Megint nem vagyok jó semmire. Nagyjából két héttel ezelőtt az volt a módi, hogy napokig nem tudtam aludni a nagy, ámbár nyilvánvalóan felesleges igyekezettől. Eközben persze rendesen kikészültem, bár lehet, hogy az ezt követő pokoljárós etap enélkül is beiktatásra került volna, mert errefelé nincs szükség különösebb apropóra ahhoz, hogy a szervezet akár hetekre bemondja az unalmast. És most megint úgy vagyok itt, hogy sehogy. Az időjárásról is beszélni kell, miféle botcsinálta tavasz ez? Csütörtökön kiültem a feneketlen tóhoz, de nem sok köszönet volt benne. Egykedvű bambulás a napba, ennyi volt a program mindösszesen. Azóta nagyjából csak az amúgy sikeresen elfojtott üvöltések ingerlése. Durcás vagyok, pedig nem mellesleg épp a napokban kaptam vissza egy régi sorstársat. Panaszkodtam is eleget, panaszkodott ő is, de most mégis megint hajnalig tudnám mondani. Most épp másvalaki figyelmét követelném, attól tartok értelme az egésznek semmi, de ha nagyon akarom bele tudok magyarázni ezt-azt. Lezáratlan ügy, talán ezért. Kíváncsi vagyok? Tudni akarom mit vesztettem, már ha vesztettem egyáltalán bármit is. És nem lenne hátrány ha ő is tudná mit veszített. Nem úgy értem, hogy jó parti lennék, hanem úgy, hogy több bennem a spiritusz szellemi/stílus vonalon mint bármelyik gazdaságos fajankóban akiket ismer. Leszarom ha nagyképűen hangzik, ez a helyzet. És ő ezt vagy tudja vagy legalább sejti, vagy nem. Mennyi „vagy”, bassza meg! Ennyi értelmetlen faszság rég kavargott bennem. Egy tündérhegyi csoporttársam jutott eszembe, szerencsétlen gyerek! Tizenkilenc volt, egy cingár kis idealista, bugyuta hősszerelmes, fejébe vette, hogy elmegy gyúrni és akkor végre szóba állnak vele a nők, mert ”vele sokkal jobban járnak mint azzal a sok bunkóval”. Ha esetleg félreérthető lenne, nekik akart szívességet tenni, nem magával jót. Eskü! Magyarázni kellett neki, hogy az élet nem egy Disney-film. Na most valami hasonlóban gázolok térdig, abban az értelemben, hogy meg vagyok róla győződve, hogy szellemileg senki nem tudna rá soha sem úgy hatással lenni mint én. Más kérdés, hogy én nem akarom megmenteni a bunkóktól, még csak magamnak sem akarom, csak azt akarom, hogy tisztában legyen vele merre hány méter. Beteg egy gondolat mi? Lehet egyáltalán követni? Na mindegy, ezt tudtam összelapátolni most, de ezen kívül is annyi minden lehet a nyűgösködésem hátterében. Már majdnem mindenem odavan, ami kevés értékelhetőt tudok még találni magamban annak igazságot követelek? Rendben van, hogy egy okádék seggfej vagyok, egy katasztrófa, de milyen zseniális seggfej! Na ezen már röhögök! Tényleg elengedem ezt, végtelenségig tudnám csűrni-csavarni, holott ennyire valószínűleg nem érdekes.
És más érdekes sem nagyon akadt az elmúlt másfél hónapban, leszámítva ezt a sorstárs-backup-ot, de erről momentán nincs kedvem értekezni. Csináltam egy zeneblogot mert nincs türelmem ehhez a macerás youtube-os feltöltögetéshez. Nincs menőbb a cinkes hetvenes éveknél! Jóformán a lemezeim tartanak életben, hogy ez mennyire borzasztó állapotokat is vetít a horizontra, abba ne menjünk bele! Döbbenet mennyire nem vagyok uptodate egyébként, lassan nagynéném jobban vágja ezeket a kortárs internetes dolgokat, meg technikai nyalánkságokat. Echte nyugdíjas vagyok, aki nem hiszi az annyit is ér! Ja és ennek jegyében kihagytam egy újabb szülinapi ünnepélyeskedést! Nem volt választásom, a testem azon a héten semmit sem engedett. És most sem sokat. Abba is fejezem, ennyi is bőven sok, pláne minek.
Szerző:
