Hát igazán szuperül indult. És megint egy emberi kapcsolatom rossz irányba való változása (közelségből szorongásba) kezdte beindítani a feszültséghullámot, már nem most csak néha kicsúcsosodik már. Bejött egy csaj (anyám lehetne korú! fontos momentum!) , akihez régen, a másik munkahelyemen, ahol egyedül maradtam egy évre, ott ehhez az illetőhöz közelebb kerültem. Ott nagyon egyedül voltam egy évig kb, néha bejött ( ő is régen itt dolgozott, szinte ő tanított be, én váltottam) , és lassan közelebb engedtem , meséltem neki az életemről, sőt ölelésig közel engedtem , ott legalábbis. Addig amíg egyedül voltam. Aztán még utána is volt mikor, ha nagyon kiborultam, őt hívtam fel. Hát asszem, már soha többé nem hívnám. A közelségből mint mindig a szorongás maradt.
Most nem egyedül vagyok melóban, van párom (azt gondolta szerintem, hogy odaát már „nem leszek egyedül”, ezért „nem lesz rá szükségem”, de amúgy is a szorongás maradt magamtól is), oda is időnként bejön, (mert anno felesben dolgozott, félig ott ahol én kezdtem, félig meg ezen a másik helyen, ahova aztán kerültem, hogy senki ne legyen egyedül, szóval ő ilyen jolie joker, mindenkit ismer)
Mióta kialakultak ezek a „hármasok” ahogy néha bejött , ő, az ottani kolléganőm és én, elkezdtem rettenetesen feszültnek érezni magam és mindig szorongok a jelenlétében. Persze csak kolléganőmmel (aki az ő volt kolléganője is ugye) szóval csak vele kommunikál, neki válaszol email-re, felhívja ha jönne stb. Hamar lekopott rólam, lassan semmire nem reagált, persze ez rettenet fájt, mert bíztam benne, közel engedtem és kb ennyit jelent neki? Nekem egyre bajosabb ez így. Egy-két-három hét, hónap után már meguntam azt az erőlködést, hogy versenyezzek a figyelemért, a szeretetért vagy az emberi szóért.
Ma is ott volt, rengeteg feszültséget fojtottam magamba, főleg hogy ebédszünetből mentem vissza, és váratlanul, már ott volt … amíg ott volt, rengeteg feszültséget, szorongást, magamba fojtottam, és naná nem az empátiáról híres itt senki. És aztán egy nagyot bakiztam … bunkón kommunikáltam egy olvasóval (könyvtárról lévén szó) , ami nem szokásom, és nem is az olvasón kell leverni a saját szarjaim … erre kolléganőm, persze mindenért rám szól, próbálok könyvekbe bújni, ha feszült vagyok, de tegyem le a könyvet … most meg, persze megkaptam a magamét, hogy még egyszer én ott ezt nem játszom el. Aki …. kolléganő, mi egy szinten vagyunk, ő nem a főnököm, de bármikor bárkinek beszélhet rólam … ha gondokat észlel, a tudtom nélkül is simán elmondja a főnöknek, ez 200%. Úgyhogy meghúzom magam.
elkezdtem azt érezni, rettegtem, hogy simán ki fog rúgatni . 
Persze folyamatosan dolgoztam, csendben, kussban, asszem a hétre visszaveszek, szó nélkül csinálok mindent, persze feszültséggel, szorongással, főleg ha aludni se megy okésan, az is gáz. Ott ültem és persze amíg szem előtt nyeltem a könnyeim, mégiscsak emberekkel foglalkozunk, nem borulhatok ki, de mikor bementem a mosdóba …. wc-re, rám tört a zokogás, 10 percen át ott sírtam. Aztán kijöttem, megmosakodtam, de láttam vörösre sírtam a szemem. Persze, kimegyek, szar se veszi észre. És még az a mázli, észrevehetetlenül bevehettem egy Frontint, mert kolléganőt valami … asszem valami barátnője lehetett – lefoglalta. Persze , ő dolgozik ott 30 éve , őt mindenki ismeri és szereti. Beszélgessenek csak, én meg túlélek. Könyvhöz nyúlni nem merek, szólni nem merek …..
most pedig, már rég tettem de lemegyek veszek egy üveg bort. Holnap csak 10-re megyek, most nem baj, ha kiüt. merthogy utána majd este később a gyógyszer ….. de most úgy érzem, ma estére így lesz ….. fasza így kezdeni a hetet.
Szerző:
ezt írtam a pszichológusnak:
tudja mit? rettenetesen utáltam mindig eminens lenni..vagyis, nem, nem kitűnő, az sajnos sose tudtam, de mégis példamutató … tudja, a csend, a szorgalom és a példás magatartás, semmi kihágás, mert persze egy pedagógus-gyereknek, hiába persze van a kamaszkor, mégis példásnak kell lenni. lószart. Később egyre jobban átláttam, hogy így igaz, ezekből a csendes, példás, istenverte kamaszkorúaknak lesznek később a legnagyobb szorongásos gondjaik … tudja mikor ittam először alkoholt? majdnem 20 évesen és elsőre utáltam, mindig hecceltek az egyetemen hogy leitatnak, de nem bírtak velem 🙂 … később válogattam. ma már nincs olyan nagy válogatás, …. és a leg … hát talán a legnagyobb zsákutca ebben az, mikor rájössz hogy ellazít … elkezdtem valamikor lassan megérezni … és nem sűrűn és nem veszélyes vagy függő szinten, de vannak napok, amikor kell … és van egy nagyon finom félédes bor … holnap csak 10 re megyek, talán kicsit bátrabban belazítok … (vagy sírok, hat ahogy hat)
persze egy vicc, hogy a boltban bújkálok az apám elől, mert mi van ha észreveszi a bort …. és? él bennem még az az „eminens” példamutató lány, na ha valaki szorong bennem az részben ez a lány, akinek mindig annyira okénak, szorgalmasnak és rendben kellett lennie … aki talán soha nem tanulta meg milyen feszültségek nélkül létezni …. és szeretné egy kicsit, csak egy kicsit megérezni.
jó éjt. benyomom magam az éjszakába. sok volt ma, szeretnék csak beájulni.
1-re jobb! 🙂
ezt írtam a pszichológusnak:
tudja mit? rettenetesen utáltam mindig eminens lenni..vagyis, nem, nem kitűnő, az sajnos sose tudtam, de mégis példamutató … tudja, a csend, a szorgalom és a példás magatartás, semmi kihágás, mert persze egy pedagógus-gyereknek, hiába persze van a kamaszkor, mégis példásnak kell lenni. lószart. Később egyre jobban átláttam, hogy így igaz, ezekből a csendes, példás, istenverte kamaszkorúaknak lesznek később a legnagyobb szorongásos gondjaik … tudja mikor ittam először alkoholt?
…
és? él bennem még az az „eminens” példamutató lány, na ha valaki szorong bennem az részben ez a lány, akinek mindig annyira okénak, szorgalmasnak és rendben kellett lennie … aki talán soha nem tanulta meg milyen feszültségek nélkül létezni …. és szeretné egy kicsit, csak egy kicsit megérezni.
Ez nagyon érdekes. Bennem a pedagógus-gyerekség épp az ellenkezőjét váltotta ki, muszáj volt lázadni, rendetlenkedni, szemtelenkedni, beszólogatni, nehogymá’ azt higgyék, hogy valami stréber vagyok. Mondjuk spec. én még kitűnő is bírtam lenni, na azt meg pláne ellensúlyozni kellett, így életem első bizi-3-asa magatartásból volt… Na de igaza van a „mérgező szülők”-könyvnek, hogy a lázadás ugyanaz, mint a megfelelés. Szorongás? Így utólag felismerem, hogy kb. 2 éves korom óta. A pia jótékony hatására meg 5! évesen rájöttem, 12 óta iszom rendszeresen (némi szünetekkel).
Egyszer ajánlottam a volt áternőmnek, hogy írjon tanulmányt a pedagógusgyerek-szindrómáról, hááát, az ismerőseim közül legalább az ötödik vagy, akinek ilyen problémája lett.
Hm, Kleó, nekem azért van olyan pedagógus- gyerek, lány ismerősöm egy szakon tanultunk, akinek normális élete van és ahol dolgoztam egy ideig (ahol anyám is 30 évig, volt ám ott pánik meg minden istenkínja, főleg nekem, de még anyám is néha hasmenéssel rohangált a wc-re , mert hiába volt már nyugdíjas, egy iskolához kötött minket a munka néha közös programokkal) … szóval tudok olyat akinek normális az élete és egészséges, mentálisan mindenhogy- pl annak a csajnak az egyetemi évei full szabadok voltak, eljött otthonról ide ahol én is élek, ez neki kilóméterek, én viszont otthon éltem …. volt idő, sok sok év megzuhanni. Pedagógus-gyerek szindróma, ez jó, a legtöbben megszívjuk valahogy …. mégis láttam sok olyat, anyám volt és már nekem is volt kolléganők életét, teljesen rendben van a lányaikkal a kapcsolataik. (vagy ha fia van, akkor is) Az ilyet mindig kicsit irigyeltem de anyám is irigyen figyelte más lányai milyenek és hogy barátnős a kapcsolatuk. Szar
de ez van. Nagyon szar volt folyamatosan azt hallgatni hogy mindenki különb nálam. Sokszor sajnáltam , hogy megszülettem. 
Van itt egy nem drága de finom vörös bor, két pohár ma is, de csak ilyen sós bizbasszal, valami kell a gyomorba mellé mert oszt ugye a gyógyszer is, és holnap pl korán kelnem kell.