Hajnali fél három van, aludni szokás szerint nem tudok. Bent kéne most lenni a belvárosban, zavartan lekuporodni egy kiadó sarokba valamelyik okádék bárban, hátha arra somfordál egy elcsíphető tekintet, már úgy értem egy olyan amit érdemes elcsípni. Csak beszélni ne kelljen, nem tudom mit mondhatnék, tényleg nem, már legkevésbé sem. Bezzeg odakint a vadonban még ilyentájt is kitartóan, fáradtságot, kimerülést nem ismerve jár valakinek a pofája, részeg gondolom, tehát nem érdekli, hogy mit beszél, talán fel sem tűnik neki az egész. Úgy szalad az idő, itt a saját kis félkomfortos szegregátumomban azonban igazán fel sem tűnik semmi ebből a kérlelhetetlen rohanásból. Néha persze hallok türelmetlenül elhadart mondatokat esküvőkről meg egyelőre még fiktív újszülöttekről, de nem nagyon jön át a hangulat. Mennyi minden történhet még odakint, mennyi jelentéktelen, unalmas dolog, az úgynevezett élet. Itt csak a cigarettacsikkek gyűlnek számolatlan, meg a gondok. El kéne mondani még egyetlen egyszer valami fontosat valakinek, de nincs többé idő a fontos dolgokra. Majmok bolygója vetítés esedékes, huszonnégy órás szolgálatban a színészember, vagy majom. Csicsergés persze van, de semmi üzenet. És különben is ki tudja már mi a fontos.
———————————————————————————————-
Túl gyorsan változnak itt az évszakok, tegnap még hevesen gesztikulált a nyár, ma meg minden kétséget kizáróan ősz van. Tegnap a kétségbeesetten űzött testiség, és ma az olcsó giccsbe fulladt vonósok játéka. Csak a magány állandó, és, hogy sem az egyik, sem a másik állapotnak nincs tétje igazán, így aztán értelme sem. Egyre inkább apró gesztusokban gondolkodom, nincs hely, sem idő, többre, valami nagyobbra. Épp csak elcsípni a pillanatot, ez a legtöbb mit elérhetek. Kinyilatkoztatok, nem keveredek párbeszédbe, az mindig tönkre tesz mindent. Kiragadott mondatok egy túlságosan zavaros történetből, ennyire futja. Serdülőkoromban az egyik szavalás alkalmával a magyartanárom érthetetlenül izgatottan közölte, hogy lehetnék hírolvasó vagy ilyesmi, na tessék, az lettem! Beleböfögök néhány felületes helyzetjelentést a semmibe, aztán szól a zene hányásig, ”köszönjük szépen, hogy velünk tartottak”!
Szerző:
