatúak)?

    Lítium es Arisppa nélkül (most Tiapridallal és Lamoleppel) jobb? Mi lett a parkinsonizmusos tüneteiddel?

    Micsoda spórolás, hogy elhagyták a Brintellixet. Pszichiátrián is hallottam olyanról, hogy valakinek gyógyszert cseréltek mert elfogyott a készletük. Olyat is, hogy ott fekvő betegnek visszadátumozott Leponex receptet adtak és magának váltotta ki. Aznap már minden más Leponexesnek újra volt gyszere, ismerősöm távozáskor kevesebbet kapott vissza. Ebből látszik, h az övét osztották a többinek is.

  2. Az jó, hogy nincs benne a pia, de tulképp mind1, mert máshol meg ott van. Náluk is… Az igazságügyi elmeszakértő is azt csinálta, hogy minden más betegségemet figyelmen kívül hagyta, csak az alkoholos állapotot vette figyelembe.

    Br.-t tényleg azért nem adták, mert drága, de a sajátomat sem, mert ugye ha kifogy. Beszéltek telón a dokimmal, és ő ajánlotta, hogy írjanak ki egy napra, ő meg aznapra felírja, és ki lehet váltani. Az első férjem meg mondja, hogy a kh.-i gyszereken mindegyiken nagy O betű van, mint”olcsó”.

  3. Mozgó?!?! surprise Hány mozog? Kihúzatni? Vagy akkor is piszkálnál az arcodon valamit? Köcsög gyszerek. angry

    Ma éjjeli rémálmomban 2 fogam mozgott és azt húzták ki….ebből ébredtem panikrohamra.

    Akkor ez félsiker eddig. 

  4. Engem anno ingyenes helyen is jól elláttak. (kivéve a fogkőleszedést) Igaz a műfogsor mindenhol drága.

    Tömésnél nekem sincs fóbiám, az nem vérzik. 🙂 Most az összeset kicserélik + rendelős fogfehérítest szeretnék.

     

  5. Említetted az Escitaloprámot, azt szedek reggelente, kezdtem 10mg, még az elején …. aztán már nem emlékszem mikor és miért emelték 20-ra, megvolt az oka, emlékszem de nem tudom már mi … asszem valami a motiválatlansággal kapcsolatosan. Elgondolkoztam ezen a cukorka dolgon … hogy állok ezzel … asszem olyan van is meg nincs is, az estit, az más, azt fontosabbnak vélem, az ketilept. az azért is fontosabb mert arra tisztán emlékszem mikor kezdték adni, túl tisztán … volt egy őrjöngő a papírokat anyámnak vagdosó, egyszerre remegő és síró nagyon durva megborulásom … aztán de azt is lassanként, kventiax az a kisebb a 25 mg, aztán ha az nem okoz semmi bajt, a keti az ugye 50 …. a bevezető szakaszban még kb nekimentem a saját apámnak de csak mert rám járt a munkahelyemen … erőszakosan … úgy kellett kilökdösnöm miközben ő meg nyomta befelé az ajtót … hála nem volt tanú … munkahelyi cirkusz az apámmal, fasza, oda hozta volna a kis magánéleti otthoni témákat …. aztán a ketit is emelték 2-re azt már nem emlékszem miért de annak is komoly oka volt, ja akkor meg asszem akkor volt, hogy próbálgattam a kevésbé éles kést a csuklómon, néha visszacsökkenti a dokinő 1-re de csak akkor ha az elmondásaim alapján eléggé stabilnak lát … hát ez eddig nem jött össze. és arról tán még az pozitív, hogy nyújtott hatású, másnapra is áthat elvileg…… de az eszcitaloprám, 🙂 arról én is néha úgy érzem van is meg nincs is, és sok különbség nincs a 10 mg, meg a 20 között se 🙂 

Írj megjegyzést