font voltam, de mégsem láttam a tájat. nem láttam a fényt a végén, hiába voltam fent, nem éreztem a melegséget, annyira pillanatnyi volt, annyira megfoghatatlan és gyenge, hogy hirtelen ismét a mélybe zuhant a hullámvasút. egyre mélyebbre és mélyebbre, egyre gyorsabban és gyorsabban. minden olyan hirtelen történt és fel sem fogtam, hogy ismét elengedtem a lehetőséget, hogy talán ha most kiugrom, felszállok a sötétből és feljutok az égbe, a madarakhoz, hogy együtt szálljak velük, mit sem gondolva másra, csak arra, szabad vagyok. az élet részese vagyok. egy olyan csodáé, ami megadatott. de nem így történt. még csak a tudatomig sem jutott el s már ismét lefelé tartottam, s tartok most is. abba mély verembe, ahol a semmi van. ahol a tehetetlenség és szenvedés van. a fájdalom, magány és minden elrejtett szenvedésem, ami felhalmozódott bennem. ismét ott vagyok. de miért? miért nem láttam fent a napot? miért nem láttam a kék eget? a madarakat? miért nem éreztem a melegséget és a szelet? annyira fáj és annyira össze vagyok zavarodva..
Szerző:
