Ezt a rohadt egy napot! Ma háromszor is csöngettek, nem nyitottam ajtót. Biztosan Novákné volt, a nyolcadikról. Kevesebb Nováknét, több szabadfoglalkozást! Ez az új szlogenem. Valahányszor kirugdal az immunrendszerem egy kórságból, rádöbbenek a hiábavalóságomra. Ráadásul ősz van, de minek? Paplanból emelek várat, ott uralkodom magamon, már amennyire ez lehetséges. Hinni kéne valamit, bármit. Unottan rettegek, egy újabb forradalmi újítás részemről. Bárcsak lehetne valami más, mint ez a kikerülhetetlennek tetsző roncsolódás. Annyi fogalommal kevesebb lettem közben. Simogatás? Élőlény vagy állat, korszakos gondolkodó vagy káromkodás? Sötétben tapogatózom, apropó tapogatózás… És, hogy van az, hogy egyik ember a másikat, szóval, hogy egymást? Hogyan kell azt érteni, hogy „szeretlek”, kinek vagy minek a játéka, mi célból és legfőképp hogyan, mi a technika? De főleg, hogy „élet”, hol kezdődik és onnan hová, mikortól és pontosan meddig, de leginkább kinek az érdekében? Kié a haszon? Mi az, hogy „együtt”? Absztrakció, esetleg átélhető? Érdemes, vagy szóra sem érdemes? Szabad vagy kötöttfogás? Használom vagy használ? Annyi mindent látok, és nem értem. Vizsgálódom. Szép szál legény, szép lány egy hajón, összebújnak, sirályok meg minden, csinálnak egy képet a facebookra. Nézem őket, de nem tudom mit látok. Örülünk, Vincent?? Áhítjuk vagy elviseljük egymást? Az eszköz vagy a cél? A pillanat vagy a távlat? Nem ismerek fel benne semmit. Két test, két ember. Az egyik tanárnő, a másik biológus. Egyszerűen csak megtörténik velük, vagy ők csinálják? Véletlen egybeesés vagy hideg számítás? A vágyak vagy a realitás? Persze mindig ez is, az is, ezt értem, de ez kevés. Valamelyik inkább, ez nyilvánvaló. Hogy mérik ki? Ami őszinteség odaveszik a művelet közben, azt hol lehet elszámolni? Mit és mennyit adnak érte? Tudható egyáltalán, hogy megérte? Rácsodálkozok a világra, tényleg. Annyira idegen itt minden. Ez a nyugtalanság, pezsgés, sietség, ezek az értelmetlennek tetsző hadműveletek, és a folytonos visszavonulás. Holott ebben a játszmában vagyok magam is érdekelt, csak egy nagyságrendekkel kisebb terepasztalon, nagyságrendekkel nagyobb tétekkel. Épp csak a lényeget nem értem, talán mert ilyen méretek és mértékegységek mellett éppen az veszik el maradéktalanul. Makettvilág! Itt annyira apró és jelentéktelen minden, és egyetlen közepes lendületű mozdulattal lesöpörhető az egész. Kispályások bagatell ügyei óriásplakáton. Szúnyogcsípés ötvenmilliószorosára nagyítva. A nagy dolgok nem itt dőlnek el. Itt csak az állólámpa mikor éjjelente belebotlok. A kisebb napirendi pontokban sincs viszont egyetértés. Kultúrember vagyok egy bennszülött primitív lendületével az idegpályákon, elvitázok magammal még egy darabig. A következő évadból talán az is kiderül ki a gyilkos, addig Magdi anyust a TEK emberei őrzik!
Szerző:
