Rengeteg ember jött-ment az életemben, de már nincs súlya annak, ha valaki eltűnik. Annak idején borzasztó nagy veszteség volt, ma már csak legyintek. Egyszer egy pasi közölte: ha a csaja akarok lenni, ezt a cipőt fel ne merjem venni még egyszer. Mondanom sem kell, a cipő maradt…
Manapság már nem kell a rohamaim miatt félnem, de még mindig itt van a maradék (depi, pánik, kényszer), és a fura tekintetem, amikor megkérdezik, meddig tartott az utolsó kapcsolatom.
Az évek során így-úgy kikupáltam magam, dolgozom, rendben tartom a kertet, ki tudok cserélni ezt-azt a ház körül, és mindez hatalmas önbizalmat ad. De nincsenek barátaim. Ezt egyébként nem csodálom, de nem tudok már megbízni senkiben, túl sokan vertek át. A nemlétező magánéletemet gondosan titkolom mások elől, mert jól tudom, mennyi megértés szorult az átlagemberbe. Az év nagy részében kiválóan elvagyok egyedül, de most rettenetesen egyedül érzem magam. Már az is hatalmas dolog lenne, ha nem kellene titkolóznom azért, hogy emberszámba vegyenek. Életem nagy részében ezt is lesz@rom, de 4-5 évente egyszer ebbe is bele szoktam fáradni…
Szerző:
Mit kell titkolnod ahhoz, hogy emberszámba vegyenek?
A gondolataimat, a betegségeimet, az életvitelemet, kb. mindent, ami jellemez. És mióta rájöttem, hogy ezek a sorok regisztráció nélkül is olvashatóak, már ki sem merem írni, mik ezek… (tudom, hülyeség)
Húha, szóval Te is így nyomatod…mondjuk, én inkább egyedül vagyok mostanában, de nem vagyok kifejezetten magányos…magányosnak lenni szr dolog egy idő után… Nem értem, hogy miért írod, hogy nincs magánéleted, hiszen az max akkor lenne, ha egész nap egy kamerával nézne valaki, hogy mit csinálsz…
Teljesen igazad van, merthogy hét lakat alatt őrzött magánéletem van. Csak nincs benne senki saját magamon kívül… szóval amolyan magán-magánélet, ami mások számára nem létezik. 🙂
Az egyedülléttel nekem sincs bajom, mert mostani állapotomban nem tartom magam képesnek egy új párkapcsolatra. Nem is várhatom el senkitől, hogy elviseljen, amikor épp atomjaimra vagyok széthullva. (Jó kérdés, lesz-e valaha olyan állapotom, amikor sikerül magam összeszedegetni…)
Eddig azt hittem, a társaságot is ki tudom iktatni az életemből. Pont azért, mert nem tudok cuki, kedves, mosolygós és nyitott lenni, amit úgy általában elvárnak az emberek ismerkedéskor, főleg nők esetében. A személyes kapcsolataim is felszínesek, nem „vevők” a macerás emberekre, ahogy mások esetében ennek hangot is adnak. Tudom, hogy bárkinek felesleges macera lennék. A kedvetlenségem, a dühkitöréseim, a kilátástalanságom. Ez másokat is feleslegesen lehúzna. Fiatal koromban még képes voltam szobatisztán viselkedni, így viszonylag volt társaságom, de ahogy öregszem, egyre elviselhetetlenebb vagyok.
Ezt most te így gondolod, persze, a depivel jár. Különben meg nem érdemes „megjátszania” magát az embernek, ismerjenek meg úgy, amilyen vagyok, szoktam lenni. Aztán vagy elfogad így, vagy le van tojva. Attól te még értékes ember vagy, hogy most nem érzed így!
Nem értem én sem, hogy mit esznek rajtam a barátaim, mert ha rajtam múlna, senkinek nem szólnék egy szót sem…nem voltam én ilyen, hanem pont az ellenkezője, csak hát történtek dolgok… Egyébként meg Kleónak van igaza, hogy nem kell megjátszani magad, én sem teszem, de hogy ez most jó, vagy rossz, nem tudom, mert már néhány éve egyedül vagyok, ha eljátszanám én is az életvidám mittudoménmit, az meg hazugság lenne. Ha így nem kellek senkinek, akkor nem tudok mit csinálni, de hazudni, más képet mutatni magamból nem fogok, és neked sem kell. Nem olyan biztos, hogy lehúznál másokat, csak úgy tűnik, nekem is úgy tűnt, mint sok más dolog, aztán meg bebizonyosodott az ellenkezője, csak egy kis idő, meg türelem kell hozzá…meg észre kell venni, ha valaki vevő rád…engem érnek mostanában pozitív meglepetések, pedig sokszor ugyanolyan szrul érzem magam, mint mikor még felregisztráltam ide.
Kleó, köszönöm, hogy így ismeretlenül is értékesnek tartasz! Már én sem akarok másnak látszani, ezért most még kevesebbre tartanak az emberek, mint azelőtt, amikor még volt bennem megfelelési kényszer.
Sajnos nekem nem voltak ilyen jófej barátaim. A többi felületes ismerős akkor lépett le, amikor átmentem őszintébe. Már tényleg nem játszom meg magam, és néha saját magamtól is kiakadok, milyen morgós vénasszony lett belőlem. 🙂 Életvidám még megjátszva sem tudnék lenni, nem vagyok túl jó színész.
A türelemmel hadilábon állok, nincs türelmem a saját ügyetlenségemhez (ma is minden kiesett a kezemből), és sajnos másokhoz sem mindig. Sokszor megérzem, hogy na, most nagyon gáz vagyok, és olyankor inkább magamra zárom az oroszlánketrecet. Csak hát nem várhatom el, hogy mások igazodjanak az én táncrendemhez, és ha ki vagyok akadva, akkor inkább hagyjanak békén.