Kedves emberek, kik a blogjaim alá irtok

Mivel eddig nem nagyon mutattam ki, ezért szeretnék pár röpke mondatot nektek intézni. Rettentően hálás vagyok a kedves, segitő szavaitokért. Az, hogy próbáltok segiteni, esetlegesen megosztjátok velem azokat a dolgokat amik titeket súlyt, majd közölve velem azt, hogy ti, hogyan jutottatok ki a gödörből, vagy ha nem is, hogy próbáljátok túlélni a mindennapokat. 

Szeretném, ha tudnátok, hogy eszem ágában sem volt megijeszteni titeket.. szimplán, szerettem volna valahova kiirni ami bántott engem, és bánt most is. Fogalmam sincs, hogyan tudnék, én magam változtatni a dolgokon, egyedül. 

Sajnálom,

És egyben köszönöm nektek.

Tudjátok, az ilyen embereknek mint Ti, kéne a legjobban csillognotok a világban. Megérdemlitek, egytől egyig.

„Te legalább fontos vagy másoknak.”

„Téged másfajta bánásmód ér, mert te beteg vagy.”

„Azt hiszed, csak neked nehéz, mert te beteg vagy?!”

„Megint túlreagálod a dolgokat.”

„Úgy csinálsz, mintha a világ dőlt volna össze.”

„Nekem sokkal nehezebb ezzel megküzdenem.”

„Rád legalább figyel valaki.”

„Rosszul esik, hogy folyton csak a te problémáidról van szó.”

„Nem, én nem vagyok beteg.”

„Nem szólok én senkinek…”

„Te csináltad saját magadnak.”

„Nem kéne mindent magadra venned.”

„Nem csak minden rólad szól.”

Szóval igen… Köszönöm a reggeli kedves gondolatokat és a könnyeket…. 🙁

Csak kérlek, ne csodálkozz, ha hallod a hangomon, hogy valami megint nyomaszt és akármennyire is szeresselek, de nem avatlak be.