Egy átlagos hétvége egyedül… Az utóbbi 12 évben elvesztettem összes nagyszülőmet, plusz anyámat… És majdnem láttam a Kislányom meghalni szülés után az anyjával együtt. De ez már a válásom kezdeti története… Túl nagy volt a korkülönbség exnejem javára, de messzire vitte Gyermekemet is és jött a Covid… Nem prezentálom az átlagos tüneteket. Középső gyerkként nőttem fel és úgy is neveltek. Soha nem éreztem teljes szerelmet vagy boldogságot.
De van egy képességem, hogy érezzem mások lelki hangulatát. Bármikor. Sajnos rácsimpaszkodom emberekre ezzel és kevés barátom van, szinte már egy sem… Fáj a folyamatos magány
De nem tudnék belekezdeni új kapcsolatba, mert nem hiszem, hogy lehetne szeretni… Magányosak az egyedül töltött napok és hétvégék, amikor senkihez nem szólok…
Szerző:
Hát, szerintem egy kapcsolat, ahol mondhatsz nemet, nincsenek elvárások (csak az, hogy mondj nemet ha nemet akarsz mondani), ahol nincs kötelező szex, csak együtt alszotok összebújva, ami tudatosan nem egy leuraló és kisajátító kapcsolat, hanem egy egymást kiegészítő, és amit bármikor visszaváltoztathatsz csakbarátságra. Ami főképpen arról szól, hogy van a másik, és ez miatt nem a régi másikokon őrlődsz.
Nevezzük mondjuk kedélyjavító pszeudopárkapcsolati kísérleti terápiának. 🙂
Ez nekem még korai. 🙁
Akkor marad a várakozás, hogy gyógyuljon a lelki seb. Ki kellene találni rá valami ragtapaszt viszont, hogy ne szakadjon fel mindig, pláne, hogy te is piszkálod az önmarcangolós tépelődéssel meglátásom szerint.
Az újak felszakítják a régit + a terápia is felhozza.
Még úgy is, h a témát én viszem és akármiről van szó, leállíthatom. Kritikai viszonyulást szinte alig tapasztalok. Így az önkritikám jön elő. Sokszor sztem azért nem terel semmilyen irányba mert nem akarja, hogy irányítva legyek.
Vagy nem tudja, hogy mit kell az ilyen tipusú krízisekkel kezdeni.
„Úgy érzem és azt tapasztaltam, hogy akármit teszek, akárhogy reagálok vagy nem reagálok azt kifogásolja valaki.”– Soha nem lehet mindenkinek megfelelni. Leginkább magadnak felelj meg!
DOVRE APÓ
Ember s manó – mi különbséget ad?
PEER GYNT
Semmit, ahogy én láttam az elébb: megsütne a nagy, karmolna pulyája, mint nálunk, ha mersze lehetne reája.
DOVRE APÓ
Igaz. De akad még más is, egyéb.
Bár reggel a reggel, az est meg est, különbség csak van közte, keresd.
Figyelj, az eszed megértheti nyomban: odakünn a sugárzó ég alatt ezt mondja az ember: „Ember, légy magad!”
De minálunk másként hangzik a szó: „Légy önmagadnak mindig elég, manó!”
—
Néha (gyakran) nehéz embernel lenni a manók között, a manók elvárásai között.
Szomszéddal is zűr van. Összeesik, felkelni nem tud. Tegnap jött rendőr, tűzoltó, mentő. Ablakon bejutottak. Mentő nem vitte el.
Ma megínt segélyhívót tárcsáztam. Konferenciabeszélgetés volt mind3-al. Már kiszabadították a lakása fogságából. Mentőt várjuk.
Én hívtam segítséget, mégis féltem tegnap mikor a tűzoltót megláttam. Más szomszéd is hétfrászt kap mikor itt szirénázik a tűzoltó…remélem kitalálnak vmit. Kérdeztem, h ha most sem viszik el és elesik, felállni nem tud és kéri, h hívjunk segítséget, mit tegyünk? Azt mondták, h újra hívjuk őket.
A tűzoltók már fogják a fejüket. Azok jöttek, akik tavaly az elesős szomszéddal szemköztiben oltották el a tűzet.
Mentős azt mondta, h nincs jól, de nincs joguk akarata ellenére bevinni. Lányát felhívták, h jöjjön ide…de attól sem remélünk semmit. Jó esetben az ünnepekre elviszi.
Még a régi lakásban az insomnia meg a panelok vacak hangszigetelése mentett meg egy bácsit, alattam lakott, és hajnal 3 körül a fürdőben voltam, és hallottam valami „segítség segítség” hangos nyöszörgést. Lementem az ajtajához és ott is hallottam, akkor szóltam a gondnoknak, aki szólt a házban lakó eltartási szerződéses lakónak. Elvitte a mentő a bácsit, de szerintem utána nem is nagyon jött haza a kórházból, vagy valakihez odaköltözött ahol felügyelték.
Harmadjára is jön a mentő és remélem elviszi. Lànya itt van, próbálja rábeszélni, h menjen be. Hozzá sem tud menni, mivel lábra sem lehet állítani. A kaját magára öntötte, bepisil stb.
Anyuval sem könnyű már, ivott, kötekedik…
Vagy nem tudja, hogy mit kell az ilyen tipusú krízisekkel kezdeni.
Ez nem krízisállapot, de szarul vagyok. A bnős esetről még nem beszèltem vele. Anyus gondokról tud.
„Úgy érzem és azt tapasztaltam, hogy akármit teszek, akárhogy reagálok vagy nem reagálok azt kifogásolja valaki.”– Soha nem lehet mindenkinek megfelelni. Leginkább magadnak felelj meg!
Ez lesz. Jobb ötletem nincs.
Bnőmmel álmodtam. Ébredéskor orgazmusom volt. Életemben másodjára (úgy értem, h álmomban, spontán)
Nagy zűrzavar van bennem.
Az álom jellege is erotikus volt?
Nekem kimaradt az alvás alatti orgazmus fiatalon (is), és szex jellegű álmom is csak 3 volt (amire emlékszem). Olyan 12 éves korom óta mindig tettem róla, hogy ne legyek feszült ilyen szempontból.
Úgy érzem, h nagyon ki kellene borulnom ahhoz, h jobban legyek.
Mit értesz kiborulás alatt?
Az álom jellege is erotikus volt?
Nekem kimaradt az alvás alatti orgazmus fiatalon (is), és szex jellegű álmom is csak 3 volt (amire emlékszem). Olyan 12 éves korom óta mindig tettem róla, hogy ne legyek feszült ilyen szempontból.
Igen. Fürödtünk…
Az a fura, h képtelen lennék találkozni vele, szexről már szó sem lehet. Közben ezt álmodom.
A lelkem totál blokkol. Testileg/fizikailag (álmomban) nem.
Mit értesz kiborulás alatt?
Zokogás órákon át.
Az elme és a test másképpen működik vonzalom terén, ezen nem kell szerintem fennakadni… A test az orgazmusra emlékszik vele kapcsolatban, mint feltételes „reflex”, az elme pedig már utálja.
Ahhoz jobb lenne egyedül lenned, vagy legalább anyutól távol, nem?
Jobbulást!
Az elme és a test másképpen működik vonzalom terén, ezen nem kell szerintem fennakadni… A test az orgazmusra emlékszik vele kapcsolatban, mint feltételes „reflex”, az elme pedig már utálja.
Jól megfogalmaztad!
Ahhoz jobb lenne egyedül lenned, vagy legalább anyutól távol, nem?
Igen. Jobb lenne.
Igen. És ezért hisztizik meg akaratoskodik ha nem kapja meg, amit akar, hiába magyaráz neki az ész, hogy az nem lesz jó neki. Ha megkapta akkor pedig a továbbiakban nem érdekli, vagy rájön, hogy nem is ezt akarta, az ész pedig takaríthatja a romokat, hogy „én előre megmondtam”.
És mi van ha vkinek se a szíve se az esze nem akar vmit? Nekem egyik sem akarta….csak a cirkuszt elkerülni…
2 nyugtatóval (0,5 mg Frontin) indultam Apuhoz. Minimális mennyiségű alkoholt belémdiktált. Jót ettem, hoztam haza is. Kivételesen nem borultam ki,nem kavarodtak fel az emlékek. Valszeg a nyugtató egyenesben tartott. Itthon 10 perc alatt bealudtam…nyugtató áldásos hatása.
Most itthon vagyok Anyuval. Ez még ok. Eddig.
Holnap rokonokhoz hív. Nem szeretnék menni. Ma is alig bírtam felkelni, létezni is rossz. Csak mondogatom a NEM-et…
Mióta nem szedem az orbáncfűkapszulát, nem pörgök (rossz értélemben). Helyette egyre mélyebbre kerülök a depresszióba.
Van, hogy két rossz közül kell dönteni. 🙁 Ilyenkor az ember semmiképpen sem jár jól.
Szóval, a jó megoldás – vagyis ennek a hiánya.
Ameddig nincs, addig tüneti kezelést jó kitalálni, ha van az embernek rá ereje, de vigyázni kell, hogy ne arra menjen rá végül az élet.
Mármint, ez úgy általánosságban, hangosan gondolkozva, nem szándékozom megmondani, mit csinálj vagy mit ne.
Az a gond, hogy még a más esetekben némi jobbulást jelentő káros dolgokról sem érzem azt, hogy legalább átmenetileg segítene.
Az egész èletem érzem annyira elbaszottnak és a bennem kelettkezett „kárt” is annyira kijavíthatatlannak érzem, hogy elképzelni sem tudom hogyan lehetne „megjavítani”.
Közben van egy terápián ahol segíteni szeretnének, de itthon (és sok más helyzetben is) sok esetben azt büntetik, torolják meg, amit jól csinálok és azt tartják okénak, ami nem az. Van egy óriási széthúzás.
Annyi különbseggel, hogy a terap minden rossz húzásom elfogadja. Ezt nem úgy értem, h helyesli. Igaz, olyan sem volt még, h valamire azt mondta h nem kéne. Hagyja h én döntsem el, h nekem mi oké és mi nem. Nem akar megváltoztatni, inkabb abban próbál segíteni, h arra haladjak, amit én látok jónak.
De valami javaslatot, iránymutatást kellene azért prezentálnia, hiszen azért terap…
Olyan értelemban ad iránymutatást, h ha valamit nem szeretnék, akkor bíztat arra h mondjak NEM-et.
De a várólistás dilemmámnál nem terelt egyik irányba sem.
Ha nem tudom, h mit akarok, elfogadja h döntésképtelen vagyok.
Ha tudom, h mit akarok, abban próbál segíteni.
Nagyon kevés visszajelzést ad.
Rogersi elvek (amit alkalmaz)
https://wallingerzita.hu/testi-lelki-egeszseg-blog/a-rogersi-elvek-menten
Halterápia, már a kommunikáció tekintetében…
Mert jó, hogy nem akarja befolyásolni a pácienst, de annyit megtehetne, hogy egy papírra leiratja a gondokat, problémákat, beszámoztatja súlyosság szerint, majd megkéri hogy írjon mindegyikhez megoldásokat (mindegy mit), amit ugyancsak beszámoztat akarom/nemakarom és könnyű/nehéz megítélés alapján. Aztán hallgathat és beszéltetheti a beteget ezekről, de csak ülni és hümmögni meg nézni…
A kezdetekkor tisztáztuk, h milyen tünetekre, milyen gondokra szeretnék segítséget kapni es gondok azóta is jönnek ill oldódnak meg.
A témát én viszem, arról beszélünk, amit felhozok és nem erőltet semmi olyat, ami nekem túl nehéz. Ha vmit képtelen vagyok elmondani, azt mailben leírhatom és akkor beszélünk róla, ha én kezdeményezem. Ebben állapodtunk meg, kérèsemre.
Traumákra ráadásul nem tudom, h milyen megoldást lehet javasolni.
De vannak olyan gondok, amikre lehet. Pl anyu (törött lemez illetve egy idő után lezárni a beszélgetést, hosszabb távon költözni)
Szoc fóbra nehéz mit mondani mert nálam nincs elkerülés ilyen esetekben. Azért maradt fenn mert sok volt a negatív reakció. Itt vhogy az énképem, önismeretem terén kellene valszeg előrébb lépni és erre nem lehet tanácsot adni, ez egy folyamat. Az viszont nem valódi önismeret h ő megmondja hogy milyen vagyok és milyen nem és akkor az van és pont. Ráadásul én nem is érzem azt, hogy e téren nem állnék jól. Nincs olyan érzésem, h azt sem tudom milyen vagyok vagy hol ilyennek, hol olyannak érzem magam. De az önismeret mindig fejleszthető.
Mióta is jársz hozzá?
Tavaly november.
Akkor gondolom hasznosnak ítéled / érzed a tevékenységét.
Csodát nem tett velem. De hasztalannak sem tartom.
Sztem abból indul ki, hogy ha elfogadást tapasztalok, akkor javul az önelfogadásom (ami önbizalomhoz kell), ez önmagában is hasznos.
Ha ő mondaná meg, h mit csináljak, mit ne, akkor nem azt érezném, h képes vagyok irányítani az életem, jó döntést hozni stb. Ez nem az érzelmi önállóságot segítenè.
De nyilván van helye a kritikának, noszogatásnak is, de jobb ha hagy megtalálni magamban azt, amin változtatni szeretnék.
Igen, igen. Ez a része jó is, hogy nem irányít vagy ilyesmi.
A megoldáskeresés részét én nem úgy képzelem, hogy majd a beteg kitalál valamit én meg hallgatok, hanem legalább passzívan és objektíven átveszem vele a lehetséges megoldásokat, hogy legyen miből önállóan válogatnia.
Persze lehet, hogy itt is ez van, csak én nem értem jól. 🙂
Volt olyan eset, ahol konkrétan bíztatott vmire. Igaz már döntöttem, csak bizonytalan voltam mert nyúztak, basztattak.
Múlt:
A múlton már nincs mit megoldani, akkor sem ha szenvedést okoz a jelenben. Erre nem tud mit javasolni.
Jövőbeli:
Félek Y dologtól. Erre mit lehet mondani? Nincs ilyen vagy olyan megoldás, amitől majd nem félek.
A jövőtől való félés szerintem a legrosszabb, mert erre tényleg nincs jó megoldás.