ez egy érdekes bejegyzés lesz, sokaknak nem fog bizony tetszeni, de nem másoknak írom hanem magamnak…
igen megtettem a lépést, szakítottam vele, azzal az emberrel aki rávilágított a betegségemre, el tudtam indulni a gyógyulás útján, viszont azzal az emberrel is, aki miatt hajléktalan lettem volna. Nem mert kiállni értem, félt a szüleimtől nem akart konfrontálódni, nem akart konfliktust, és ami a legfontosabb, nem akart az életén semmit sem változtatni, viszont én változtassak a sajátomon??
Frászt!
Tudom, hogy mi a bajom és azt is tudom hogy milyen körülmények között maradhatok stabil, és ezekhez foggal körömmel ragaszkodom! ha másképp kell élnem akkor jön a pszichózis mert nem tudok alkalmaszkodni, és nem is akarok!!!!
Azon rágtam be, amikor az első exe, akinél ki kell hangsúlyozni hogy 5 és fél évig tartott a kapcsolat, volt olyan rendes, hogy a válás által szerzett lakást havi 10.000 ért felajánlotta neki, azt a lakást, amiért ő egy napot sem dolgozott, csak talált egy szerencsétlent, akit le tudott húzni. Milyen érdekes én vagyok állítólag a beteg, de eszem ágában nem lenne senki hátán sem felkapaszkodni, mindent a magam erejéből teremtettem és büszke vagyok rá, hogy 20 éves korom óta dolgozom. Na mindegy… felvetődik a másik kérdés is, ha akkor 19 évesen nem egy BDP-s impotens pöccsel hoz össze a sors, és nekem is 5 évig tart az első szerelem, akkor ki sem jött volna rajtam a bordi… nem lehet tudni, ezt senki sem tudja.
Tény, hogy sokat köszönhetek neki, de mégsem ő a társam, nem az a férfi, aki harcol értem, aki képes tenni bármit is ha kell megnyerni a szüleim szeretét, mert tudja, hogy nem bírom a konfliktusokat. Harcba akart volna engem zavarni ezzel a nem éppen legerősebb idegrendszeremmel…. de nem lesz harc, ha valaki akar valamit küzdjön meg értem, de én már nem harcolok!!! mert nem bírok.
Az áterhez pedig nem megyek többé, mert nem tud segíteni és pénzem sincs rá, de egy dologért érdemes volt elmenni, hogy megtudjam: nem vagyok reménytelen eset egyáltalán!
Lehet, hogy olvassa ezt a blogot ő is álnéven, de nem érdekel, had olvassa tudja meg, hogy mit érzek igenis haragot, hogy nem mert lépni, mert tudta: én nem vagyok képes, nem vagyok egy erős parasztlány aki ellakik bárhol és reggel 5 kor kell hogy elmenjen mindenféle szar munkára hogy a párját eltartsa!
nem érdekel semmi sem ő sem a múltja sem a jelene… semmi
és még ő nevez engem kapcsolatfüggőnek, nem tudom ki élt 5 évig egy szerelem nélküli kapcsolatban, de nem én. Én sose erőszakoltam ki szerelmeket, ha tudtam, hogy valaki már nem boldog velem, akkor elengedtem, hogy megadjam a lehetőséget, hogy megtalálja azt az embert, aki meg tudja neki adni azt, amire én nem vagyok képes.
És még én vagyok önző??? Most is miért tűntem el? azért hogy megadjam neki a lehetőséget, hogy találjon egy olyan lányt, aki nem bordi, nincsenek szülei (vagy nem szólnak bele az életébe) és van egy lakása, és hajlandó őt eltartani, mert egyikre sem vagyok képes.
Szerző:
