Volt egyszer egy fiatal koldus fiú, aki megpróbált ételt gyűjteni, de észrevette, hogy az étele minden nap eltűnik. Egyszer elkapta az egeret, amelyik ellopta az ételét és megkérdezte tőle:
„Miért tőlem lopsz? Én csak egy koldus vagyok. Miért nem lopsz a nálam gazdagabbaktól? Hiszen ők meg sem érzik.”
Ekkor az egér azt felelte neki:
„Ez a te sorsod. Mindegy mennyit gyűjtesz, mindegy mennyit koldulsz, mindössze csak ennyid lehet.”
A koldus fiú megdöbbent és ezt kérdezte:
„Miért ez a sorsom?”
„Én nem tudom. Én csak egy egér vagyok.” – felelte az egér – „Kérdezd Buddhát!”
Így hát a koldus útnak indult, hogy megtalálja Buddhát, de menet közben beesteledett. Végül egy házhoz ért, ahol megkérdezte maradhat-e éjszakára. A család beengedte és megkérdezték tőle:
„Fiatalember, mi járatban vagy ilyen későn?”
Ő azt válaszolta:
„Kérdezni akarok Buddhától és holnap már útra kelek.
Erre a család azt mondta:
„Megkérdeznél nekünk valamit Buddhától? Van egy 16 éves lányunk, aki nem tud beszélni. Csak azt akarjuk megtudni, mit kell tennünk, hogy újra beszélni tudjon?”
A fiatal koldus fiú megköszönte nekik a szállást és azt mondta:
„ Természetesen felteszem a kérdéseteket.”
Másnap reggel elindult, hogy folytassa az útját és látta, hogy hatalmas hegyeken kell átkelnie. Amikor az első hegy tetejére felmászott, találkozott egy taoista varázslóval. A varázsló elhatározta, hogy a botja segítségével átrepíti magát és a fiatalembert a hatalmas hegyek felett. Mikor átértek megkérdezte az ifjú koldust:
„Hová tartasz? Miért döntöttél úgy, hogy átkelsz ezeken a hegyeken?”
A fiú így felelt:
„Buddhától akarok kérdezni a sorsomról”
Erre a varázsló azt mondta:
„Megkérhetlek rá hogy az én kérdésemet is feltedd Buddhának? Több mint ezer éve élek már és szeretnék feljutni az égbe, hogy egyesüljek a világmindenséggel. A tanulmányaim szerint már el kellett volna érnem ezt. Kérlek, kérdezd meg Buddhát, mit kellene tennem, hogy feljussak az égbe.”
„Természetesen felteszem neki a kérdésed.” – válaszolta az ifjú.
Ahogy folytatta az útját újabb akadályhoz ért, ami egy hatalmas folyó volt, amin nem tudott átkelni. Szerencsére találkozott egy óriás teknőssel, aki átvitte őt a folyón. A túlsó partra érve a teknős megkérdezte a fiút:
„Hová mész?”
„Megyek Buddhához” – válaszolta neki a koldus – „Azért hogy feltegyek neki egy kérdést a sorsomról.”
Erre a teknős így szólt:
„Feltennéd neki az én kérdésemet is? 500 éve próbálok sárkánnyá változni. Ennyi idő alatt már át kellett volna változnom. Megkérdeznéd Buddhától, mit kell tennem ahhoz, hogy sárkánnyá váljak?”
Ezután a fiatalember megköszönte a teknősnek, hogy átvitte őt a folyón és azt mondta:
„Persze, felteszem neki a kérdésed.”
Az ifjú koldus végül találkozott Buddhával, aki pedig azt mondta a hozzá érkezőknek:
„Válaszolni fogok mindenkinek 3 kérdésre. De csak 3 kérdésre…”
Az ifjú koldus megrémült. Neki 4 kérdést kell feltennie, tehát alaposan végig kell gondolni, mit kérdez meg. Arra gondolt, hogy a teknős már 500 éve él, hogy sárkánnyá váljon. A varázsló 1000 évig élt, hogy a szelleme feljusson az égbe. A lánynak pedig úgy kell leélnie az egész életét, hogy nem lesz képes beszélni.
Ezután magára nézett és azt mondta:
„Én csak egy hajléktalan koldus vagyok. Nyugodtan hazamehetek és folytathatom a koldulást.”
Így hát amint meglátta mások problémáit, a sajátja már nagyon aprónak tűnt. Ezért megsajnálta a teknőst, a varázslót, és a fiatal lányt is és úgy döntött, hogy az összes kérdésüket felteszi.
Tehát megkérdezte Buddhát, Buddha pedig így válaszolt:
„A teknős vonakodik és fél elhagyni a páncélját és amíg nem hajlandó elhagyni annak kényelmét és biztonságát, addig soha nem lesz belőle sárkány. A taoista varázsló mindig magánál hordja a botját és sosem teszi le, pedig az olyan, mint egy horgony. Amíg ragaszkodik hozzá, távol tartja őt az égtől. Ami pedig a lányt illeti… Ő azonnal tud majd beszélni amint találkozik a lelki társával.”
Ez után a koldus meghajolt Buddha előtt és elindult, hogy hazatérjen. Újra találkozott a teknőssel és azt mondta neki:
„Hé, neked csak le kell venned a páncélodat és sárkánnyá válsz!”
A teknős ekkor levette a páncélját, aminek a belsejében felbecsülhetetlen értékű igazgyöngyök voltak, amelyek csak az óceán legmélyén találhatók. Átadta azokat a koldusnak és azt mondta:
„Köszönöm. Nekem már többé nincs szükségem ezekre, mert én most már sárkány vagyok. „
Aztán elrepült.
A koldus fiú újra találkozott a varázslóval egy hegytetőn és azt mondta neki:
„Hé, neked csak meg kell válnod a botodtól és feljutsz az égbe, hogy egyesülj a világmindenséggel.”
A varázsló megköszönte, átadta a botját a fiatalembernek és aztán felemelkedett az égbe.
Az ifjú koldusnak most már volt vagyona a teknőstől és volt ereje a varázslótól.
Visszatért a családhoz, amelyik menedéket adott neki és elmondta:
„Buddha azt mondta a lányotok akkor fog tudni beszélni, amikor találkozik a lelki társával.”
És abban a pillanatban… A lány lejött a lépcsőn és azt kérdezte:
„Nem ő az a fiú, aki néhány hete is itt járt nálunk?”
Így a fiatal lány és a koldus fiú is megtalálták a lelki társukat.
Ez a történet sok tanulságot hordoz, de legfőképp az a tanulsága hogy a legtöbbször adnunk kell valamit azért, hogy kapjunk valamit.
Olyankor mikor sárkánnyá akarunk válni, hajlandónak kell lennünk arra, hogy magunk mögött hagyjuk azt, ami számunkra a legkényelmesebb és a legbiztonságosabb. El kell hagynunk a komfortzónánkat épp úgy, ahogy a teknős is tette.
Ha el akarunk érni valamit, hátra kell hagynunk azokat a dolgokat, amik addig a segítségünkre voltak, de a jövőben már szükségtelenek és hátráltatnak minket. Nem ragaszkodhatunk örökre semmihez és senkihez. Épp úgy, ahogy a varázsló is megvált a botjától.
És végül pedig, azért hogy rátaláljunk az igazi szeretetre, olyan emberré kell válnunk, aki képes másokat önmaga elé helyezni.
Amikor egyedül vagy és elmerülsz a gondolataidban, néha a problémáid olyan nagynak tűnnek, hogy olyan mintha vége lenne a világnak… De ha más emberek életét nézzük, akiknek nincs annyi lehetőségük, mint nekünk, akiknek rosszabb, mint nekünk, olyankor a mi problémáink jóval kisebbnek látszanak. És ha kezet akarunk nyújtani azok felé, akik többet küzdenek nálunk és segíteni akarunk nekik, az megváltoztatja az életünk menetét és a sorsunkat. Az univerzum pedig visszafizeti nekünk, úgy ahogyan sosem képzeltük volna. Minden visszajön hozzánk.
Minden jó, amit a világ számára teszel, visszatér hozzád.
Szóval, ha most épp nehéz is az életed, remélem ez a történet segít…
Nagyon megható, csak épp tartalmazza azt az óriási demagógiát, hogy ahhoz hasonlítsuk magunkat, akinek még rosszabb. Attól, hogy az afrikai gyerekek éheznek, a borsodiak még nem fognak jóllakni.
Mert de jó nekem, ahhoz képest, aki… ez nem visz előre! „A mindenséggel mérd magad!” (J. A.)
EGY ŐSZI DÉLUTÁNON LAO-CE,
a Mester,
medveprémet terített magára, és lassan lép-
kedve, magában dörmögve jelent meg tanítvá-
nyai előtt.
– Ma a medvével próbálsz azonosulni? – kér-
dezte az egyik tanítvány.
– Brumm, brumm – felelte a Mester.
– Tehát már sikerült is azonosulnod? – kér-
dezte a tanítvány.
– Brumm, brumm – felelte a Mester.
A tanítvány néhány éven át a medvéket tanul-
mányozta. Mikor úgy érezte, hogy már mindent
tud róluk, egyszer medveprémet terített magá-
ra, és így jelent meg a Mester előtt.
– Mester, azt hiszem, sikerült azonosulnom a
medvével! – mondta lelkesen.
– Brumm, brumm – felelte a Mester.*
* Elnézést, nem bírtam ki!
Az a legjobb mondás,hogy
„egyszer egy bölcs ember nem mondott semmit” 🙂