Itt ülsz szemben velem, modernkori magány,
beszélgetünk, ma is közel állok hozzád,
hisz Téged is mindig foglalkoztatott a Halál.
Szomorú szemed mélyire látok,
látom benne az Istennel és a világgal szembeni
fájdalmat és csalódottságot.
Mondd, mi fáj? – csendben ülsz előttem,
aprókra morzsolod a papírzsepi egy-egy darabját,
neurotikus – gondolom magamban és igen, ismerem a szót,
felnézel, tekinteted hirtelen az enyémbe kapaszkodó.
Csendben figyellek, csended szó nélkül is értem,
talán a Mamára gondolsz éppen,
ahogy a ruhák suhogva, keringtek, lengtek a magosba.
Előttem a felnőtt mintha pár percre újra kisfiú volna.
Csak figyelem őt, lelkünk lágyan összeér,
tudom e földi létezéstől már nem sokat remél.
Aztán újabb évek telnek, a rádió zörög de értem:
Halálhírét hallom,
lélektárs volt ő, maga alá teper magányom.
Kiülök a szárszói vasútra, még mindig őt várom,
talán szelleme megmutatja magát a messzi határon.
Veszprém, 2018. szeptember 19 – Koko Cukrászda – Balatonszárszó
Szerző:
