Mióta megint otthon vagyok, azon túl, hogy nincs már bnőm, napirendre kerültek anyámmal az összetűzések. Legutóbb azért „patkányozott” le, mert hétfőig mertem apámtól 15 ezret kérni valamire. Szerinte én loptam el az aranyait november mittudomén hanyadikán, és ezt majdnem minden nap el is mondja. Persze, az én betegségemről is én tehetek (meg az övéről is), szerinte mindent elrontok, és ez neki mérhetetlenül nagy anyagi veszteséget okoz. Továbbá azt is gondolja, hogy én nem tudok írni, csak hazudni, képtelen elismerni, hogy valamiben jó vagyok, azt mondja, annyira vagyok képes, hogy úgy tudjak írni, hogy „jól jöjjön ki a mondat”. Minden fillért sajnál tőlem (a sajátomat is), és afölött sajnálkozik, hogy nem tudja a tesómat Angliában tömni jobban pénzzel. Azt hiszem, befejezem, mielőtt elhányom magam tőle. Ezt nem rosszindulatból mondom, tényleg ezt érzem. Eddig mindig hajlandó voltam neki megbocsátani (mintha ő lenne az én gyerekem), de azt hiszem, a mai patkányozása volt az utolsó csepp, nem is a pohárban már, hanem a tengerben. Egész gyerekkoromat pokollá tette. Főleg rémálmaim voltak vele kapcsolatosan, amíg szerepelt az álmaimban egyáltalán. Azt hiszem, azt tervezi, hogy engem „kitol” minden családi pénzügyi dologból, és mindent a konformista öcsémének ad. Ha ő él tovább, mint apám, meg is teszi, bár szerencsére erre kevés az esély. Sohasem támogatott semmiben, undorítóan beszélt velem, mindig elvette az önbizalmam. Róla mintáztam meg magamban a gonoszság fogalmát már nagyon régen. Ennek a képnek a mai napig megfelel. Azt hiszem, azért utál ennyire rettenetesen, mert több eszem van, mint neki. Ezt egy volt barátnőm mondta, és én is így gondolom. Sajnálja, hogy nem az ő silányabb másolatuk vagyok, mint a tesóm. A szüleim a szocializmusmban szedték meg magukat, állami vállalatok zsírján, csak azt nem veszik észre, hogy most teljesen más világ van. Képesek a házaik, a milliók, meg minden ellenére rongyos 15 ezer forintért megalázni (amit vissza kell adni 2 nap múlva). Nagyon rosszul érzem most magam. Egyáltalán nincsenek tekintettel rám. Sem a betegségemre, sem az élethelyzetemre, sem arra, hogy mit érzek. Én csak egy bábnak kellek anyámnak, akit gyötörhet, mint ahogy őt gyötörték a szülei, de ha lehet, ő a többszörösét adja nekem vissza inkább. Akire valami „állatos” jelző illene, az ő inkább. Azzal, hogy egy blogba leírtam a velem történteket, csak időt nyertem, de életet nem. Amint abbahagyom az undorító viselkedésük dokumentálását, elgyengülésnek veszik, és újból rámszállnak.
Szerző:
Roboman,és te ezeket a vádakat el is hiszed?
Nem hiszem.
Más vagy mint ők,más az értékrendetek,más a világlátásotok,más,más más…………..
..ááááááá basszus, pont neked magyarázom?
a roboman tudja, de rohadt pocsékul esik neki az egész olyan mint egy programozás mintha az őseimerre szakosodtak volna.Iszony magasabb rendű érzelmi inteligenciávak élni a gyökerek közt….
Ha az kell hogy túlélj legyél patkány. Amugy én szeretem a patkányokat és némely férget is,
Szeretnélek jobban megismerni szimpatikus ahogy írsz vérőszinte ja ismerkedni ,mint ember az emberrel nemiség nélkül
csak azért ahogyan megszólalsz hozzánk..
Nekem a nagyanyám , anyám, és keresztanyám volt ilyen első kettő meghalt a harmadikkal nem trtok kapcsolatot. Előbb segit egy vadidegen ha megszorulok mint ő megérteni sose bírt csak hmm kurvázni és alázni a patkány nem jött a szájára 🙂 Kár lehet azt dicséretnek vettem volna…
Helló Roboman!
Felvázolok neked pár dolgot.Nem vagy már gondokság alatt,kéne valami komolyabb papír a kezedbe amivel pénzt is kereshetnél ,nem csak aprópénzt,munkahelyen ,nem rehab munkahelyen,aztán elhúzni egy albérleti szobába,és „kedves szülők b.sszák meg”.Még másik városba is költözhetnél.A rehab munkahely adta biztonság az szerintem eléggé kétes érzet.Én azon szoktam filózni,hogy milyen effektív, alkotó tevékenységet produkál egy ilyen intézmény?Ki érzi azáltal hasznosnak magát,hogy „kézügyetlenségét” felhasználva olyan dolgokat kreál,amit majd lesajnálva megvesz valami nagyon karitatív lelkületű,de egyébként a témát elég reálisan látó valaki.Tehát szerintem az nem munka amit ezeken a helyeken annak hívnak.Ez egy tréning,hogy ne olyan gyors ütemben épüljön le a beteg ,illetve támogató közegben legyen,bár én nem éreztem magam támogató közegben a legtöbbször beteg emberek társaságában sem,és voltam kórházban munkaterápiás osztályon is,ahol olyan dolgokat kellett csinálni,aminek semmi értelmét nem láttam,és még rosszabbul lettem…Más…..Úgy vettem észre,hogy az a hely ahol laksz az egy eléggé „zárt körű buli”.Úgy „el lehet ott lenni”, „hagyják az embert csendben leépülni”,ha nem nagyon ugrál…Bár már nem mondanám azt mint régen,hogy költözz fel Pestre,mert itt is nagyot lehet bukni.Azért még mindig sokkalta több lenne a lehetőséged.Talán a probléma veled az,ezen is gondolkodtam,hogy valójában a kommunikációd élőben eléggé lassult.Írásban ez egyáltalán nem tűnik fel.Érdekel az irodalom,az informatika.Szerintem ezek közül az egyikből meg is tudnál élni.Ha tényleg úgy érzed,hogy „egyébként egészséges lennél ,csak annak idején túltoltad az élvezeti szereket”,és bezuhantál a pszichiátria szakadékába,egyből a legmélyére.
Egyébként ki fogja megmondani,hogy nálad csakis kizárólag az alkohol meg a könnyűdrogok okozták annak idején a tüneteidet amivel beléptél a pszichiátria világába?Most a blogodban írtakra reagálok.
Nem akarom elviccelni, de a patkányok tényleg nagyon kis cuki állatok. Borzasztó okosak és nagyon nagy túlélők.
Jaj, ennyi sok hozzászólásra nem számítottam. Én ahhoz vagyok szokva, hogy leírok pár dolgot, kurvasokan megnézik, aztán nem reagál senki. De köszönöm. Talán gyakrabban járok majd errefelé, mert problémás az életem. Az elköltözésem napirenden van egy társasházba, Nyíregyen, aminek a fele a nevemen van. Oda fogok menni. Bár nem hinném, hogy ott nem leszek ellenőrzés alatt, de valamit talán fog javulni a helyzet. A beszédem nincs különösebben meglassulva, pláne az utóbbi időben, talán visszafogottabb vagyok azokkal, akiket nem annyira ismerek annyira élőben. Sokat nem szoktam beszélni, kivételes helyzetektől eltekintve. Bár, ha valaki szerint meg van lassulva, legyen neki meglassulva. Van valami humorista is, aki kurva lassan beszél, tőle biztosan gyorsabban beszélek.
Kézműveskedéssel már nem foglalkozom, pont azért jöttem el pár hónapig, mert már nem bírtam idegekkel azt a munkát. Pedig mindig azt tartottam magamról, hogy bírom a könnyű fizikai melót. Kiderült, hogy hosszútávon az agyamra megy. Visszavettek azzal, hogy többet nem kell csinálnom semmi ilyesmit, ha csinálom a honlapokat, meg a Fb csoportot. Bár én se tervezem örökre, papírral, vagy anélkül előbb-utóbb biztosan lesz más munkám. Nemsokára megcsinálom az emlt szintűt magyarból, beadtam kommunikációra az idén, Debrecenbe.
Anyám baszogatásai eléggé elkeserítőek, a volt barátnőm a szakítás óta depressziós, és nem gyengén paranoid, velem, és mindenkivel szemben elutasító. Otthon ül hónapok óta, de inkább fekszik. Vele voltam párszor beszélgetni, de egy idő óta már csak arról lehet vele, hogy mikor hívom ki rá a tekeseket, meg hogy én az ő önkormányzati lakását akarom. Teljesen kész van. Az orvosa egyre furább gyógyszerváltásokat csinál nála, nem fekteti be. Az első gyógyszerváltást még akkor csinálta, amikor még együtt voltunk. Azelőtt még normálisan viselkedett. Az első adagtól egyből rosszul lett, 8-10 órát aludt. Amennyire szeretem a pszichiáriát, felmerült bennem, hogy azért szedálták le, hogy minket elválasszanak. Ha az orvosa érti a szakmáját, valószínűleg sejteni kellett a hatást, de az is lehet, hogy simán szarik bele az egészbe, akkor sem volt szép húzás. Ez is megvisel(t). Tegnap már végképp beláttam, hogy semmi értelme nekem odamenni, borzasztóan lehangol ezekkel. Miután eljöttem tőle, még intéztem valamit a városban, hazajöttem, és déutántól reggelig aludtam. Most tudtam válaszolni. HA valamit még kihagytam, lehet, pótolom.
Jaj, hát, dopamin, ezt kihagytam, örömmel megismerkedem veled. Nekem is szimpatikus vagy az írásaid alapján, amiket a főrumban olvastam. Esetleg leguríthatunk egy csatos bambit. 🙂
.