Nem bírom tovább elfáradtam.Nincs ki út ebből.Újra és újra kezdem előről és mindig visszaesek.Nem bírok tovább így élni.Üres vagyok teljesen nincs célom nincs semmim se.Annyira fáj a lelkem,hogy szinte fizikai fájdalmam van.Egyre jobban lemondok arról,hogy valaha normális életm lesz valószínű egyedül fogok meghalni.Ami úgy érzm egyre közeledik.Senki nem látja a helyzet súlyosságát.Nem vagyok életre való.Ókorban az ilyeneket mint én dobtak le a hegyről.Nincs munkám,de még ha lenne se tudnék bejárni és csak egy újabb ember előt égnék le a pánik miatt.Félek jobban lenni,mert megszokom és bele élem magam.Majd hirtelen roham és nem tudom kezelni.Ezért folyton számítok rá,hogy ne érjen váratlanul emiatt mindig be is következik.A családom iránt olyan erős dühöt érzek amit nem tudok leírni.Senki se tud segíteni.Orvos is csak a frontint irogatja fel mintha bármit is érne.Csak létezem,de semmi több.Folyton a múlton rágodom a jövőről meg már lemondtam.Egész életem erről fog szólni.Így nem lehet élni képtelenség.Nem bírom tovább!!
Szerző:
Szia. Szerezz egy kölyök kutyust és kezdj el sportolni. Rendszeresség, jó közérzet, stb… 🙂 Próbáld ki. 🙂
Szia Kriszten! Ne add fel — egy kicsit beszorultál, ki kell találna, hogy tudsz kijönni onnan! A kiskutya például jó ötlet, mert őt vinni kell sétálni — ő véd téged, miközben te gondoskodsz róla!
Jársz valahová orvoshoz és terápiába egyébként?
Eszter
Elszomorít a helyzeted mert tudom, hogy miben vagy benne. 🙁
Bárcsak tudnék valamit segíteni mert nekem valamennyire sikerült már ebből kikecmeregnem.
Sziasztok!
Köszönöm a hozzászólásokat.Futni szoktam.Kutyám nem lehet.Igen járok pszichiáterhez.Nem is tudom milyen normálisnak lenni.Rég óta tart ez a gondom,de 1 éve van az,hogy már belefolyik a mindennapokba.Másfél éve még nem jelentet gondot elmenni a suliba.Pont valamelyiknap jöttem rá,hogy bár a suliba bejártam igazából már akkor se éltem igazán,mert bevoltam határolva.Igazából nem is jártam sehova.Annyit nem mint más korombeli.Nem vettem róla tudomást,mert a hétköznapokban jól éreztem magam azt hittem ez így jó senki nem is vette észre.Aztán jött a változás és most jövök rá,hogy elcsesztem a gimis éveim és ez akkor fel se tünt.Ezt nagyon nehéz elfogadni/feldolgozni.A folyamatos bűntudatról nem is beszélve.
gimis évek után is lehet élni, próbáld elhagyni a bűntudatod, felesleges érzés