Jó ez az oldal. Bár kissé megborít. Na nem mintha olyan nehéz lenne engem megborítani. Pláne mostanában.
Egész pici korom óta szorongok. Végre összeszedtem magam, elmentem pszichiáterhez, aki közölte, hogy amíg a babám anyatejes, nem kaphatok gyógyszert.
És addig?
Addig nincs mit tenni. Majd jöjjek vissza, ha leválasztottam.
Összetörtem. Mit lehet ilyenkor tenni? Hetek óta erre az időpontra vártam, mintegy megváltásra, hogy majd segítséget kapok. Én csak nem akarok ilyen lenni. Nem akarom elszalasztani a szeme elől, ahogy a kisfiam játszik, és nem akarom bántani. Meg a férjemet se.
És nagyon szeretnék aludni. Nem fájdalmak közt vergődve, félálomba bódulva félórákat kibekkelni. Felvenni a telefont anélkül, hogy leizzadnék. Ha kérdezik, hogy vagyok, nem egy végeláthatatlan listát látni a szartengerről.
Van egyáltalán olyan szakember Magyarországon, aki tényleg segíteni akar?
Szerző:
Szerintem hagyd abba a szoptatást ! Sokkal fontosabb,hogy a kiegyensúlyozott legyél,mint a „szent anyaság nevében” x deig még szoptass! Sokat többett ártasz a gyerekenek meg magadnak is!! Totál jók a mai tápok a babáknak, ne cseszdd el az életeteket!
Engem három hónapig szoptatott csak az anyám. Húgom egy évig szoptatta a kisfiát. Szokták mondani, hogy immunrendszer állapotát befolyásolja, mennyi ideig szoptat az anya, de köztünk nincs ilyen különbség, nem sokkal jobb az ő immunrendszere sem, mint az enyém volt.
Arról nem is beszélve, hogy egy gyerek is képes „pusztán” a stressztől betegessé válni. Ha anyuka stresszel, a gyerek is stresszel.
Nyugodtan hagyd abba a szoptatást!
Iszonyat temperamentumos gyerek. Ha ő szopizni akar, szopizik. Most kezdte a bölcsit, amikor hazaérünk, azonnal cuppan is fel. Ez neki a megnyugvás, hogy még mindig ott vagyok neki. Ez már rég nem a táplálásról szól (bár most, kétszer beteg volt, semmit nem evett és ivott, mert fájt a torka, csak a cici… ezért nem kerültünk be kórházba, szerencsére).
Már elkezdődött, de hónapokig tarthat ez a folyamat, mire leválasztódik. A bölcsikezdés sajnos nem a legjobb időzítés erre.
Hát, így tényleg nehéz. Ha a kötődés egy lehetséges formájává válik a szoptatás, és a gyereken múlik, elhúzódhat simán pl. négy éves korig is. (Olvastam már ilyen esetekről.)
Nem tudnál esetleg alternatívát kitalálni a szoptatásra? Valami olyat, ahol ugyanúgy érzi, hogy anyu közel van, és elérhető, de már nem kellene szoptatnod, és el tudnád kezdeni a gyógyszert?
Mennyi idős egyébként a kicsi?
Próbálkoztunk ezzel-azzal, de „sajnos” nagyon okos gyerek. 2 éves, igazi főnök jellem. Amikor egyáltalán nem tudott nyelni, mert hólyagos volt a torka, akkor fogadta el kemény másfél napig a cumisüveget, mert abból nem kellett szívni. Azóta is csak szórakozik vele. Kell még neki ez.
[A szopási igényt (beleértve az ujjszopást is) egyébként nagyjából iskolaérettségig (5-7 év, éjszakai vizelettartás, fogváltás megkezdése, stb.) normálisnak tekintjük, úgyhogy a 4 éves kor még simán benne van a pakliban.]
Próbálkoztunk ezzel-azzal, de „sajnos” nagyon okos gyerek. 2 éves, igazi főnök jellem. Amikor egyáltalán nem tudott nyelni, mert hólyagos volt a torka, akkor fogadta el kemény másfél napig a cumisüveget, mert abból nem kellett szívni. Azóta is csak szórakozik vele. Kell még neki ez.
[A szopási igényt (beleértve az ujjszopást is) egyébként nagyjából iskolaérettségig (5-7 év, éjszakai vizelettartás, fogváltás megkezdése, stb.) normálisnak tekintjük, úgyhogy a 4 éves kor még simán benne van a pakliban.]
Mondjuk, egy kétévessel nehéz megküzdeni. Dackorszak egyébként is.
Szia Outcalled!
Igen, nagyon nehèz itt minálunk ez a szoptatás–gyógyszer kérdés. Mert ugye szoptatni kell,sőt kötelező, az milyen jó a babának, immunrendszer, kötődès, IQ, megelőzi a rákot stb. Szóval csak akkor vagy jó anya ha szoptatsz. Hallod ezt egesz terhesség alatt, védőnő, orvos,okos anyukák….. Ès akkor ha fáj, ha kellemetlen, ha fárasztó stb. te akkor is csinálod, szoptatsz napi 24 órában, belejöttök, napi rutinná alakul, jó èrzès, mindenki boldog… Igen ám, de van, hogy beteg az ember, az anya, a táplálèkforrás. Csak egy sima megfázás, influenza is lehet nagyon kellemetlen, de nem ritkán mentálisan ilyenkor zuttyannak meg egyesek, vagy felerősödnek a korábbi tünetek, hormonváltozás, felelőssèg, párkapcsolat atalakulása stb. Jó esetben felismeri az ember hogy baj van, szenved, segítsèg kell. A szégyenèrzet, szorongás ellenére segítséget kér, várja a csodát, hogy majd egy szakemberhez kerül végre,aki meghallgatja, aki megérti, aki segít végre.
De nem, a legtöbb pszichiáter (orvos, gyógyszerész) fèl felelősséget vállalni egy szoptató/terhes nő esetében. Holott nagyon jól tudják, legalábbis tudniuk kène, hogy a kezeletlen depresszió, egyéb mentális betegsègek ilyenkor nagyobb kockázatot jelentenek mintha felírnának egy alacsony rizikófaktorú (az Ssri típúsúak ilyenek) gyógyszert.
Keress másik orvost!
Egyébkènt úgy gondolom, hogy egy 2 éves gyereknèl, akinél az anyatej nem kizárólagos táplálèkforrás, sőt, szerintem indokolatlan az elválasztást javasolni, ha egyébkènt a gyerek meg az anya fontosnak tartja azt.
A La leche liga honlapján találsz elérhetősèget, tőlük kèrhetsz segítséget a szoptatás alatti gyógyszerszedèssel vagy egyéb szoptatással kapcsolatos kèrdèsben.
Köszönöm, megnézem
Szerintem, ha nem tudtam volna szoptatni, már kiugorttam volna az ablakon. Számomra a terhesség az elszigetelődést jelentette, és borzalmasan fájdalmas volt. Előtte cirka másfél évig azt hittem, végre egy kicsit jól vagyok, majd a terhesség mindent borított. Azóta is csak lefelé gurulok. Talán a szoptatás, minden nyűgje, fájdalma és súlyos komplikációja ellenére, volt az, ami egy kicsit engem is felrángatott. Az a béke, most meg már vicces, amiket csinál közben 😀
Fizikai vagy lelki fájdalmad volt terhesség alatt? Kitől szigetelôdtèl el és miért? Mi a fő problèmád, tüneted? Csak próbállak megèrteni, nem faggatózok ám. Èn a 3. terhességemre voltam (azt hittem) legjobban felkészülve pszichèsen, eleinte jól is viseltem, köszönhetően a gyógyszeremnek főleg.Viszont fizikailag minden bajom volt. A vège felé a pszichès tünetek is előbukkantak, felerősödtek. Még most sem tudom eldönteni, hogy a gyógyszer hatása enyhült vagy a hormonális változás tényleg kèpes ennyire bezavarni addig jól működő gyógyszeres kezelés ellenére is ….
Ha gondolod, írhatsz privit is.
Mindkettő.
Nagyon lazák a kötőszöveteim, és számos sportsérülésem van. A gerincsérvem miatt keményedett a hasam, képtelen voltam tovább edzeni, de még egy utcányi séta is nehezemre esett már a legelejétől kezdve. Aludni nem tudtam a fájdalomtól kb. 18. héttől kezdve. Félórákat szundikáltam, mikor már végképp kimerültem a fájdalomtól. A mozgás elhagyása egyébként is depresszáló számomra, de így aztán… Senkivel nem tudtam találkozni, semmi örömöm nem volt a terhességben, ájuldoztam, olyan alacsony volt a vérnyomásom, súlyos vérszegény lettem, úgyhogy igazán nagyon szuper volt. A szülés után óriási megkönnyebülés volt egy-két hétig, amikor csak 3 óránként ébredt éjjel a babám, és tudtam összefüggően 2 órát aludni. De következményeit azóta is nyelem 🙁
Valószínűleg egyébként enélkül a fizikai probléma nélkül is megzuhantam volna. Olyan kényszergondolataim voltak már az elejétől kezdve, hogy a hajam égnek áll, ha visszagondolok rá. Szegény férjem meg csak kapkodta a fejét, hogy most mi az isten van.
Nagyon nehéz volt minden szinten. Egy átmeneti megkönnyebbülés után azonban jöttek a hormonok okozta rossz álmok, visszatért a gerincsérv, egyéb irtó kellemetlen szövődmények, amikről utólag már tudom, hogy jobban kellett volna vernem az asztalt a dokiknál. De akkor nem tudtam… Most ott tartunk, hogy lehet, nem szülhetek többet. Ami nem segít az önbecsülésemen >insert sírva nevetős emoji<
Hú, hat elèg komplex nyavalya-halmazod volt/van, sajnálom….
Pszichiáter mit mond egyébként, kaptál diagnózist?
Azzal indított, hogy „nem látszik depressziósnak”…
Semmi olyat nem mondott 20 perc alatt, amit ne tudnék. Bipoláris depresszió. Mert az OCD-s tüneteim és a pszichiáterek által önpusztítónak minősítendő dolgaimat nem osztottam meg vele.
Férjeddel egyébként mi a helyzet? Mennyire vagytok jóban, mennyire támogat?
Valamiért olyan érzésem van a kommentjeid alapján, mintha tőle nem igazán várnál/kapnál segítséget.
És a bipoláris diagnózis szerinted stimmel rád?
Mondjuk 20 perc nem elèg semmire, főleg nem egy első beszélgetésre. Elkeserítő egyes szakemberek hozzáállása… Főleg ezen a szakterületen nem ártana egy jo adag figyelmesség, empátia.
A bipol ok. Régóta tudom. Gimiben jártam pszichológushoz, már akkor is tudtam. Ő is említette, hogy esetleg kellene gyógyszer is, de akkor még nem akartam, azt gondoltam, majd megoldom, mert én vagyok a faszagyerek.
A 20 perc nagyon kevés, és ahhoz képest, hogy az elején még „nem látszottam depressziósnak”, a gyógyszer kérdésre azt mondta, arra számítsak, hogy rajtam a pszichoterápia érdemben nem fog segíteni, úgyhogy élethosszig kell majd gyógyszerelnem. Sírva jöttem el…
A férjem az elején rengeteget dolgozott. Az apja a terhességem elején halt meg (az anyja rég nem él), a nagymamája aznap hajnalban, amikor született a fiunk (és ezt 3 nappal korábban megalmodtam, úgyhogy utolsó alkalommal még el tudtunk hozzá menni). Ez nagyon megviselte. Távolságtartó volt, nem értett, sokszor megbántott, nem számíthattam rá, holott mi korábban barátok voltunk, és úgy lettünk egy pár aztán.
Sok lemondásom volt, hogy ő a sportjával tudjon foglalkozni, mert számára az a gyógyszer. Most már egy ideje újra olyan, mint régen. Maximálisan támogat és nagyon gondoskodó. Megtöm kajával, még az ágyat is megtanulta úgy megágyazni, ahogy az OCD-m kedveli 😀
Szia!
Sztem keress egy másik dokit és diagoltasd magad újra. A bipol nem magyarázat mindenre, amit érzel ill amiket leírsz, sztem nem mániás tünetek.
Egy jó lógus vagy terap is fontos lenne. Főleg most, h gyszeresen kezelés a szoptatás miatt nem szerencsés. Bár sztem van olyan gyszer, amit ilyenkor is lehet.
Az a doki, aki szarulléttel elhajt és semmilyen segítséget nem ajánl, sehova nem irányít, semmilyen gyszert nem ad, az nem okés.
Mániás szakaszban a végtelenségig kimerítem magam munkával, és irreálisan rákattanok bármire. Aztán persze koppanok. De nem azok a nagyon végletes mániás epizódjaim vannak, inkább csak a hipománba sorolható.
Mostanában ráadásul nagyon rövid ideig tartanak, és többnyire extrém szexualitásban nyilvánulnak meg. Illetve csak nyilvánulnának, de fél nap-2 napon belül rádöbbenek, hogy ilyen testtel még az ufók se rabolnak el. De bezzeg régen, mikor még escort voltam, hogy néztem ki… Blablabla, és bumm, így lesz a chocapic meg a depressziós szakasz.
Na jó bőlére eresztettem megint. De a lényeg, hogy a bipol azért ráillik.
Értem.
A szorongást ettől függetlennek érzed? Vagy a depressziós szakaszban erősebb? Vagy a mániásban?
A szorongás állandó.
Egyébként most elolvastam egy hosszú, és alapos leírást a skizotip személyiség zavarról, és egészen magamra ismertem abban is. Az autisztikus tüneteknél felröhögtem 😀 autispec kolléganőim ugyanis mindig ugratnak, hogy akár autista is lehetnék, de egy fontos kritérium hiányzik belőle.
Majd még molyolok ezen, ez most új gondolat. Meg kell keresnem egy rendes dokit… Miért érzem azt, hogy ez lesz a nehezebb?
Hú, hát akkor kifogtál egy „vérbeli profit”… Rövid idő alatt felállítja a diagnózist, nem ír fel gyógyszert, nem mer felelőssèget vállalni, de odamondja, hogy gyógyszer nélkül nem fog menni…
Keress egy másikat mindenképp. Szerintem nekem is azt kéne tennem. De elég kicsi mifelénk a kínálat ezen a téren, és már szinte mindegyikhez volt szerencsèm.