Talán a vallásosságom miatt nem kedvelnek egyesek, nem tudom. Lehet… Vagy pedig rosszul érzékelem, hogy mikor szokás reagálni, és hogyan bizonyos bejegyzésekre, bejegyzéseimre. Ebben lehet valami. És azt hiszem, hogy ha nem reagálnak rám, akkor az már azt jelenti, hogy nemis szeretnek. Persze tudom, hogy mindenkinek nem lehetek szimpatikus. És lehet, hogy valakik még utálnak is. Van ilyen. Úgy érzem, hogy ezt a társ- és barátkeresést túlerőltettem. Ez nem így működik. Amíg párommal együtt éltem, önértékelésem, önbizalmam is nagyobb volt. Ez a barátom esetében is így volt, amikor még szinte naponta találkoztunk egymással, és jókat beszélgettünk. Nem tudok mit kezdeni magányommal. Bele kell törődjek…
Szerző:
Blog kommentek: 6704Blog bejegyzések: 9Regisztráció: 20-01-2014
És lám-lám, csak jól éreztem én, hogy vannak itt olyanok, akik valami miatt neheztelnek rám. Érzem, lelkemben érzem. Értem én. Hát legyen. Ha nincs szükségünk egymásra, akkor nincs. Értem én. Irigység, utálat, lenézés. Engem ugyan akkor miért érdekeljen más baja? Tőlem nem várják ezt el.
Lehet ezt nem érteni? Nem adok akkor, ha nem kell tőlem. Pedig sokan vannak itt, akik azért írnak, hogy mások megszólíthassák őket. De az a „más” legtöbbnyire nem én vagyok. És ha egy oldal már több szenvedést okoz nekem, mint jó érzést, akkor legalább annyi eszem legyen, hogy lelépjek innen. A kutyát nem érdekli. Ezért a bejegyzésért is kár volt.
Itt sajnos én is mindig tévútra keveredtem barátkozásal kapcsolatban. Remélem azért neked összejön.
Szia!
Szerintem jó úton jársz, hogy barátokat, esetleg társat találjál! Ha begubózol otthon, teljesen elzárva mindentől, még ennyi esélyed sem lesz. Hogy leírod ide a gondolataid, az nagyon jó, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan olvassák. De szerintem sok búralakónak, nemcsak személyesen, hanem írásban is nehezére esik kifejteni, vagy írásba foglalni a gondolatait.(pl. nekem).Én várom továbbra is, az érdekes, élmenyekben gazdag múltbéli életed történéseit, mégha én nem is reagálok rá,úgy mint sokan mások teszik!
Üdv. : Nemadomfel
Köszönöm Remina! Kezdem már megtapasztalni… Én is reménykedem, hogy azért neked is össze fog jönni.
Szia Nemadomfel!
Tudtam, hogy kisebb esélye lesz, ha bezárkózom. Így akartam volna magamnak mégnagyobb fájdalmat okozni, hogy azért se jöttem volna ide, ha vágytam is volna rá. Már majdnem megint sikerült fél évre eltűnnöm innen, de valami ide húzott. Örülök, hogy tetszettek múltam történései. Lehet, hogy mégis lesz folytatás, onnantól, ahol abbahagytam. Ma épp arra gondoltam, hogy inkább rendes naplóba írnám nyaralásélményeimet. De lehet, hogy inkább mégiscsak ide kéne…
Hiába nem akarom, de már megint beerősített a ki sem merem mondani miféle fájdalom, mert azért is kapnék… De miért kínoz? Miért nem olt ki inkább? Azért, mert azt szeretné, hogy fájjon. Örül neki bizos, ha szenvedni lát. De kedves. És csak ennyire tud fájni? És ő a nyertes, a folyton nyerő. Te tényleg az akarod, hogy szenvedjek tőle? Vagy talán azt hiszed, hogy nem szenvedek? Ja persze, mert te nem érzed. Mindegy, hogy fáj, mi? Neked biztos. Talán te is az vagy, ami én? Neked is az fáj, ami nekem? Nem, nem vagy te nekem. Szerinted minek vagyok én? Mert én nem tudom. Magamnak vagyok? Miért? Ezzel mit használok? Talán nem ártok, mi? Miért is ne már a legrosszabbra kell gondolni? El akarod velem hitetni, hogy azért vagyok magam, mert rossz vagyok? Elhiggyem? Örülnél neki, mi? És, miért vagyok rossz? Persze úgy értsd kérdésem, hogy te természetesen tökéletesen jó vagy. Miért nem veszejtesz már el? Talán jó elszobrozok még egy darabig, mi? Tényleg, ki kéne állni a város közepére szobrot állni! És a gyengébbek kedvéért rám kéne írni, hogy szobor vagyok. Vagy talán el kéne ültessem magam fának. Lehet, hogy annak mégjobban örülnél, ha szoborrá válnék, mi? Vagy tűnjek el, mint a kámfor? Nem. Te azt szeretnéd, hogy szenvedjek, szenvedjek, és szenvedjek… Te győztél.
Én nem író vagyok, hanem csak egy gyenge firkász. De nekem ez jó. Engem nem zavar.
Szia Windstorm,
Szerintem ne töröltesd magad.
Én a hét elején akartam magam töröltetni. Kár lett volna.
A magányba belehülyül az ember.
Szerettem volna megszólítani másokat és írni de egyszerűen nem ment.
Most is tele a fejem.
„Talán a vallásosságom miatt nem kedvelnek egyesek”
Mindenkinek van valamilyen világnézete. Nem hiszem hogy attól függene hogy kedvelnek-e.
Nem hiszem hogy az írásból derül ki. Attól hogy nem írnak attól még olvasnak.
Aki jól van az valszeg nem érzi szükségét hogy írjon.
Minden jót!
Szia Infinity!
Köszönöm! Most nem ez volt a szándékom. Csak úgy éreztem, hogy az egyik író mondadója nekem szólt. És neki válaszoltam vissza. De nem vagyok benne biztos, hogy nekem szólt.
A magány tényleg borzasztóan tud fájni… De megpróbáltam valamennyire túltenni magam rajta. Aztán, hogy meddig tudom ezt tartani, nem tudom.
Ismerős érzés, amikor nem megy mások megszólítása.
Az én buksimra is ráférne egy nagytakarítás. Azért rajta vagyok valamennyire az ügyön.
Igen. Biztos vagyok benne, hogy azért olvasnak is. Ezzel kapcsolatban a visszajelzés jutott eszembe. Lehet, hogy keveset kaptam belőle gyerekkoromban, hogy kellően motiválva legyek arra, hogy folytassam, amit szeretek, hogy legyen belőlem valaki, aki hasznos lehet a társadalom számára? De ezt elvárni nem szabad. Milyen az már?
Időnként meg nem tudom, hogy nekem mikor kell reagálni mások bejegyzéseire, vagy egyáltalán kell-e, hogy érezzék azt, hogy ők is fontosak, hogy olvasom őket.
Minden jó neked is!
Úgy érzem mintha már nem tudna úgy támadni engem a magány fájdalma, mint korábban. Ellenállóbb lettem vele szemben? Remélem, hogy ez mostmár így is marad…