Megbocsátani lehet, de felejteni nem – mondta barátnőm első anyósa. Mi megbocsátunk, de nem felejtünk – mondta egy politikusunk. Erre válaszolt Popper Péter: Hogyhogy? Ön nem tudja, hogy a megbocsátás maga a felejtés?
Nem értem. Felejteni, az az amnézia. Nincs benne semmi. Elfelejteni a fájdalmat? Hogyan? Akkor mi az a „megbocsátás”? Egyszerűen nem értem a fogalmat. Mit takar? A dolgot meg nem történtté tenni nem lehet. A tudatosságát elfojtani – lehet, de ez nem visz előre, legjobb esetben is stagnálás, de inkább visszaút.
Értem, hogy valamiféle feldolgozása a dolognak, de annak a végeredménye – számomra – az illető felmentése. De a fájdalom… hogyan tűnhet el?
Ezt a szót definiálni nem tudom. Lehet, hogy azért, mert képtelen vagyok erre az érzésre, de tényleg nem tudom, mit is jelent. Mit kellene érezni/nem érezni?
Segítsetek! Egyáltalán, létezik ilyen, vagy csupán egy elvont fogalom, idealizmus?
Szerző:
Megbocsájtás szerintem az, ha haragszol de nem büntetsz amikor lehetőséged lenne rá.
Állítólag nem is haragszol… Amit írsz, az csak a bosszúvágy hiánya/megszűnte.
Pedig jól írtad: „az illető felmentése”.
Képzeld el, hogy áthívsz magadhoz valakit, aki lever egy poharat. Nyilván menjen a francba, de nem szándékosan tette, meg nem is ezért hívtad át, így pár perc múlva nem fog érdekelni a dolog, pedig közvetlen anyagi kárt okozott neked. Mondhatod, hogy apróság, de igazából minden az, mert semmi olyat nem tudunk tenni egymással, ami pl. száz év múlva bármelyikünknek is számítana.
Szerintem fontos, hogy ez nem egy eldönthető dolog, nem dönthetsz úgy, hogy mától nem haragszol valakire. Ha haragszol, akkor haragszol, és ez így is fog maradni. A felejtést itt szerintem úgy kell érteni, hogy leszarod. Ha muszáj, akkor emlékszel rá, de nem foglalkozol vele, mert nem számít. Viszont ha ez nem megy, akkor kár elvárni magadtól a megbocsájtást, mert nem fog menni.
Felmenteni épp felmentettem, már rég. De azt, hogy mélyen megsértett (az áterem használta ezt a szót: t. i., hogy én mélységesen meg vagyok sértődve), soha nem fogom megbocsátani… Viszont így lehetetlen a továbblépés, mert nincs a dolog feldolgozva. Szerintem a feldolgozásban („megemésztés”) van a kulcs.
… és köszönöm hozzászólásodat!
Ha felmentetted, akkor ez azt jelenti, hogy nem tekinted hibásnak a dologban. Ha pedig megsértett, amit azóta sem tudsz elengedni, akkor sajnos igaza volt, vagyis nem rá haragszol, hanem magadra, vagy arra a tulajdonságodra, amivel kapcsolatban megsértett (kimondta). Igaz, ettől még lehet egy bunkó állat.
Ott kezdődik, hogy magamnak sem bocsátok meg. Az lehet, hogy nem bánok meg dolgokat, amelyeket kéne, és nincs lelkiismeret-furdalásom miattuk (kb. a megbocsátanivalók fele ilyen), de haragszom értük magamra.
Egyszóval (továbbra is): képtelen vagyok erre az érzésre…
Nem szavakkal, hanem cselekedetekkel sértett meg… És csak részben vagyok én a hibás, a másik részben meg tudom, mi a rajta tulajdonképpen kívülálló, de rajta lecsapódó, tőlem független oka. Ezek lényegében felmentik, de…
… de fáj. Akkor ez van. A megbocsájtás egy kegyelmi állapot, nincs belőle sok, és nem jön könnyen.