Nem először élem át életemben, hogy húsvétkor újjászületek. És persze először belehalok. Mert újjászületni csak a porból lehet.

Először 1997 húsvétján – amikor 4 és félhónapi benntartózkodás után kiraktak Tündérhegyről. Belehaltam. És újjászülettem.

Aztán nemtudommelyikév húsvétján, húsvét vasárnapján – a húgommal Párizsban a víz alatt – valami megfoghatatlan, misztikus érzés kerített a hatalmába életem első és utolsó búvárkurzusán… Legalább fél órát töltöttem a víz alatt, palackkal… és éreztem, hogy átléptem valami titkos, bűvös határt, valami olyat csináltam, ami igazából nem emberi… Nem haltam bele éppen semmibe, de szimbolikusan is és testileg is, mégis történt velem valami…

 

Idén pedig, 2012 húsvét környékén (most)  – talán leértem végre a fájdalmaim fenekére. És talán megint újjáéledek poraimból…

Talán ez volt az a pillanat, amire november óta várok, mióta flashback-jeim vannak apámmal… ahogy a fürdőkádban a víz alá nyomott…

Olyan fájdalmaim voltak az elmúlt napokban, amilyenekre csak 12-15 évvel ezelőtti terápiámból emlékszem. Akkoriban sírtam az utcán, a metrón, villamoson, a moziban, tk. gyakorlatilag bárhol és bármikor sírásrohamok gyötörtek.

Csütörtökön a munkahelyemen hangosan zokogtam. Áttört végre a gát.

Talán túlvagyok most megint valamin. Nem tudom, még nincs rálátásom.

De ma már könnyebben éreztem magam egy kicsit, bár a fejem még zombi reggelenként a tükörben.

És ma már voltam – november óta először újra – futni!

És most megkeresek egy személyi edzőt is – Arthurt, akinek tudom, pszichológusi diplomája is van…

Talán tud velem valamit csinálni… 🙂

Talán sikerült fülön csípnem a legmélyebben elfoljtott érzéseimet is kiengednem őket a palackból…

És nevet is adtam már nekik.

Trauma, apa- és anyakomplexus, szeretetéhség, szeretethiány…

Most, hogy elfogadtam és szemügyre vettem ezeket gondosan, és meg is sirattam a megsiratni valót, most már talán, talán, újra építkezhetek… 🙂 🙂

Óvatosan optimista vagoyk, tudva tudvná, hogy visszaesések még lehetségesek…