Nagy, nagy hegy ez az üzleti vállalkozás, de megmászom…
már nekiláttam. Az első száz méteren túl vagyok.
Tudom, érzem, hogy sikerül, bár még beláthatatlan dolgok előtt állok, tudom, érzem, vagy úgy is mondhatnám, hogy tudatában vagyok.
Valami olyasmire készülök, amiről nem sokat tudok…
csak a készségeim vannak meg hozzá.
Kitartó vagyok, becsületes, szorgalmas, alapos, mélyérzésú és mély gondolkodású.
És sikerorientált, bulldog.
Most ráéreztem valamire, amiről tudom, hogy az enyém.
A férjem is boldog, látja, hogy szépen haladok, bár még csak mikroszkópikus a haladás előre… de minden nagy dolog is így kezdődik.
szeretem a nagy dolgokat a fogantatáshoz hasonlítani. Amikor még nem tudja senki és semmi, még az apa és az anya sem, mrá ott lapul az anyja hasában egy emberkezdemény…
hát így.
ha az ember vigyáz rá, és örül neki, és tudja, hogy sok munka lesz vele, de azt a munkát elvállalja, akkor a kis emberke fejlődni fog és felnövekszik… erős lesz és valami újat hoz a világba.
hát valami ilyesmire készülök…
nagyon izgalmas!!
Szerző:
A férjem szerint nem fogok sok pénzt keresni az üzleti ötletemmel és vállalkozásommal.
én meg már tudom, hogy de igen.
Foglalkozom az üzleti tervemmel.
babusgatom, mintha a gyerekem lenne.
és hát mit mondjak – izmosodik, erősödik, okosodik… fejlődik szépen, alakul, váratlan fordulatokat hoz.
Kedden megyek végre egy illetékesnek beszélni róla.
Most írom írom írom az érveimet, miért lenne ez jó mindenkinek…
Mert persze tőkém az nincs hozzá – de pályázom támogatásra.
…
Na, hát most egyelőre lelomboztak a nagy terveimmel…
jön a következő kis-nagy lépés, – beszélni a főnökömmel, mert ő igazán illetékes, és megmutatni, hogy mim van – és megnézni, hogy mit szól hozzá.
félek persze… de ezt nem lehet megkerülni.
na. megvolt a beszélgetés a főnökömmel. Nagyon kedves volt, az ötletem tetszett neki, de persze őt az érdekli, hogy mit tudok én nyújtani az oviban, mint asszisztens.
akinek elsősorban az a dolga, hogy vigyázzon a gyerekekre, és gondoskodjon a fizikai szükségleteikről.
És hát pedzegettük sajnos mind a ketten, hogy talán nem nekem való ez az állás…
nehéz elengedni. nagyon.
fájdalmas az illúziókkal való leszámolás.
és most éppen t alán építgetek egy másik illúziót??
nem tudom.
milyen állásban tudnék én huzamosabban dolgozni???
jaj. mint alkalmazott – ez rémálom…
és mint üzletasszony – hát ez meg rettentő nagy kihívás. talán túl angy.
kell nekem valaki, aki segít. aki érti, hogy mit akarok.
agyonstresszelem magam.
ha van munkám, amit nem szeretek igazán, sőt, aminek nem tudok igazán megfelelni, akkor az a baj, ha meg nincs, akkor az a baj.
a lényeg, hogy örökké szenvedjek most…
el kéne engedni ezt a vonalat.
és örülni de nagyon annak, ami van… és megfelelni és teljesíteni.
pánikolok.
és a szívembe már háromszor is olyan nyillalást kaptam, hogy a kisfiam egyser rámnézett és azt mondta: meg fogsz halni? – és mosolygott huncutul hozzá…
nem, nem fogok meghalni. Most még nem.
de nagyon húz lefelé sokminden most megint.
főleg az az eszméletlen adósság, ami van a lakásunkon.
azt bizony ki kell nyögni valahogy. még 20 év…
de a saját lakásom hitele Budapesten legalább lejár jövő nyáron.
az is valami.