Enyhén remegő kézzel nyúlok a kávéscsésze felé (igen, ÉN főztem magamnak, mintegy megerősítésként: a feladat azé, aki leghamarabb megtalálja)..Megborzongok, bár kétlem, hogy ennyire hűvös lenne a hajnal. Nem is tudom, fel akarok-e ébredni igazán, és elkezdeni ismét az őrülten hiábavaló agyalást azokról a dolgokról, amelyekkel pillanatnyilag barátkoznom kellene, mégis ellenségként tekintek rájuk. Konkrétan az elfogadásról van szó, mégpedig a VALÓSÁG elfogadásáról.
AZ ÉLET MEGY TOVÁBB, AKKOR IS, HA ÉN SZERETNÉK NÉHA KICSIT LEMARADNI. NEM MÁSÉRT- CSAK, HOGY ÖSSZEKAPHASSAM MAGAM, ÉS KÉSZEN ÁLLJAK AZ ÚJABB KIHÍVÁSOKRA…
Megint veszítek, pontosan érzem, miként áramlik szét testemben a koffein-nikotin egyveleg (egészségre nagyon ártalmas!-jahhh) bódító ereje- és egyre tisztább a kép. Most már tudom, hogy MEGINT reggel van, szinte ugyanazok a próbatételek várnak majd rám; beugrik, hogy azt mondták a Tv-ben, hogy jövő héten fűteni kell(Te jó ég!)- bezzeg a szomszéd még a tyúkjait sem etette meg, biztos ráér felkelni…nem tudom, ki mit;- Egyáltalán kér-e valaki valamit reggelire?! Pillanat alatt oda a varázs.
Azért szeretem megnézni, hogyan kel fel a Nap (is.) Miközben mosolyogva nyújtózkodik egyet (mint a képeken), vajon gondol-e arra, milyen jó is neki, hogy mindig pontosan tudja, mit kell tennie. Pl. 5:10-kor felkel, 17:20-kor lenyugszik. Semmi extra.
Jó ez a négyszemélyes kávéfőző. Újabb csészém tartalma belülről, az első napsugarak kívülről melegítenek át. Egy pillanatra határtalanul boldognak és gondtalannak érzem magam.
Szégyellem magam, mert igazságtalanul irigykedem.
A NAP MINDENKIRE EGYFORMÁN SÜT, CSUPÁN AZ EMBEREK TAKARJÁK EL EGYMÁS ELŐL A FÉNYT.
Szerző:
