Mióta hazaköltöztem, gyorsan történnek velem az események. Pszichológust váltottam, mert az ingyenes tb által finanszírozott, bár sokat fejlődtem általa, nem bírta kihozni belőlem azokat a dolgokat, amiket remélem a másikkal sikerül előhozni. Kevés időnk volt, és volt hogy nagyobb problémáimról keveset beszéltünk, mert ő elterelte, és nem annyira vette komolyan. Szerintem nem hitte el, hogy ez mekkora probléma az én életemben. És nagyon azt akarta mindig erősíteni, hogy én nem vagyok beteg, pedig én érzem. Bár ennek is van biztos értelme. A mostani viszont teljesen más.

Amikor hazajöttem nagy lendülettel próbáltam belevetni magam, hogy önkénteskedjek, és azon kresztül legyen munka, de sajnos partnert nem találtam rá. Úgyhogy most ezt egy időre kicsire korlátoztam. 

Találtam egy munkát újra, de érdekes mód az nem feldobott, hanem depis lettem tőle. Akkor most nem csinálhatom azokat a dolgokat amikel haladni szeretnék. Pl. sunmoneys biznisz, önkénteskedés stb. De később kiderült, ezek nem is mennének túlságosan. Ennek ellenére a két ünnep között volt egy jól sikerült társaasjáték klub, aminek az első felében mégis depressziós hangulat lett újá rajtam, hisz az egyik régebb óta járó társunk ugyanazt a játékot hozta, ami nekünk már van, és akkor azt gondoltam, nem értették meg a lényegét, a megosztjuk egymással programnak, hogy az a lényege ne vegyen meg mindenki mindent, hanem pont az elllenkező hatást értem el vele. De aztán rájöttem, hogy mivel ez a játék régi boltban már nem kapható változata volt, rájöttem, hogy biztos használtan vásárolták, és akkor mégiscsak volt értelme legalább valaminek. Hisz pont volt program a használtan vett karácsonyi ajándékok környezetbarát hatásáról is. Mindenesetre a játék elején olyan hangulat jött rám, hogy a majdani munkában csak eljárok dolgozni, utána viszont állandóan fekszek, mert úgysincs értelme semminek. Aztán ez elmúlt. Munkába áltam. Az első nap könnyebb volt, mint gondoltam, mert azt hittem nehezebb lesz felkelnem 3 órakor. De végülis ment. Második nap már azt gondoltam nem is olyan fontos a környezetvédelem, önkéntesség, felfelé törekvés stb. És happy voltam, hogy most igazi, rendes munkám van. Aztán másnap megint elővett a béli fusztráltságom, hogy konyhai kisegítőként dolgozok diplomával a kezemben, és a sok ötlet ami bennem van csak megreked bennem. Nagyon nehéz egyébként ez a munka mait most egy hete csinálok. ma viszont már az jött elő bennem, hogy milyen béna vagyok. Más aki csak pár nappal jött korábban nálam, jobban be tudott már kapcsolódni a munkába, önáűllóbb. Én meg mindent lassan tudok csinálni csak, pl. felvágottszeletelést azzal a géppel stb. Sokszor érzem, hogy túl nehéz nekem ez a munka. A többiekel se tudom olyan jól megtalálni a hangot, mert teljesen más mentalitású, élethelyzetű, gondolkodású emberek mint én. De most mégis ezt tervezem csinálni 3/4 évig, más nem lévén, vagyis hát csak az apukámmal csinálós részmunkaidős adminisztrátor lenne, amivel úgy 45 ezret keresnék, esetleg egy-két alkalmi hozzá. Bár igazából mivel a szüleimmel élek nincs sok pénzre szükségem, de a munkára, hogy lekössem magam arra meg igen. A 3/4 év leteltével újra költözni tervezek. Végleg itthagyni ezt a várost, a széthúzó, érdektelen embereivel, és lehetőségek nélküliségével. Szeretnék addigra igazán jó kapcsolatba lennei a sráccal akivel még csak most ismerkedek és az őmiénknél nagyobb, de mégse túl óriási városába költözni, és a magam útját járni, illetve a lehetőségeket keresni. Ez a srác kedves, bár néha nehezen kezdünk beszélgetni, a végére, már jobban harmonizálunk. neki is vannak sérülései. Így könnyebbenmegértjük és elfogadjuk egymást.

Volt még egy dolog. A két ünnep között talit akartam megbeszélni, egy ma már külföldön élő, de az ünnepekre hazajövő baráttal. De több ideig nem válaszolt a levelemre és eszembe jutott, hogy talán megsértettem. Ugye mikor cheteltünk még előtte kérdezte , hogy hogyhogy akarok találkozni vele, és azt írtam, itthon nem sok olyan barátom van, akivel beszélgetni tudnák. Erre ő válaszolt, hogy ez nagyon jólesett. Egyszer csak nem is a gépnél voltam, és rámjott, hogy mi van, ha ezt gúnyosan írta, talán még azt is hozzáírta, hogy q.va jól esett stb. De eszembe jutott, hogy az új pszichológusom is mondta a tesztek alapján, hogy valmennyire a személyiségem része a paranoid gondolkodás, és meggondoltam, hogy talán ezért jött ez elő, és a barátom talán még mosoly jelet is tett hozzá. Akkor nem tudtam géphez ülni, de mikor odaültem és megnéztem tényleg ott volt az a fránya mosoly jel is. Úgyhogy tényleg el lehet mondani, hogy valamyennyire paranoid vagyok. De jó, hogy ez tisztázódott, mert segít reálisabban látni a dolgokat.

Szerző:

Belépett: 2 év

a bűntudatos

Blog kommentek: 204Blog bejegyzések: 16Regisztráció: 09-07-2016

annyira gyorsan történnek az ügyes-bajos dolgaim, hogy csak kapkodom a fejem.

ami fontos, hogy végre kihevertem életem leggonoszabb nátháját és újra edzek. nem akármilyen testi kínokat élek át, mert minden kondimat sikerült 1 hét alatt elveszítenem (amit nagyon nem tartok igazságosnak), de a lelki békém kezd helyreállni.

nézzünk egy olyan dolgot, amiről eddig nem meséltem, mert nem tűnt fontosnak és van némi előzménye is. igazából most sem különösebben fontos, de foglalkoztat. szóval vannak nekem csodás volt osztálytársaim a gimnáziumból, ahonnan néhány lánnyal intenzíven tartom a kapcsolatot, de a fiúkkal egyáltalán nem. az elmúlt hónapokban fatális véletlenek által lépten nyomon belebotlok a srácokba mindenféle szórakozóhelyeken. 10 éve érettségiztem, a legtöbbjüket akkor láttam utoljára és most valamiért mindenhol ott vannak. ezek természetesen nagyon kellemes találkozások, mindig kellemesen és kölcsönösen rácsodálkozunk, hogy milyen jól el tudunk beszélgetni egymással, pedig gimiben nagyon nem voltunk egy társaság. viszont ami nekem nagyon fura, hogy három ilyen találkozásom volt az elmúlt 2 hónapban és mindegyik le akart fektetni, holott a gimiben soha. és nem mentem át semmi komolyabb külső metamorfózison, szóval nem tudom mire vélni a dolgot. természetesen hárítottam őket, nekem az osztálytársak mindig is olyanok voltak mint a rokonok. nálunk egyáltalán nem voltak párok az osztályban, tényleg egy alomnak tekintettük egymást. és akkor most kezdjek valamit a helyzettel, hogy hirtelen a seggemet fogdossák és próbálnak rávenni, hogy aludjak náluk, ami 6 évig eszükbe sem jutott. nem értem. már az is megfordult a fejemben, hogy összebeszéltek, és valami rossz tréfa az egész.

celeb úrral van egy elképzelésem, hogy hogyan szeretné alakítani a kapcsolatunkat,és igazából számomra ez tökéletes is lenne, de persze van egy de. ami egyértelműen az én hibám. nem tudom, hogy ez mennyire jött le, de én magabiztosabb vagyok, mint valaha. nem az az önimádó lány vagyok, aki meg van győződve arról, hogy ő a világ közepe, de már elég sokmindent megtanultam kezelni és gyorsan túllépek olyan kritikákon és problémákon, amiktől régebben összeomlottam. viszont még mindig vannak olyan helyzetek, amikor elbizonytalanodok. mint például most, amikor nem kapok egyértelműen pozitív visszacsatolást egy olyan embertől, aki nagyon érdekel. intellektuálisan jóval felettem áll (bár valamiért ő azt hiszi, hogy csak kicsit) és jobban adok a véleményére, mint kellene. tudom, hogy akarom őt, de nem vagyok biztos benne, hogy elég művelt vagyok ahhoz, hogy érdekes legyek számára. kb akkor lennék vele egy szinten, ha 20 évre beköltöznék egy könyvtárba (amit őle függetlenül is szívesen megtennék ha megengedhetném magamnak). a közgazdász szintet messze meghaladom, de az ő szuperművelt bölcsész szintjétől fényévekre vagyok. nem látom tisztán az erőviszonyokat és a lehetőségeimet és a „kapcsolatunk” messze nem tart ott, hogy erre rá merjek kérdezni. ő a legyet is röptében típus, ami engem nem különösebben zavar, mert egy komoly kapcsolat az utolsó utáni dolog amire most vágyom. igazából ha a szex nem lenne ennyire fantasztikus vele, akkor simán elég lenne nekem ha csak barátok lennénk.

az eddigi életem legmegrendíthetelenebb tapasztalata az, hogy ha rágörcsölök valamire, az garantáltan nem jön össze, ezért most megerőszakolom magam és nem megyek elébe a dolgoknak, hanem megpróbálom rákényszeríteni magam, hogy sodródjak. furán hangzik, de meg kell próbálnom, különben garantált a kudarc. őszintén szólva ez sem tűnik különöseben életképes ötletnek, de más nem jut eszembe amit megpróbálhatnék.

Szerző:

Belépett: 3 hét

csaken

Blog kommentek: 764Blog bejegyzések: 87Regisztráció: 16-05-2011