igen, ilyet is tudok érezni
most eggyel bővült azok száma, akik iránt ezt érzem, és ez szinte elvakít
legszívesebben abba a vörös képébe ordítanám, hogy hányingerem van tőle, és gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm
kezdem ott, hogy engem mindig is utált, már gyerekkorom óta
hogy miért, az a mai napig nem derült ki, ugyanis Anyám tegnapelőtt kérdezte tőle, hogy ugyan mondja már meg,mi rosszat tettem én neki valaha, erre nem tudott mit válaszolni
aztán folytatódot azzal, hogy a gyerekeimet is ugyanúgy utálja, ahogy engem
lehet látni azon a vörös képén,hogy szinte rosszul van a látványuktól
több mint 3 éve minden nap kénytelen vagyok elviselni a társaságát, a hétvégeket, és az ünnepnapokat
állandóan ott köt belém, ahol tud, beszólogat, stb
eddig mindig ráhagytam, nem szóltam vissza, nyugit akartam, de Anyámat ugyanúgy nyírta természetesen
csakhogy egyszer minden pohár betelik, még a legnyagyobb is, és túlcsordul
na, ez nálam egy hete történt meg
szombaton a nagyfiam bulizni volt, vasárnap jött haza, de előbb két barátjával, akik vidékiek, és még volt idejük a busz indulásáig, bementek az irodába, mert tudták, hogy ott van Anyám
éhesek voltak, és kértek Anyámtól 1-1 szelet vajas kenyeret
na erre a drága nagynéném (mert róla van szó), nagyanyámmal karöltve elkezdett ordítani, hogy micsoda dolog, hogy csak úgy bejelentkezés nélkül ideállítanak, és kaját kérnek
sajnálta azt a 3 szelet kenyeret?
hát fulladjon bele
meg mit szólnak a szomszédok, hogy micsoda kölkök járnak ide
na, ez volt az utolsó csepp
örökre elegem lett belőlük
és többé nem mentség, hogy megint nem volt szomjas
én egy lépést nem teszek ezután érte
holnap lesz a kicsinek a ballagási ebédje Anyámnál
megmondtam a tesómnak,hogy ha ő fuvarozza őket oda-vissza, akkor OK, mert én nem fogom, az biztos
már látja rajtam, hogy minden szaváról tudok, amit a gyerekemre mondott
remélem, azt is érzi, hogy ebből már nem lehet bocsánat
izzó gyűlölet van a szívemben, semmi más