most vajon mi van?

kezdhetném azzal, hogy mennyi minden miatt nem jutott eszembe írni. de szerintem felesleges és nem is különösebben érdekes.

a munkahelyemen minden rendben, volt egy hatalmas felfordulás, amiből zseniálisan jöttem ki. egzisztenciálisan rendben vagyok, ami fontos és jó.

anyám a maradék eszét is elvesztette, ami nincs rám jó hatással, de elég jól sikerül kizárnom. hallom a kiabálását, de nem érdekel. az, ahogy a befolyásolható apámat próbálja ellenem hangolni őszintén bosszant és felháborít, de tudom, hogy ebben nem nyerhet. apu az enyém, engem szeret, anyámat hagyta el, nem engem.

nem tudom, hogy a melegnek tudható-e be, de nem eszem. kb 2. hete nem ettem 300 kalóriánál többet. mérlegre elvből nem állok, de nem érzem, hogy fogytam volna, pedig egész biztos. az elején nem volt tudatos, de most az. tudatosan nem foglalkozom az alakommal, mert hajlamos vagyok beleőrülni és nem áll szándékomban újra kezdeni az evészavar őrületet, pedig jó úton járok felé.

álompasinak semmit sem meséltem az evéshez fűződő paradox viszonyomról, de magától leanorexiásozott. ráadásul az első nappali, teljes megvilágításos szex után. gondolhatjátok a hidegrázást, amit ettől a szótól kaptam, de egy szar poénnal leütöttem a dolgot. azóta rájátszom a dologra, hogy ne kelljen színt vallanom. az az igazság, hogy én az evészavart mindig dögösnek tartottam (bár a bulímia poklában már ez sem vígasztalt), de ma már inkább kínosnak érzem. akit nem érintett a probléma, az teljesen jogosan gondolhatja, hogy ez a felszínességnek az a foka, amibe már belebetegszünk. szerintem evészavar nincs kiadós depresszió nélkül, de ezt nyilván egy egészséges ember nem így fogja fel, mert erről nem szólnak a bugyuta tv riportok.

szóval álompasi bőven okoz fejtörést. egyre intenzívebb a kapcsolatunk, de az a fura, hogy mindig én keresem. most tudom mit gondoltok (és igazatok is van), de mindig ugrik első szóra, szuper kedves és leudvarol a lábamról. pedig nincs rá szüksége, meggyőződésből teszi. iyenekre általában nem adok sokat, de Casanova után megtanultam felértékelni a bókokat.

most 3 napja nem hívtam és szokása szerint ő sem engem. nagyon bosszantó, de ki akarom próbálni, hogy meddig bírja (szerintem kb. örökké). közös megegyezésssel eldöntöttük, hogy nem kizárólagos a kapcsolatunk (igazából ez az én javaslatom volt, mert tudom, hogy ő a legyet is röptében és így legalább korrekt a dolog és nem érzem magam alárendeltnek). természetesen azt a hatást értem el, hogy ő ragaszkodóbb lett, mint volt (bár annyira azért nem, hogy magától keressen). őszintén szólva össze vagyok zavarodva és tovább rontja a helyzetet, hogy annyira akarom, hogy képtelen vagyok reálisan látni a helyzetet. úgy indult a dolog, hogy csak dugunk, mert hasonlóan valószínűtlenül perverz állatok vagyunk, de ő egyre több személyes dolgot kérdez, meg akar ismerni. és annyira tetszik, hogy ettől félek, pedig tudom, hogy nem kellene. a klasszikus ‘este találkozunk-dugunk-reggel rohanunk dolgzni’ helyett már jónéhányszor meggyőzött, hogy jelentsünk beteget, vagyis az egész napot együtt töltjük, bevásárolunk, főzünk, filmet nézünk, sétálunk stb. dolgokat csinálunk, ami nálam nem szokott beleférni a szeretősdibe. mindig kínosan ügyeltem az ilyen szitukban, hogy korábban lépjek, minthogy kidobjanak. tudom, hülyeség, de nekem ez fontos. ő viszont marasztal és csókolgat és udvarol és reggelit csinál.

ha valaki érteni véli a helyzetet és megosztja velem, annak megköszönöm a kommentet. ha jogosnak érzitek, akkor a virtuális felpofozást is.

Szerző:

Belépett: 1 hónap

csaken

Blog kommentek: 764Blog bejegyzések: 87Regisztráció: 16-05-2011