Kettő az egyben

Van egy ismerősm Facebookon, aki elég jártas az ilyen mentális betegségek témakörében, és trapeuta is lehetne. Tegnap küldött nekem egy tesztet, s az eredmény alapján 90% hogy borderline is vagyok.

Na, én eddig azt hittem, vagy az egyik vagy a másik, de nem a kettő egyszerre. Aha, tévedtem. Mert létezik borderline és ezzel együtt bipoláris zavar is, ultradián ciklussal, mint nálam.

„A borderline személyiségzavarral gyakran társul más pszichés kórképek egyidejű fennállása, melyek közül a leggyakrabban az szorongásos kórképek, a hangulatzavarok (major depresszió, bipoláris affektív zavar), evészavarok (anorexia nervosa, bulimia), valamint az egyéb személyiségzavarok, és a szerhasználat fordulnak elő.”

Két napja nem tudok normálisan aludni, mióta meg ezt is megtudtam, még nyugtalanabb vagyok és nem tudom hová tenni, vagy hogy mit tegyek egyáltalán, mit kezdjek ezzel az információval.

Ilyenkor félek attól, hogy mi van ha egyszer belebolondulok ebbe az egészbe. A jövőmtől. Pedig nem szoktam, eskü. Vagyis, szeretek előretervezni, ez igaz, de sose olyan hú de előre, mert mindig másképp alakul minden, de a túlzott spontaneitás se jön be mindig. Sokszor azt érzem, sőt, szinte mindig, hogy: jobb lenne egyedül élnem valahol, tényleg egyedül. De ilyenkor mg eszembe jut az is, hogy akkor még inkább eluralkodnának rajtam a hangulatváltozások. Sőt, talán rosszabb is lenne. Itt azért próbálok olykor-olykor ügyelni is a látszatra. Főleg, ha nem akarok beszélni róla. Mert hát az emberek ilyenek: jaj mi a baj? Nem mintha érdekelné különösebben a másikat. (Tisztelet a kivételnek, persze.)

Szerző:

Belépett: 11 év

Kaley

Blog kommentek: 150Blog bejegyzések: 14Regisztráció: 30-05-2012

13 gondolat erről: “Kettő az egyben”

  1. csak kívülről nézve mintha körbevennéd magad velük. vagy vlm ilyesmi. de nekem ezzel semmi bajom nincs. lehet hogy rosszul is látom.

    bár én meg vlm beteg dologra alapozok, pl az az alapom és úgy élek, hogy én-gyerek, ő-felnőtt, és ezt nem direkt, hanem így is érzem. borderline-ra vagy egyébre nem nagyon szoktam gondolni és magamévá tenni, de mégis az egész lényemet körbeszövi valami élhetetlen sz*r, és ebbe az a gáz, hogy ha megismerkedek valakivel akkor belehúzom őt is a „saját világomba”. menekül előlem, mert nem akar a felnőttem lenni.

  2. 1. Soha sem érzem azt hogy valahová tartozom.
    2. Félek attól, hogy megőrülök.
    3. Szeretném önmagam megsebezni.
    4. Félek egy erős személyes kapcsolatba belemenni.
    5. Gyakran tartok valakit nagyszerű személynek, de utána csalódok benne.
    6. Gyakran csalódom az emberekben.
    7. Az a benyomásom, hogy nem tudok zöldágra vergődni az élettel.
    8. Messzinek tűnik az az idő, amikor magam boldognak éreztem.
    9. Belül üresnek érzem magam.
    10. Az a benyomásom, hogy az életem irányítás alól kiesett.
    11. Gyakran érzem magam egyedül.
    12. Nem az az ember vagyok aki szerettem volna lenni.
    13. Minden újtól félek.
    14. Nehezemre esik, hogy dolgokra emlékezzem.
    15. Nehezemre esik döntéseket hozni.
    16. Olyan érzésem van, mintha egy fal venne körül.
    17. Gyakran nem vagyok benne biztos ki is vagyok.
    18. Félek a jövőtől.
    19. Néha olyan érzésem van, hogy szétesek.
    20. Néha félek attól, hogy a nyilvánosság előtt összesek.
    21. Soha sem értem el annyit, mint amennyit elérhettem volna.
    22. Olyan, mintha egy szerepet játszanék, s közben figyelném magam.
    23. A családomnak jobb lenne nélkülem.
    24. Egyre többször gondolok arra, hogy mindenhol a rövidebbet húzom.
    25. Nem tudom megmondani mi az amit legközelebb tenni fogok.
    26. Ha belemegyek egy kapcsolatba, akkor úgy érzem magam, mint egy csapdában.
    27. Senki sem szeret.
    28. Nem tudom megkülönböztetni mi az ami tényleg megtörtént és mi az amit csak bebeszéltem magamnak.
    29. Az emberek úgy bánnak velem, mint egy tárggyal.
    30. Néha különös dolgok járnak a fejemben, és nem tudok megszabadulni tőlük.
    31. Az a benyomásom, hogy az életem reménytelen.
    32. Nem tisztelem önmagam.
    33. Mintha ködben élnék.
    34. Vesztes vagyok.
    35. Félek felelőséget vállalni mások iránt.
    36. Az az érzésem, hogy nincs rám szükség.
    37. Nincsenek valódi barátaim.
    38. Az az érzésem, hogy a saját életem nem tartom a kezemben.
    39. Nem érzem magam jól tömegben (mozi,vásárlás).
    40. Nehezemre esik barátságokat kötni.
    41. Túl késő megpróbálni önálló személlyé válni.
    42. Nehéz nyugton lennem és lazitanom.
    43. Az az érzésem, mintha más emberek olvasnának bennem, mint egy nyitott könyvben.
    44. Gyakran az az érzésem, hogy valami történni fog.
    45. Halálgondolatok.
    46. Gyakran nem vagyok benne biztos, hogy való di nő/férfi vagyok.
    47. Nehezemre esik barátságokat fenntartani.
    48. Utálom magam.
    49. Gyakran kerülök szexuális kapcsolatba emberekkel, akik semmit sem jelentenek.
    50. Félek széles utakon, tereken.
    51. Néha csak azért beszélek, hogy megbizonyosodjam, létezek.
    52. Gyakran nem vagyok önmagam.

    Ezek a kérdések, de a kiértékelését nem tudom hogy zajlik.

    De már rajta vagyok az ügyön! 🙂

  3. Nekem csak küldték.

    Tudom, elvileg a szakember lenne a biztos pont. A bipolár a biztos eddig csak, de típusilag még nincs meghatározva az sem. Amúgy én Bipoláris II-re vagy ciklotímiára tippelek. Bár biztosat csak egy pszichiáter mondhatna.

    Ahogy a borderline-ról is.

  4. Ez az ismerősőd/barátod/fogadott testvéred több évig tanulmányozta a magyar nyelvű pszichiátriai szakirodalmat, többek között 2005-ben Kecsón a Megyei Könyvtárban azért ült – fején fejhallgatóval, és Jean Michel Jarre zenét hallgatva – hogy kiolvassa, és kijegyzetelje a Pszichiátria Orvosi Tankönyvet. Amikkel foglalkozom: BPD, bipoláris affektív zavar, gyászreakció, pánikbetegség. Külön köszönet Prof. Dr. Bánki M. Csabának, a pszichofarmakonokról írt könyveiért, melyekben a betegségek szintén szépen le vannak írva. Az 52 kérdéses említett tesztet Dr. Nagy Andrea pszichiáter Doktornő – Aki jó barátom is –  írta le, szabad használatra KÖSZÖNET ÉRTE! Én magam is bipoláris, és BPD-s vagyok, de hála Istennek, és a pszichofarmakonoknak (Áruljuk már el: Gyógyszereknek) remekül vagyok. A Rózsaszínhajú Lány egy rendkívül aranyos, intelligens, de nagyon beteg lány, és maximális szívvel együttérzek Vele, és szeretem, mert tapasztalatból tudom, hogy a mentális betegeken 90%-ban javít az önzetlen szerető jóbarát, főleg, ha még ért is a nyelvén! Úgyhogy Rózsaszínhajú Lány, ha gépközelben vagyok, Te számíthatsz rám, mint szerető fogadott „bátyuskára”!

    Drága Istenem, annyira meg tudnak indítani az ilyen betegek, hisz’ olyanok, mint az árva kiscicák…

  5. És még vmi!

    Volt pszichiáterem, Dr Burkus Szabolcs (Aki Makó 100 km-es körzetében tartózkodik, érdemes megkeresnie, Ő most ott az ov Főorvos!) mondta rólam: Tamás, Önből kiváló diagnoszta lenne! Mert: Ő kb 2006-ban állapította meg a BPD-t nálam a bipoláris affektív zavar mellett, és az Általa felírt gyógyszereket szedem – némi igazítással – a mai napig, és jól vagyok. Ez az orvos olyan nekem, mint egy Jóbarát! A Rózsaszínhajú Lánynak is ajánlom Őt, mert segít rajta! Erre Mérget vehetsz, Kedves!

  6. 10 pozitív, v. 20 talán válasz már bizonyítja a borderline szindrómát, és ehhez még ismerni kell az illető Személyt is, mert elkottyantja magát, mint „ultradián ciklikus bipoláris affektív zavar” sehol máshol nem fordul elő tudomásom szerint, lásd a cikket! És nem mindenki tudja a tesztet használni, mert a teszt csak az „utolsó csepp a pohárban”, nagyrészt célzott kérdésekkkel máőr finoman előbb feltérképezem a zillető Személyiségét, nagyban hagyatkozva az intuícióra, mint segítőtársra is.

  7. BPD TEST ANSWERS
    1 Néha
    2 Ritkán eszembe jut
    3 A depis fázisaimban jön ez elő csak
    4 nem
    5 néha (előfordult már, 2 éve, és azóta nem igazán tettem túl magam rajta)
    6 igen
    7 néha
    8 néha
    9 néha
    10 néha
    11 igen
    12 néha
    13 nem
    14 néha
    15 igen (elég sokszor elfordul ez)
    16 néha
    17 igen
    18 nem
    19 nem igazán max a depis pillanatokban
    20 igen
    21 is-is (elég lusta vagyok)
    22 néha
    23 lehet (inkább igen, de nekem is jobb lenne azt hiszem)
    24 nem
    25 igaz
    26 nem igazán
    27 depis fázisokban abszolút igaz
    28 néha
    29 elég sokszor, igen
    30 igen
    31 néha
    32 néha
    33 néha
    34 depis fázisokban így érzem
    35 igen
    36 néha
    37 igaz (max 1)
    38 igen
    39 igaz
    40 igaz
    41 nem igazán
    42 néha… a ‘feldobott’ részeknél különösen
    43 nem hiszem
    44 néha
    45 depis résznél előfordul igen
    46 néha
    47 igen
    48 néha
    49 nem
    50 ha egyedül vagyok akkor igen
    51 igen/néha
     52 néha

Írj megjegyzést