Vezető hír volt: Egy borderline beteg meggyilkolta a (szexuális) partnerét.
Annak a lánynak tényleg olyan mély problámája lehetett,hogy a hiányos kontroll miatt,egy aktuális lélektani helyzetben meg tudja ezt tenni,az áldozatra,annak családjára,de ami itt a legfontosabb,MAGÁRA nem gondolva?
Nem tudta,hogyha ezt elköveti,életfigytig tartó vezekelése lesz egy női börtönben?
Nekem nagyon erős a kontrollom,talán emiatt is rendetlenkedik a vegetatív rendszerem.(fejfájás,hasmenés,szív,egyéb).
A kontrollnak szerintem ára van: Az én esetemben a testem fizeti ki a hátralékot.
A TI esetetekben hogyan törlesztetek a folyamatos,vagy legalábbis aktuálisan meglévő kontrollotokért?
Sokat szorongok,—>feszültség—>veszekedések,feborult életrend,minden
18 éves korom előtt voltak indulatvezérelt cselekedeteim,azok is itthon…azóta,mint ahogy Pavlov a kutyát,vagy Skinner a galambot és patkányt(jól emlékszem?),azóta,hogy elkerüljem a rám nézve lehetséges negatív következményeket,gyakorlatilag leszállítottam az érzelmeimet,a felesleges szarokon próbálok átugrani,elfojtom.
Ti hogy vagytok ezekkel?
Szerző:
ugyanígy. nekem a kontroll megszerzésére és persze megtartására gyakorlatilag rámegy mindenem (már ami még nem lett oda rég más okokból kifolyólag). megéri? nem is ez a kérdés, hanem az, hogy tudnék e másképpen létezni? arra jutottam hosszú-hosszú évek kegyetlen tapasztalatai alapján, hogy nem. szóval választhatok, egy pillanat alatt szétesik minden és megpusztulok azonnal, vagy többé-kevésbé egyben maradnak a dolgok, viszont cserébe szépen lassan mindent elvesztek. szóval a hirtelen halál vagy a lassú enyészet? a másodikra szavaztam/szavazok. hú de felemelő…
Köszi a válaszod. Értelemszerű,hogy nem akarsz meghalni.(mondjuk sajnos nem mindenkinél)
Megfigyeltem,hogy sok faszinak,nőnek vannak eszközeik,amiben elmerülnek,a saját kis univerzumukban…ilyen egy ismerősömnek a gitározás…(engem egyáltalán nem érdekel,de azért dicsérem,meg minden..)
A srác pánikos,kezelt beteg,és neki ez kb terápiás eszköz is egyben. Fellépései is vannak.
Egy másik lánynak a rajzolás….jól rajzol,elmerül benne.
Egy harmadiknak harmadik eszköz…. Nekem ilyesféle dolgom nincs,mert hitem sincs,pedig akarok hinni. Hiszek én,de nem olyan dolgokban,amiben egy húszonévesnek kéne hinnie.
Neked van ilyen eszközöd,cselekményed,ami terápia is egyben?
Egyébként,ha nem szedsz gyógyszert,-ha olyan a problémád -lassan abba fogsz belepusztulni,ha szeded a gyógyszert,akkor kicsit talán kinyújtod és minőségibbé teszed az életed,de alapvetően beteg maradsz,és ritkán élnek a magunkfajták 70 évet meg…
Sport… az a legmélyebb relaxáció. Futás közben nincs pánik nincs semmi fájdalom.
Nálam a leggyakoribb,hogy felmegy a vérnyomásom.Az elején,pár éve ,még nem foglalkoztam vele,most viszont kezd aggasztani.Nyilván a cigi,kávé szintén egy ár,hiszen ezzel is próbálom a kontrollt elősegíteni.Terápia ide vagy oda,stresszes helyzetekben egy alapvetően érzékenyebb ember,aki eleve instabil,hamarabb nyúl más eszközökhöz.
A sport segít,de nem annyira,mint ahogy reklámozzák.
Köszönöm hogy válaszoltatok.
Volt élményem sportban,nem is kevés,csak nem most.
12-15 év3s korom között édesapám „hurcolt” ökölvívó edzésekre,majd ebből hivatalosan versenyzés lett,kaptam sportkönyvet, 15-16 „mérkőzésem” volt,végül,középiskola 2. osztályától – amikor párhuzamosan kezdődött a problémám – egyszerűen nem mertem elmenni edzésre,lassan elkopott ez,és otthon maradtam.
Emlékszem,hogy amikor kijöttem az edzésről,álltam a villamosmegállóban a boxtáskával,és két,iskolámbeli lány -akik már a suliban „röhigcséltek” rajtam- rám mutogattak,és nevetgéltek,rohadt rosszul esett,itthon is elmeséltem.(Nem,nem paranoia,tényleg így és ez volt,plusz sehol sem vagyok paranoiásnak diagnosztizálva.)
Futottam utána,ami rohadt unalmas,aztán most nem merek futni,mert a félek hogy ártok magamnak,a testi tünetek érzetei miatt.
Na és Ti mit sportoltok?
szerencsések azok akiknek van egy ilyen elfoglaltságuk, elképesztő, hogy mennyit tud javítani egy ember általános állapotán. nekem csak passzív elfoglaltságaim vannak, mint mondjuk a zenehallgatás. ez is sokat segít néha, kiszínezi a bánatomat, vagy megnyugtat, vagy akármi, de az igazi egy aktív tevékenység lenne ami motivál, feltölt, amibe hatásosan bele tudom folytani azt ami éppen van, de ilyenem már nagyon nagyon régóta nincsen. tudatosan is próbáltam és próbálom még néha ma is keresni azt a valamit ami betölthetné ezt az űrt, de már őszintén szólva nem is nagyon van ötletem, sokmindennel próbálkoztam az elmúlt években de semmiben sem leltem igazán örömömet, és már lassan energiám (és persze pénzem) sincs ilyesmivel foglalkozni, szóval ez van.
azon meg nem nagyon szoktam gondolkodni, hogy meddig élek majd, inkább az aggaszt rendszerint, hogy hogyan…
A sport segít,de nem annyira,mint ahogy reklámozzák.
szerintem ezt így nem lehet kijelenteni. mindenkinek eltérő mértékben segít vagy nem segít a sport. ismerek olyat aki azzal mászott ki a gödörből, hogy ráállt a rendszeres reggeli futásra, és ettől annyival elviselhetőbb, kezelhetőbb lett a depressziója, hogy jelentős mértékben javult az életminősége, meg a kilátásai.
ami engem illett, próbálkoztam én is rendszeresíteni a testmozgást az életemben, néhány alkalommal kifejezetten hasznosnak éreztem, de többnyire vagy teljesen haszontalannak, vagy esetleg konkrétan károsnak. azt tudom elképzelni egyébként, hogy akinek mondjuk dühkezelési problémái vannak annak tényleg nagyon sokat segíthet az aktív sportolás, de mondjuk a hangulatingadozásokon meg más egyéb dolgokon aligha lehet jelentős mértékben kozmetikázni pusztán azzal, hogy elmegy az ember futni néhány kilómétert mondjuk…
(egyébként a futás szerintem is unalmas…)
Na és Ti mit sportoltok?
Sziasztok,
Ez a fegyver szerintem is kétélű! Egyfelől, ja, a sport egészséges, én mondjuk kondizom 60-70 percet naponta és intervallum is játszik. A feszkót elviszi – talán – mániában jól is megy, NA DE én evészavaros is vagyok mellette, ahol a sport az ellenségnek minősül, mert ezáltal szabadulok meg az ételtől, amit megettem. Innentől ördögi kör kezdődik szerintem. Túl összetett lelki bajok esetén lehet, többet árt, mint használ, főleg, ha örömet nem okoz maga a tevékenység … Talán azt mondanám, hogy ha jól esik, csináljátok, de ha nem, akkor nem kötelező… Talán … (De okosat mondtam!)
Aurora21,
Teljesen értem ezt a buszmegállós jelenetet! De ugye nem hallottad, mit sutyorognak? Mert ha én néznék egy korombeli, középsulis ökölvívó srácot, tutira zavaromban vihognék … De csak tipp, meg én csaj vagyok … Amúgy tudom, milyen érzés, ha tudod, rajtad gúnyolódnak!
A sport segít,de nem annyira,mint ahogy reklámozzák.
Ezzel teljes mértékben egyetértek. Nekem nagyon nyomta mindegyik pszichiáter, hogy sportoljak, fussak, sőt volt olyan pszichiáter aki azt mondta, hogy minden nap futni kell. Kicsit azt éreztem, hogy annyira nincsenek tisztában a betegség okaival, annyira nem tudnak mivel segíteni, hogy ebbe a dologba kapaszkodnak, mert ezzel ártani nem fognak.
Én futok, versenyeken is, de nekem a depressziómat nem oldotta meg. Annyiban szinten tart, hogy a futás miatt nincsenek súly problémáim, elégedett vagyok az alakommal, legalább ez nem súlyosbítja a depressziómat, mert sok ember elhízik a gyógyszerektől és attól még fosabb a hangulata, ezt tapasztaltam a kórházban. De nekem a futás sajnos nem adja azt a hurrá optimizmus érzést, mint sok embernek valami elfoglaltság ami élteti pl. horgászat, kötés, fotózás stb. Az én életemben sincs ilyen aktív dolog. Vannak kedvelt dolgok, de szenvedély nincs. Én ezt gondnak tartom. Ugyanúgy mint a hit hiányát.
a szenvedély az felbecsülhetetlen, pótolhatatlan. tele van az internet mindenféle praktikákkal meg tippekkel, hogyan győzd le a szorongásodat, a fóbiádat, a depressziódat, ésatöbbi. rengeteg a sok esetben egyébként nem haszontalan jótanács, ötlet, akármi. én azt gondolom, hogy csak éppen legfontosabbat nem szokták megemlíteni, bár lehet, hogy azért mert túlságosan nyilvánvaló. a recept szerintem baromi egyszerű (csak megvalósítani nem olyan könnyű persze): találd meg azt a valamit ami boldoggá tesz. nem elfoglal, nem eltelik vele az idő, hanem amitől boldog vagy. lehet, hogy csak fél óra jut naponta arra, hogy foglalkozz azzal ami jól esik, de az a fél óra is bőven elég lehet arra, hogy feltöltődj és átlépd a küszöböt. lehet, hogy ez végtelenül bagatell, azért írom még is le, mert több „terápiás közösségnek” is a tagja voltam már, és mindenhol az ment, hogy a résztvevők bőkezűen osztogatták egymásnak az életmentő instant tippeket egy-egy vészes szituáció túléléséhez, közben meg azt látom, hogy akinek van valami az életében amit az egyébként sok küszködés mellett is valódi szenvedéllyel és élvezettel tud csinálni, az gyakran rutinból lép túl az ilyen helyzeteken, mert van miből erőt merítenie, ugyanis képes úgy igazán jól érezni magát. muníció nélkül semmi nem megy. lehet baromi jó praktikákat kitalálni mindenre, meg évekig variálni a gyógyszerbeállítással meg lehet naponta nagy elszántsággal gyakorolni a pozitív gondolkodást, meg lehet órákig meditálni stb., de ha nincs valami az életedben ami echte örömet, boldogságot okoz akkor mindeez tényleg csak arra elég, hogy túléld az aktuális napot, hetet, hónapot.
Srácok,én azt tudom,hogy a volt magyar tanárom szívrohamot kapott,azóta minden héten futkorászik. Jó az,csak tényleg nem kell túlzásba vinni,mert a tested úgyis stresszként könyveli el(„jóstressz”)
Figyi,én hajlamos vagyok a hízásra,és a fogyásra is… amikor elhagyott 18 éves koromban a barátnőm,12 kilót fogytam összevissz 1-2 hét alatt. Csont voltam.
Amikor meg felszedtem egy idősebb nőt,együtt laktunk,állandóan gyorskaját zabáltunk,minden este rántott sajt,meki,pizza,faszom,aztán utána kezdődött el a hízásom: Hazajöttem,és egyrejobban elhíztam,
Jelenleg: BMI:30 közeli,magyarul túlsúlyos vagyok. 85 kiló vagyok 170 centivel.
Szerintem a sportot nem reklámozzák, a sport,a tested nmozgásban tartása hozzá kéne tartozzon a normális napi ritmusodhoz.
Oké,Ma.o-n mindwen 2. ember …khm…najó,szépen fogalmazok: elhízott. Az elhízás egészségtelen,koleszterin,vérnyomás,cukor,zsírok a véredben,minden szar.
Azt vettem észre,hogy még a nőket sem kívánom annyira(magyarul iszonyatosan,mint korábban),mint eleddig.(nem szedek gyógyszert). A libidóm egy „~~~~~~5 % -ot szerintem lement”. Nem gondolok annyit nőkre,meg,nincs is kedvem ismerkedni.
Nagy a seggem,és a pocakom.(A seggemet mindig dicsérték). A hasamat kéne leszedni.(Szex-el megfigyeltem,hogy szex után (ha előtte éhezek is kicsit) 0.5 kilót fogyok.- Na nem mintha annyit k***nék,ezért diéta sincsen most. 😀 Két nő már viccelődött azzal,hogy majd menni hozzá diétázni. Faszom,félek hogy megáll a szívem.
HEIMWEH, IGENIS FONTOS hogy SOKÁIG ÉLJÉL,mert UTÁNA ÖRÖKRE NEM LESZEL. SZóval most biztos elvettem pár ember hitét(vagy nem,de ez van) 😀
😀
Heimweh, teljesen egyetértek veled!
Tény, hogy én is akkor kezdtem el futni, mikor az antidepresszáns hatását már pedzegette az agyam. Az, hogy valaki elkezdjen rendszeresen, és aktívan mozogni, az csakis akkor lehet mikor már van egy kis energiája és kedve legalább a WC-re kimenni.
Szerintem akik itt vagyunk, mindőnknek megvan már ez a minimális életkedve amivel el lehet indulni.
Fel a futócipőket itt a tavasz, vigyázz, kész, rajt!
(A futás nem is unalmas 🙂 )
Kedves Aurora21!
Hihetetlen jó kérdést tettél fel!
Ezen már én is gondolkoztam. Van elfoglaltságom, ami szinten tart, megszállottan, hosszú órákig képes vagyok csinálni egy nap csak hogy érzékeltessem magammal, hogy vagyok. Ha még ez se lenne, nagyon elvesznék.
De azért így is komoly árat fizetek azért, hogy meg tudjam tartani a kontrollt. Én a lelkemmel fizetek érte, minden nap egy pici ám annál fájdalmasabb darabbal, mert érzem, hogy elveszítem a régi önmagamat, aki egykor voltam és aki szerettem lenni.