Nos, tegnap megint fel tudtam mérni, mi van velem. Újraindították az RTL-en ezt a Keresem a családom c. műsort. Alapvetően már munkából hazafele egykedvű vagyok, olyan bezárt lélek, rettenetesen magányos, – persze nem hangoztatom, de nehéz gyűrni a munkában, emberekkel jópofizni meg kinn az emberek között minden áldott nap.
Tegnap belefutottam – bár azt hiszem, tudatosan, direkt meg is akartam nézni, régen is néztem – ezt a Keresem a családom c. műsort. Az első történet, máris nagyon szuper. Nekem való. 
Egy 18 éves lány keresi az anyukáját, aki 2 éves korában elhagyta. Fasza. Ez a műsor, főleg az anya-lányos történetek számomra mindig lélek-próbák. Itt tényleg megérezhető, hogy szörnyen be vagyok zárkózva a kis magányos világomba és nem közeledek az érzéseimhez, így nagyon sírni se. Ha igen, akkor már túl sok ment befele.
A lány mesélt , könnyek gyűltek a szemébe, persze vette a kamera, szomorú tekintet, megnyílt. Itt még nagyon zárkózott voltam, nem akartam engedni, hogy megérintsen. Persze, megtalálták az anyukáját, aki nehezen nyílt meg őszintén, de aztán … valahogy az egész interjű kezdett őszintévé válni. Még mindig tartottam magam, most esküdözhetek nektek, hogy nem éreztem semmit, de ez nem igaz. Aztán mikor a lány látott fényképet az anyáról és ott volt a levél, teljesen összeomlott, sírt, de még……én még mindig tartottam magam.
Végül, végül mikor az anya belépett abba a helyiségbe ahol a 16 éve elhagyott lányával találkozott, a lány zokogva omlott össze,összecsuklott a szoba közepén, ekkor jött rám is egy olyan erős sírógörcs hogy sírva kuporogtam az ágyamon perceken át. Őt ekkor már a tv-ben ölelte az anyja, én egyedül voltam, vagyok most is. Szóval a lebegő bezártságom utolért. Ha sokáig zár le a magány egyszer csak …. és az esték rettenetesen magányosak, de mikor ezt a műsort nézem, könnyeket, és néha kemény anya-lány meséket, a magányom megszokszorozódik.
Szeretném tudni, hogy nem vagyok egyedül, de egyedül vagyok. Vagyis, Picur itt van, minden este amikor olvasok, puszilgat, nem is tudnám mi lenne velem enélkül a kedves kiskutya nélkül. Ő annyira tisztán és őszintén tud szeretni, amit az életben embertől soha sehol nem tapasztaltam. Kötöttség, napokra nem mehetek el itthonról, de nem bánom. Menhelyi. Ahogy meglátott ott Pesten még az állatmentőnél, lökdöste a kezem, hogy írjam alá a papírt, tudta hogy jön velem.
Miatta élek, amúgy a szívem emberi csalódások darabjaiban 
, és addig jó, amíg csak verseket írok a vasútról, a kocka üvegszilánkjairól, a földbe eső bemosta vérről, a valójában szellem-létemről. A versek végére mindig oda lyukadok ki, hogy talán még jobb is lenne, kísérteni a peronon. A kisgyerekek látják a szellemeket, mintha ebből így érezném a szeretetet, mert a valóság, az gáz, az …. , úgyis értitek. Siralmas. Persze mindez csak fantázia, túlságosan túlteng, a síneket csak fotózom és gyáva lennék….és vár haza a kutya, csak ő, de ő minden nap vár. Ha bármit tennék magammal, egy örömteli (de akkor biztos nagyon szomorú lenne) kiskutyát hagynék itt, aki már annyit szenvedett. Előző gazdák beadták menhelyre, onnan az állatvédők kihozták és egymásra találtunk. Különleges köztünk minden…. az emberi világ nem érdekel. A kutyám miatt élek.
ha feldobod, piros
ha leesik, semmi
ha az élet fenn van, akkor
neked kell lenn lenni
ott ül a felhőkön
az égben keres társat
háziállat lehetsz, hogyha
rossz voltál gazdának
ül és vár csak
ül, és vár csak
30 y
Szerző:
