Tegnap néztem egy filmet, ez volt a címe. A film maga nem feltétlenül váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, de valahogy mégis, mert intenzív gondolatokat indított el bennem…
Az én agyam aztán tényleg folyamatosan lángol. Ezer tűzön ég éjjel és nappal, állandóan kattog és ketyeg, zsibbad és bizsereg, robbanásra készen parázslik. Szinte elpusztít, atomjaimra zúz napról napra, éjről éjre. Mégis imádom.
Az emberi agy talán a legcsodálatosabb találmány a világon.
Úgy döntöttem – s egyre inkább tombol bennem az elszántság -, hogy igába hajtom ezt a szörnyű szerkezetet. Atomerőművet építek a koponyám közebébe, egy irtózatos üzemet, amely elképesztő mennyiségű energiát hoz létre. Sokkal többet mint ami elviselhető lenne.
Tanulni fogok, gyógyítani fogok, megszagolom a hangyák lelkét, feltalálom a spanyol viaszt, az emberiség számára az olcsó vigaszt. Megtanulok repülni, lélegezni a víz alatt, hétmérföldeset lépni, csúzlival kilőni magam a világűrbe.
Vagy egyszerűen csak meggyógyulok, és boldogan élek, míg meg nem halok.
Ebbe a projektbe már biztosan bele fogok pusztulni. Előbb vagy utóbb… 😉
Szerző:
.