„mert minden csak a balfasz állapotom körül forog”
Mert miatta holnap itthon maradtam volna és nem utazom el ami az előzetes terv volt. Elszóltam magam na, de már hetek óta vigyázok a mondataimra, ez most becsúszott.
Főként azért mert holnapra terveztem a szembesítést az állapotával, amit meg kéne tenni, mert nem hajlandó visszamenni az orvoshoz.
Legszívesebben azt mondtam volna hogy igen, minden csak a balfasz állapotod körül forog, mindenki azon dolgozik hogy jól légy. Rajtad kívül!
De merek én ilyet mondani? Pedig most ezt az egyetlen mondatot érzem helyénvalónak. Persze biztosan a fáradtság dolgozik már bennem. Nagyon szeretem, nem hibáztatom, erről az állapotról már senki nem tehet úgy hiszem.
Van egy másik gyerekem is akinek stresszmentesen kéne élni hogy legyen mégegy babája, hála Isten az alkoholista apjára kezd immunis lenni. De az öccsét imádja.
Van egy tündéri unokám, akit a héten többször vittem volna játszira ebben a csodaszép időben ha lett volna hozzá energiám.
Mese nincs, dolgoznom is kellene mert előbb-utóbb balhé lesz.
Múltkor találkoztam valakivel akinek súlyos depresszós volt a családjában. Nagyon jó volt hogy elmondták, mit álltak ki, mert azért lássuk be, ez a hozzátartozóknak sem könnyű. Mesélték, tudnak olyanokról, akiket végül elhagyott a családjuk mert nem bírták. Én soha nem fogom elhagyni a fiamat de hogy mi lesz a vége? Fogalmam sincs.
Persze aztán üzent hogy elnézést kér, de nagyon könnyen robban minden hülyeségre. Én meg visszaírtam, hogy mindenképpen szeretem és ez a fontos, nem?
Talán most kellett volna mondanom az orvost is?
Szerző:
Annyira szép, hogy így kitartasz!
Hidd el, a másik oldalon is tudják, hogy fájdalmat okoznak, de amikor az ember tele van a saját „balfasz állapotával”, akkor nagyon nehéz megérteni a féltést és törődést. Vágyik is rá, hogy vele foglalkozzanak, meg nem is.
De hihetetlenül fontos a család elfogadó és szerető közege, anélkül aztán jöhet gyógyszer, terápia, akármi, nem ér semmit.
Sok-sok energiát és türelmet kívánok, és a legjobbakat a fiadnak!
Szép estét!
Család elfogadó légköre? Hah. Vicc. Nekem a pszichiáterem folyton azt mondja biokémiai zavarom van az agyamba. A másik lehetőség, hogy esetleg egy lehetetlen közegben élek az meg se fordul a fejében.. Anyám utál, fenyeget, függésben tart. Anyailag h „itt lógsz a nyakamon”, „egy here vagy aki egész nap csak f@szt ver, meg alszik”, a mondataiban ott van a fenyegetés, hogy „ha nem csinálsz úgy, ahogy, akkor ez és ez a negatív dolog vár rád”, hibáztat, bírál, ilyeneket mond „26 évesen hogy lehetsz ekkora hülye”, „minek b@sztalak ki a világra?” ” minek él az ilyen?” Szóval harmonikus a viszonyunk. Egy normális témáról való „beszélgetés” minden tét nélkül. Annak a ténynek az elhangzása nélkül, vagy érzékeltetése nélkül, hogy még mindig függök tőle anyagilag az nem lehetséges. Ezt mindig elmondja, és érzékelteti az alacsonyabbrendűségemet, ezáltal indulatot kelt bennem, sokszor felemeli a hangját mikor beszél, és eltorzul az arca.
namost ilyen légkörben, ahol minden amit a törvény nem tilt, ő keresztbe tesz nekem, ilyen alacsony érzelmi intelligenciával megáldva, ennyire kevés emberséggel, és értelemmel nem nagyon tudok előre jutni. Nem fogadja el h beteg vagyok, azt hiszi játszom h kihasználjam. Teljesen rosszindulatú hozzáállás. Ezek után én hogy viszonyuljak hozzá? Semmi jó nem sülhet ki ebből. Ez egy csapda, és én ebbe vagyok már évek óta. Mikor még apukámnál laktam más volt, akkor nem is voltam beteg, bár ezt az „okosok” azzal magyarázták hogy akkor még nem szoktak a mentális betegségek jönni. Ilyen alapokkal esélyem sincs h nyugodt körüölményben elindulhassak, és valami pozitív kisüljön. Harcol anyám az ellen hogy a függő viszony megszabaduljon, csak épp pontosan az ellenkező hatást éri el. Gyűlölet, elnyomás, és önállótlanság. Ez lesz abból ha erőszakos. És ezt nem veszi észre. Lehet sokan anyámmal értenek egyet. Szívük joga. De az értelmesebbje remélem átlátja a helyzetet.
Anya kedves, persze, hogy megviseli a hozzátartozót a családtag betegsége! Gyakran javasolják hozzátartozóknak, hogy ők is menjenek el pszichológushoz. Mindenképpen meg kell védened saját magad, a saját életed, mert másképpen nem tudsz neki segíteni.
Mint a repülőn, ahol mindig elmondják, hogy először te vedd fel az oxigénmaszkot, aztán tedd fel a gyerekedre… Mert ha fordítva próbálod, lehet, hogy mindketten megfulladtok.
Nekem sokféle családi körülményem volt, és ezek közül a leghasznosabb az a (mostani) környezet, ahol mindenki elfogadja, hogy van problémám, de nem aggódik ezen folyton, nem akar mindig segíteni, csak tudtomra adja, hogy ha segítséget kérek, ott van nekem…
Ez biztonságot ad, ami nagyon sokat számít, ugyanakkor nem szolgálja ki a betegségem, nem változtatja át a családot betegségközpontúvá, vagyis nem foszt meg attól, hogy igazi, normális, hétköznapi családom legyen…