Te mindig velem voltál,akkor is, mikor már senki,
verseidet át ezerféle érzés lengi,
mi ficánkol bennem, egy szó, sorstárs,
egy különleges valaki, ki menedéket a sorok között vágy,
leírja mi vele, mi benne , leírja és örökké válik,
vele utazok, az ő világában az éjszakáig,
már sötét van de ő a verseivel visz magával,
nem foglalkozok már a halállal,
mert bátorsága erőt ad, érzés, kép és illat,
keveredik vele és mi jön mindig újabb pillanat,
megmutat, éreztet, én így éltem. És Te?
Én is versekbe bújtatom lelkem, mint a meleg takaró leple,
ahol újra biztonság lehet, le-leszáll az este,
fejem fáj, szemem éber, könnyezik egyre,
és arra vágyok csak aludjak, elaludjak végre a végtelenbe.
Köszönöm! Sokat segítettél, hogy velem voltál ma,
ide tartozol egy ideje, a lelkemben élő lélek-családba,
különleges, örökmagányos, a tömegből kirívó lélek,
ki volt, hogy ugyanúgy szorongott, ért, érez, s aki mellett már én se félek.
Olvaslak, érezlek és ilyenkor kicsit könnyebben is élek.
Szerző:
nagyon jó 🙂