Piaci romantika

Úgy kezdődött, hogy csütörtökön kimentünk a mutterral a Bosira, de a késesnél a cucc csak tegnapra lett kész, úgyhogy ismét ki kellett mennem. Mivel előző nap pótoltam a közös konyakot, és le kellett belőle innom a szintre, kicsit másnapos voltam, meg kellett keressem a büfét. Ami jól is jött, mert egyúttal végre megtaláltam a halast, pont sorban álltam, úgyhogy hiába csöngött (vagy mit csinál?) a telefon, aztán gyorsan mentem vodkáért (+ tonic), megint csöngött, na, megnézem, hát nem a mutter??? Hogy itt van a lányom, mert kapott a 2018-as év legjobb, nem olimpiai sportágat űző sportolói között díjat. Persze megvárni már nem volt ideje, úgyhogy csak beszéltem vele. De ugye ha tudom, hogy jön, tojok én a késekre, itthon maradok. Na, ez így sikerült. Erre ott áll a csarnoki talponfekvőben egy pasas, azt mindjárt azzal szólít meg, hogy nem lenne-e jobb összeönteni a vodkát a tonickal. Hogy mit pofázik bele az életembe??? Mindenesetre eldumáltunk 4 vodkányit, egyre ő hívott meg, háromra anyám, csak nem tudja… A családi állapotom felől érdeklődött, aztán mondja, hogy egy ilyen szép nőtől elválni! Több évtizedes trenírozás eredményeképp sikerült megállnom, hogy ne mondjak rögtön valami undokságot, de amikor már másodszor voltam szép, azért megkérdeztem, nem kéne-e szemüveg? Aszongy, van. Szóval humorérzék nuku, de a kutyákat szereti. Viszont pont olyan kerek feje van, mint szintén J.-nek, akivel a család megboldogult ifjúkoromban össze akart boronálni. Úgyhogy kémia nuku 🙁 De azért tegeződtünk meg cseréltünk telószámot, azóta kétszer hívott és sms-ekkel bombáz… Kellett nekem bonyolítani az életemet, most vakarhatom le.

Elgondolkoztam a dolgon: igen, egy piaci büfében péntek délben még lehetek én a szépasszony, tekintve rá, hogy tartózkodott ott néhány idősebb „hölgy”, akikről ordított a súlyos alkoholizmus.

Csak ne lenne olyan kerek feje… 🙁