Porleves, rántottával

 

Porleves, rántottával

 

  Akkor tettem meg, amikor kiszaladtál zuhanyozni. Szeretlek, és magamba kellett zárjalak ahhoz, hogy örökre az enyém maradhass. Zsibbadtam még az élvezettől, remegő kézzel, de biztos mozdulattal kentem hasamról kezemre a langyos, fehér nedvet, és mutatóujjam hegyéről masszíroztam magamba. Felöltöztél, kértél egy ezrest cigire, adtál egy barnaszofiszagú csókot, aztán rám csaptad a bádogajtót. Azóta nem tudlak elérni. Belehalok, annyira hiányzol, ezért iszom néha, de tényleg csak azért iszom, hogy ne sírjak. Mert ha sírok, akkor mindig elrontok valamit. Múltkor a mosdókagylót törtem le, azóta fogmosáskor a mosogatóba köpködök.

A Laci különben is ki akar rakni, megunta a seggem, vagy nemtom, mi baja van neki, azt mondja nem bírja elnézni a búval baszott képemet, hát akkor ne nézze, úgyis a seggem kellett neki, bámulja akkor a seggem, ki is nyalhatja, engem nem érdekel, állandóan csak a veszekedés, hát ezért is iszom, de ha iszom, abból mindig csak a baj van. Hát majd a Laci megjavítja a csapot, ha akarja!

Egyetlenem, te még azt sem tudod,hogy meghalt az Apu, de jobb is így neki, szegénykémnek, múltkor letolt gatyával indult a Topogóba, a Tóbis néni vitte haza. Most legalább együtt vannak az Anyuval, kézen fogva mennek a mennyei kocsmába, a faluban azt beszélik, hogy a Topogóba is kézen fogva jártak. Ott, a mennyországban nem olyan ám a kocsma, mint nálunk a Topogó. Az Úristen országában nem a padlóra köpik a turhát, a pincérnő tőgye se lóg a térdéig, és a hamutálak aranyból vannak, nem kelkáposzta főzelékes konzervdobozból.

Amikor  Apu meghalt, elmentem a Topogóba, és megittam fél üveg konyakot.Igen, tudom, hogy drága a konyak, de ennyit már csak megérdemel az öreg, igaz, hogy elkönyörögte tőlem, és elitta a gyerektartást, de jó ember volt, én tudom, hogy becsületes, jó ember volt. Belekarcoltam a Topogó egyik asztallapjába, hogy hülye Apu!, mert nagyon haragszom rá, amiért egyedül hagyott. Lehet, hogy pont helyette kapjuk ezt a kis csöppséget, hogy benne él tovább az ő lelke, vagy az Anyué. Csak nehogy úgy járjak, mint az Anyu, és engem is elvigyen a gyerekágy. Azt álmodtam, hogy elvetélek.Magzatvíz helyett vörösbor folyt belőlem, és egy undok, málnafröccsszínű kis béka bugyborékolt benne, az volt a magzatunk.

Drága szerelmem! Nem kell aggódnod, nincs baja a picinek, voltam a doktor úrnál, csinált ultrahangot is, vagy mit, jól van a kicsi, bár láttam, hogy a doktor úr csóválta a fejét, és azt suttogta, csak ne piázna ennyit, azt hiszi én nem hallottam? Tanult ember, és még azt hiszi, nem hallottam? Nekem hiába fordítja el a fejét a doktor úr, hallom én minden szavát, hát hogy a fenébe ne innék? Ha nem iszom, akkor sírok, de ha sírok, akkor kirak a Laci! Ha kirak, hát kirak, ott egye meg a fene egyedül! Nekem itt vagy te, és itt van a kicsi kincsem, itt ni, a szívem alatt! Hiányzol életem, hiányzol! Mit nem adnék érte, ha újra összebújhatnék veled! Különben rájöttem, miért veszem le mindig a szemüvegem, amikor magamhoz nyúlok. Mert mikor eléd térdeltem, akkor is mindig letettem a szemüvegem, bár egyszer azt kérted, hogy hagyjam magamon. Egy merő lucsok lett az a szegény szemüveg, de én nem bántam, sőt napokig nem tisztítottam meg, inkább melóztam félvakon, legalább nem kellett bámulnom azt a sok undok alakot.

Gondolj csak bele, ha hazajönnél, Szenteste hármasban ünnepelhetnénk, én sütném-főzném az ünnepi vacsorát, te beszerelnéd a Karácsonyfát a talapzatába (vajon a nők miért nem képesek erre, és az angyalok miért nem talpastul hozzák meg a karácsonyfát?), a kis drágánk pedig először mondaná ki életében, hogy anya, apa; anyuci, apuci!

Tudom, hogy nem kéne most börtönben ülnöd, én tudom, hogy te nem öltél meg senkit! Jó ember vagy, becsületes ember, a Tóbis Józsi meg azt talál ki, amit akar! Azóta hazudozik és  próbál bemocskolni téged, amióta megerőszakolt, de az már nagyon rég volt. Tizenhat éves voltam, és nem mertem elmondani senkinek, mert azt beszélik, hogy ezek a Tóbisok igazi vademberek. A Józsi apja fejszét vágott a felesége koponyájába, még az újság is lehozta. Tudja nagyon jól a Tóbis Józsi , hogy szétvernéd azt a ronda képét, ha eléd kerülne. Senki se tudja, hol lakik, de a Topogóban azért feltűnik néha, mint valami ártó szellem: jön, iszik, káromkodik, bajt csinál, aztán eltűnik- ki tudja, hova-,vörös -fekete Babettára pattan, egyszer utána kéne menni, maga a Sátán fészkel ezekben a Tóbisokban, bizisten azon se csodálkoznék, ha a Józsi egyenesen a pokolba Babettázna.                                                                                                

Kedvesem, olyan egyedül vagyok! Tudom, hogy nem látogathatlak meg, mert hát akkor sírnék, úgy sírnék, mint egy újszülött, innom kéne, akkor meg kirakna a Laci. Jön a tél, csak nem kerülhetek az utcára ezzel a kis csöppséggel! Mosdókagyló az most sincs, de ott a konyhában a mosogató, és legalább meleg van, és a kádban is olyan jókat szoktam fürödni.

Tudod még, hol lakom? Megvan még a számom? Azóta se változott, akkor miért, miért nem keresel?  A Tóbis néni szerint meghaltál, dehát hogy haltál volna meg, ezt is csak a fia miatt mondja, mert a Józsi mindig is hajtott rám,  suliban is húzgálta a copfom,  a fenekem, a mellem fogdosta, aztán tizenhat évesen, az iskola és a templom között … (Érdekes, hogy az iskola mellett mindig templom, templom mellett kocsma, kocsma mellett temető. Minden faluban ez a sorrend.) A Józsi azt hiszi, hogy megkaphatna engem, ha te már nem lennél. De én hazavárlak, édesem, haza, ide, hozzánk! A Laci azt mondta, nem zavarná, ha újra itt laknál, kisbabával nem fog engem az utcára tenni, persze egyet kért, hogy ne igyak, ahhoz meg az kell, hogy ne sírjak. Ha te itt lennél velem, eszembe se jutna inni, se sírni, örökké csak mosolyognék, szebben mosolyognék, mint az a titokzatos nő azon a híres festményen. A Laci nem bánná, ha idejönnél, de azt is mondta, hogy felejtselek el, mert ez már a múlt, és hogy te nem is vagy már a világon. Hát hogy ne lennél, drágám, miket beszél ez a vén bolond!? Tudom, hogy hazajössz egyszer, csak be kell bizonyítanod, hogy Te nem öltél meg senkit, nem kaphatsz húsz évet a semmiért, egy kis balhé volt a Topogóban, ilyet a Józsi mindennap csinál, mégse kerül soha rács mögé!                          

Édesanyád kisháza olyan üres és elhagyatott. Ha arra megyek, mindig benézek az ablakon, hátha ott vagy valahol, hátha valamelyik este fölgyullad a lámpa a szobádban! A Zsolti polgármester szerint le fogják dózerolni a kisházat, mert már életveszélyes, pedig milyen jó volt összebújni ott, a cserépkályha előtt, sose felejtem el. De már a jövővel kéne foglalkoznom, nem a múlttal, mert itt ez a kis csöppség, itt, ni, a szívem alatt, őrá kell gondolnom, nem saját magamra.

Csak jönnél már haza, olyan üres nélküled minden, olyan lassan telnek a perceim nélküled! Hat és fél hónapja nem láttalak, hat és fél hónapja egyre csak rád gondolok, veled kelek, veled fekszem, minden percben eszembe jutsz!  Kislányunk lesz, ez már biztos, megmondta a doktor úr,  és én Ágnesnek fogom hívni. Ági, Ágika legyen, mint a drága jó Édesanyám, akit sose láthattam. Egyszer azt mondtad, hogy neked is tetszik az Ági, mert azt jelenti tiszta, meg azt is, hogy bárány, de nem tudom, hogy ezt honnan szedted.                    

  Minden este megágyazok neked, és minden reggel kitöltöm a kávéd a pepita bögrédbe.  Ha ma este jönnél, még egy kis vacsora is lenne, összeütnék neked valamit, igaz, nincs itthon nagy választék, mert nagyon meg kell gondolnia az embernek, hogy mire költse a pénzét, de kitalálnánk valami olcsót és finomat. Milyen jólesett az a zacskós porleves, utána néhány tojásból egy egyszerű hagymás rántotta ott, a cserépkályha előtt.  Hát csak siess haza szerelmem, minden úgy lesz, mint régen, jó meleget csinálok, és leves, hagyma,tojás is van itthon, porleves lesz a vacsora édesem, porleves lesz, rántottával.