Reménykedek és egy fokkal jobban vagyok. Biztos az alvás meg a pihi. A blogíráshoz is fegyelmezettség kell, belőlem hiányzik. De most jólesik írni. Akkor is, ha a kutya sem kíváncsi rám. Csak úgy, bele a világba. Ki akarom írni magamból a csalódottságot, a kétségbeesést, a félelmet. Ezek szépen legyenek itt én pedig valahol máshol. Ma majdnem vágtam. Régen történt már ilyesmi, de fáj, hogy magamra maradok. Igen, igen. A terapszünetről van szó. Tudom, neki is kell a pihenés, a kikapcsolódás, de velem mi lesz? Ki fogja a kezemet? Ki áll mellém hideg józansággal? Vajon meg tudom-e, meg akarom-e tartani magam. A válasz pofon egyszerű…muszáj. De mégis…menni fog? Miért olyan fontos? Amikor ott vagyok, bezárkózom. Amikor eljövök, megérint, hogy mégis mellettem áll. Van valaki, aki figyel, meghallgat és támogat és segít gondolkodni, érezni, élni. Kuszák a gondolataim. Az emberek. Eddig féltem az emberektől, most bosszantanak. Egyszerűen az idegeimre mennek, nem bírom őket elviselni, de nélkülük sem tudok létezni. Csapda. Sajátmagam csapdája. Félek. Mi lesz ha mindent elveszítek? Ha rámun a férjem, ha már nem mesélnek a gyerekek csillogó szemekkel, ha már nem kell a munkám…mi lesz akkor? Elkerülhetem-e ezt ? Segítség, meg akarok változni!!!
Szerző:
Írj nyugodtan. A naplóírás segít a változásban. Nekem legalábbis felér egy terápiával. Ne törődj azzal ki olvassa kinem. Magadnak írod magadról:)