párom már 100 éve hívott,hogy menjek el hozzá (hozzájuk)
az anyukájával lakik már 2 éve, amióta külön ment a feleségétől,mert a közös házat nem adták el
ő elköltözött az anyukájához, a közös házban meg ott maradt a feleség, és a két felnőtt gyerek
most szombatra megbeszéltük,hogy elmegyek
nagyon izgultam,meg minden, mert mindenki tudta az epit, és szégyellem nagyon
ő átjött péntek este, és szombaton együtt mentünk át ebédre
tök aranyosnak találtam a gyerekeit és az anyukáját is
kis duci néni ősz dauerolt hajjal
pont mint a nagymamám volt, csak ő nem volt duci
mutatta, hogy mennyi tésztát csinált, sok gyöngyös csirkéjük van
mellette műveli a kertet, nagyon szép is
nagyon ügyes néni
nagyon finoman süt-főz, ezt már előtte is tudtam, mert a párom már hozott ezt-azt
fini volt az ebéd
utána a fia mutatott képeket az állataikról a telóján, én is megmutattam az enyéimet
a párom felajánlotta, hogy kaja után le lehet pihizni az ő szobájában, mert fáradt voltam
péntek este voltak rohamaim
én pedig, amilyen naiv gyökér vagyok, komolyan vettem
nem gondoltam,hogy ez gondot jelent
rendesen bealudtam, mert fájt a fejem is, fél 7-ig aludtam
utána lementünk a Tisza partjára,majd egy emberhez a tanyájára, akinek két lova van
aztán még beszélgettem a párom anyukájával, és itthon a fiamnak, és a barátnőjének nagy örömmel mondtam,hogy milyen aranyos kis néni az én párom anyukája
én tényleg jól éreztem magam
én hülye, azt hittem, minden rendben van
párom tegnap délután ment haza, és most beszéltünk chat-en
kérdeztem,mit mondott rám az anyukája?
hát, a kedves néni közölte, hogy „ez a lány nagyon beteg, hogy egész délután alszik”
magyarul túl beteg vagyok a fiához
mit mondjak, rendesen mellbe vágott
igen, beteg vagyok
ez a bűnöm?
mondjuk nem először kapom meg ezt, és valószínűleg nem is utoljára
elbőgtem magam, és gyűlöltem magam a gyengeségemért
amiért nem tudtam eltitkolni a fájdalmamat, a megalázottságomat
sokszor azt gondoljuk,az élettől kapjuk sorra a pofonokat
de ha jobban belegondolunk, a pofonok nagy részét az emberektől kapjuk
gombóc van a torkomban, és most megint azt kívánom, bárcsak ne lennének érzéseim
soha senkit nem tudnék megszólni csak azért, mert beteg
Szerző:
