Az a baj alapvetően, hogy engem jónak neveltek. És az is voltam szinte végig, egész életemben. Betartottam a szabályokat.
Na hát ezt rengeteg ember kihasználta. Pedig ha rám nézel és éppen jó passzban vagyok, akkor mit látsz: nevetős, nagyszájú, vagány. Ha rossz passzban vagyok: idegbajos, sírós, kiabálós, bizonytalan.
Mai napig nem tudom megfelelően kezelni ezeket a helyzeteket. Ahogy én is megérzem másokon, hogy úgymond gyengébbek nálam, úgy rajtam is megérzik ezt mások. Ez természetes, de van az embernek egy belső, bizalmi köre ahol nem akar/tud játszmázni, hanem csak önmaga szeretne lenni. Na, hát eddig nekem két ember volt ebben a belső körben, most meg már tartok tőle, hogy csak egy lesz ezentúl. Ez elég siralmas.
Egy barátról van szó, sőt legjobb barátról. Igazából én az utóbbi pár évben már rájöttem, hogy ez nem igazán barátság, csak az elmúlt sok-sok év köt össze már minket, új élmények, közös hobbik nem. Ez még nem is lenne gond, csakhogy ez a barát olyanná lett, aki észreveszi a gyengeségemet és könyörtelenül, mondhatni sebészi pontossággal rá is mutat, és kivesézi. Verbálisan letámad, és mindig, mindent jobban tud, vitázni, ellentmondani felesleges, mert ő jobban tudja azokat a helyzeteket is, amelyekben soha nem volt, nem is lehetett, max. elmondásból ismeri (lásd magány, szerelmi csalódás, súlyproblémák, anyagi problémák), de tudja. Mondtam már neki, hogy ilyenkor olyan mint a kutya amelyik nem bírja elengedni ami a szájában van, csak cincálja vég nélkül.
Az utóbbi hónapokban nagyon megsűrűsödtek ezek az alkalmak. Kevésszer találkoztunk, de amikor igen, akkor is sokszor minek, ugyanis ez a barát nem érti, hogy én min megyek keresztül. Amikor bejelentettem, hogy pszichológushoz fordultam, maga volt a gyengéd megértés és támogatás, „na végre, lépsz egyet előre” és hasonlók. De amikor kezdeni kéne valamit azzal, hogy rondán viselkedik velem és emiatt sírva fakadok, akkor nem, akkor ő egy hideg és józan gondolkodó, aki nem érti hogy velem mi történik, neki ez – szó szerint, őt idézem – „nem elég ésszerű”.
Egy példa: iskolában sajnos többször is rámtört egy fajta pánik, mert matematikai kérdés volt soron és én egy kukkot se értettem belőle, a többiek azonban látszólag vették a lapot. Ez nálam úgy jelentkezik, hogy sírógörcs tör rám, ami nagyon nehezen csillapítható, egy nagy darab hasznavetetetlen sz.rkupacnak érzem magam konkrétan, képtelen vagyok kezelni a helyzetet. Na az első órát baromi hősiesen egyetlen mukk nélkül végigültem úgy, hogy folyton a szememet törölgettem és az orromat fújtam (senkinek se kívánom a szitut), a második ilyen alkalomkor szünetben inkább hazamentem. Ezt megüzentem viberen ennek a barátnak azon melegében, mire letolt hogy miért jöttem el, ezzel nem segítek magamon, és ő ezzel most nem tud mit kezdeni. Rá nem sokra találkoztunk, akkor meg kijelentette, hogy az én hibám, miért nem jelentkeztem, hogy nem értem? Mindezt azután, hogy élőben is elmagyaráztam neki, hogy mi történik velem ilyenkor.
Hát ő ennyit fog fel az egészből. Néha úgy érzem, egy útszéli kavicsnak több az empátiája, mint neki.
Jó okkal tartok tőle, hogy neki én túl sok vagyok, tehernek tekint, csak ments Isten, hogy ezt kimondja, mert nem illik. Ezért nem mondja ki, viszont érezteti elég sűrűn. Pedig irtóra visszafogom ám magam, a töredékét sem mondom már el neki annak, amit egyébként egy barátnak elmondanék, valahogy leszoktam róla. Hogy milyen lehet a kép benne rólam azt pontosan nem tudom, de együtt szilvesztereztünk, és elmeséltem, hogy a moziban a szénsavas ásványvizes üveget amikor kinyitottam, szétspriccelt a víz, mire megjegyezte, hogy „nem te lennél….”. Eléggé megrökönyödtem. Mégis, minek lát ő engem?!
Hát kösz, de én mostantól ebből nem kérek. Ezer szálon kötődik össze az életünk, és a családjaink élete is, erre tekintettel csöndben maradok, nem fogom neki elmagyarázni a szitut (főleg mert az elmúlt 5 évben erre a magyarázásra többször is sor került, a jelenlegihez nagyon hasonló problémák miatt).
De többet nem mesélek neki magamról. Ezt eldöntöttem. Nem akarom magamat kitenni olyan szintű értetlenkedésnek, aminek csak én látom kárát. Ez a „nem elég ésszerű”, ez most betette a kaput. Csendesen tette be, de elég határozottan. Egész egyszerűen elég volt, ez a kapcsolat nekem többet árt mint használ. Lehet, hogy mint állítja, szeret engem, de ha ez így is van, nekem erre a fajta szeretetre nincsen szükségem. A vicces, hogy a legnagyobb szeretete neki viberen van felém, vagy annak előtte facebook messengeren, mert ott le lehet írni, hogy „neked bármit, bármikor” meg hasonlók, mikor én is tudom, hogy ez nem igaz, neki, ha naponta írnék vagy életjelet adnék magamról, az már sok lenne. Kipróbáltam.
Na, de feleslegesen szaporítom a szót. Egyszerűen elmúlt az. hogy én ragaszkodjak hozzá, ő meg nem ragaszkodik énhozzám. Hát ennyi.
Szerző:
Tudok azonosulni a problémáddal és ha elfogadsz egy tanácsot adj egy kis időt magadnak, meg a barátodnak is. nehogy abba a hibába ess, hogy a túlérzékenységedből adódóan elvágsz egy többéves kapcsolatot, ez a kis figyelem is amit kapsz tőle, mégha szurkálódásnak is veszed, több mint a semmi. Biztos vagyok benne, h segíteni akar, csak nem tud, a normális emberektől ne várj megértést, elképzelni se tudják min mész ilyenkor keresztül, és ezért is rossz ált. a reakciójuk. Ez tőlük nem feltétlenül rosszindulat, ne vedd annak. És lehet már kicsit sok is vagy neki…
Ezt ne értsd félre, de gondolj bele abba ha állandóan a nyügjeiddel bombázod, amit ő fel se fog, nem tud kezelni, fusztrálja, h nem tud segíteni, így inkább leolt.
Szerintem hanyagold vele az ilyenjellegű problémáidnak a megbeszélését, írj rá, kérj tőle olyan tanácsokat, segítséget, amiben tud is segíteni,( mittudomén ajánlj egy jó filmet mert itthon uncsizok stb) és keresd, tájékoztasd arról ha valami jó történik veled.
Ja és képzeld magad amennyire tudod, az ő helyébe. Te milyen barátja vagy neki? Meg szoktad hallgatni? megkérdezed hogy hogy van, mit csinál stb Mert lehet hogy csak visszanyalt a fagyi, neki is vannak gondjai, vagy csak rossznapja és süket fülekre talál benned. Egy kapcsolat 2 emberes, neked is dolgoznod kell rajta, adnod kell bele, nem csak kivenni, meg elvárni.
Remélem nem vetted az írásom b.szogatásnak, mint írtam jártam hasonló cipőben és arra jöttem rá, h ált bennem van a hiba…
Dehogy vettem b.szogatásnak! Sőt meglep, hogy egyáltaln vki elolvassa amit írok.:)
Az tutifix, hogy sok vagyok neki, és ez nem újkeletű felfedezés, ezért is fogtam vissza magam nagyon-nagyon a kommunkációt illetőleg, mert napi történésekeket nem éri meg neki elmesélni, mert nem reagál rá. Ha örömöm van akkor helyesel és velem örül, ha gondom van akkor meg vagy-vagy. Vagy megpróbálja megérteni, vagy leugat, fölényes, mindenttudó. Az a baj ogy utóbbi időben ebből lett sokkal több.
A dolog másik fele hogy neki láthatóan nincs igénye rám. Életének egy fontos szakaszán megy keresztül, de engem ebből teljesen kizár. Ha kérdezem, hogy van? jól. Mi újság veled? Semmi különös. És ennyi. Magátöl nem mesél gyakorlatilag semmit. Múltkor ezt szóvá tettem, a reakciója az volt, hogy én kérdezzek. Mondtam, hogy a kommunikáció kétdoldalú dolog, nem rakhatja az egésznek a terhét rám, és egyébként is mire kérdezzek rá, ha amúgy nem mesél el semmit?
Régebben sokkal inkább megosztotta velem a gondjait, és mindig figyelmet kapott tőlem, sőt ha tudtam akkor adtam tanácsokat is, szóval nem hiszem, hogy ez lenne az ok.
Annyiban biztos, hogy bennem van a hiba, hogy ezeket a szitukat nem tudom elég jól kezelni, egyfajta áldozatszerepben vagyok, én is észreveszem, csak nem tudom hogyan küzdjek ellene. :/
Nem tudom mennyi idősek vagytok, de biztos még nagyon az élet rögös útjának elején, csak próbálgatjátok a szárnyaitokat. ez egy ilyen korszak… Titokzatosabbak vagytok, vagy épp csak nem találjátok a megfelelő szavakat, a saját érzéseiteket se értitek, nemhogy ezt megbeszélni, szavakba önteni… így inkább nem beszéltek, vagy csak leugattok. Mert az egyszerűbb. És ezt rád is meg a barátodra is értem. Persze nem szó szerint. Úgy látom mint kívülálló, hogy eddig megvolt az egyhullám, most meg elveszett. Te erőltetnéd, lehet ő is, de ezt nem lehet, vagy megvan vagy nincs. Hagyd a francba!!!
De ne a barátodat, hanem hogy keresed vele a közös hullámot, a megértést , empátiát, nosztalgiát … hívhatjuk bárminek. Inkább építsd újra, keress új közös pontot, tök más téma, tök más programm, lepd meg, mutass ujjat, lásson benned és a kapcsolatotokban még jövöt, fantáziát, izgalmakat mert amit eddig írtál..hát egy lestrapált kiégett kapcsolat. mint valami tönkrement házasság. Rázd fel őt is magadat is meg a kapcsolatotokat, és ne add fel akkor se ha elsőre nem úgy reagál. Hidd el neked is jót tesz majd a pánikjaid ellen.
Szakad a hó, hívd el szánkózni!