a tegnap este úgy alakult, ahogy tartottam tőle. de legalább teljes rákészülést lealkudtam magamban félig-meddig felkészüléssé (bízván a kudarcban). este 11-kor lemondtam róla és lementem edzeni, az szokás szerint kitisztította a fejemet.
persze ma reggel visszatért a kellemetlen érzés, hogy nem szeret eléggé és még mindig ott motoszkál a fejemben. nem elviselhetetlen, de rossz. azt tervezem, hogy ma tartok egy szuperkonstruktív napot, jelentkezek legalább öt állásra, kitakarítom a lakást (amit már nagyon régen halogatok), edzek végkimerülésig és este idegenvezetek (ahelyett, hogy várnám a srác hívását). így ha jelentkezne sem tudnék vele találkozni; biztonsági játszma már megint.
hónapok óta az van, hogy szinte semmi sem úgy alakul ahogy szeretném, de tartom magam és nem borulok ki, csak várom, hogy a felnőttes hozzáállásom majd meghozza a gyümölcsét. megteszek mindent amit csak tudok, hogy jobb legyen és türelmesen várom az eredményt. eddig semmi sem erősített meg abban, hogy ez meg is fog történni és egyre nagyobb a kísértés, hogy magamba roskadjak és produkáljak egy szépséges idegösszeomlást. legszivesebben ki sem mozdulnék otthonról vagy 2 hétig, végig pizsamában járkálnék, koplalnék, vedelnék, sírnék, vagdosnám magam és önsajnáló zenéket üvöltetnék. és persze szépen megnyugtatnám a lelkiismeretemet, hogy akkor sem volt semmi sem jobb, amikor próbálkoztam és tettem amit kellett. nekem nagyon nehezemre esnek olyan normális dolgok, mint bejárni dolgozni vagy barátságokat fenntartani bizonyos emberekkel és ha nem ér sikerélmény hamarosan, akkor félek, hogy összeomlok.
most nincs jó kedvem. remélem elmúlik, mielőtt feladom.
Szerző:
