ma azzal a gondolattal ébredtem, hogy minden király, bár semmi sem volt az, már ha csak a szobán végignéztem is látszott, hogy itt komoly egyszemélyes diliház működik, de valahogy sikerült ezen túllendülni, és jókedvűen kikelni az ágyból, felhúzni a redőnyt, elolvasni egy fontos emailt, amire természetesen nem válaszoltam, és a szobában megtett pár fölösleges kör után vissza is feküdtem, hogy ezt a napot is tisztességesen elbasszam, mint a többit. pedig nagy csoda, hogy egyáltalán még találkozik az életem a valósággal, és igazán megbecsülhetném azokat a pillanatokat, amikor sikerül legalább törekvéseket tennem az életképtelenség leküzdésére.
szóval ma így a második indokolatlan mélypontom után eltervezem, hogy IDŐPONTOT KÉREK, mosok, fodrászhoz megyek, főzök, takarítok, és este még a kutyákat is elviszem kötelező oltásra, aztán elkezdek tanulni, mert ez nem állapot, hogy úgy viselkedek, mint egy amőba, és elhiszem ennek a körülöttem élő sok csillamporral vastagon megszórt szarkupacnak, hogy kevésbé büdös, mint én. igen, ma is kurvára utálom a világot innen az egyszemélyes diliházamból. ha belegondolok, hogy legutoljára is mi volt, amikor kimerészkedtem, kiráz a hideg. még fotóznom is kellett ahhoz, hogy sikerüljön feldolgoznom a látottakat, komolyan mondom, majdnem elkezdtem bőgni, hogy ilyen gonosz és beteg vagyok, tényleg ennyire eltorzítom a valóságot, csak hogy utálhassam a világot? hát nem, a valóság ténlyeg kurva szánalmas tud lenni, viszont nem is ez a bosszant igazán, hanem hogy mégis jobban működik, mint én. nadehát ez kurvára nem állapot. akkoris felrázom magam basszameg
Szerző:
