Rájöttem, hogy egy időben én is keményen marcingoltam magamat, terápiába jártam pedig.
a terapom nem tulajdonított nagoybb jelentőséget neki, és nem is jelezte vissza, hogy ez a falcolás helyettesítése lenne .- sem azt, hogy micsoda nagy hülyeséget csinálok – csak meghallgatta.
tudta, hogy csak tünet, – és ha jobban leszek, magától el fog múlni…
hogy is volt, amikor…
fogtam egy tűt, és a lábamon a szűrtüszőkben vájkáltam, meg voltam győződve róla, hogy a szőr befelé nő… és én próbáltam kibányászni onnan, elkapni egy kis szőrhajlatot, amibe belekapaszkodhatnék a tűvel, hogy a végét is kiszabadítsam…
meg kell mondjam, olykor sikerült. és olyankor nagoynboldog voltam, hogy no lám, nem volt hiába a „műtét”…
ez kb. fél évig tartott, rettenetesen nézett ki a lábam, be volt örökké gyulladva, jaj.
és az az érzés… ahogy egyre mélyebbre megyek…
jaj.
na, hát szóval ennek már rég vége.
nem is tudnám elképzelni most.
Szerző:
