Holló az ablakban január 1. hajnal 1 óra

Budapest külső területe. Kinn petárdák durrannak, mindent beterít a sötétség. A szobában egyetlen gyertya ég, az ágyon ülök, elréved tekintetem a lángban. A láng hirtelen megnyúlik, az ablak kinyílik. Kinyílik és hűvös, hideg levegő libbenti meg a függönyt miközben megborzongok.
Ülök az ágyon és félek. Azt hiszem, félek. Mintha a függönyön túl egy árny suhant volna el az ablak előtt. -Fel merjek állni? – kérdem, valójában magamtól. Lábam megremeg, lassan a függönyhöz osonok. Ahogy csuknám be az ablakot, egy madár suhan neki az ablaknak, szárnysuhogása szinte eloltja az ablak előtt magasra nyúló gyertya fényét. A gyertya lángja ellobban, csend borul a szobára. A madár kívülről vakarássza az ablakot. A hangtól hideg futkos hátamon, ezért végül félve, de kinyitom, egy nagy fekete holló lépdel be. Tolla a fekete és szürke árnyalataiban játszik, szeme élesen sárgán villog.
Lemeredve állok a szoba közepén, hirtelen nem tudom, mindez valós vagy álmodok. A madár a holdfényben megcsillanó szárnyaival megáll az ablakpárkányon.
Velem kell jönnöd! – szól hozzám, hangja érdes de emberi fülnek hallható, érthető. Félve nézek rá.
– Ho-hova?
– Csak… velem kell jönnöd!
Felülök hátára és a holló belerepül a sötét éjszakába. Visszanézek, és az ablak elsötétül a távolban. A holló csak repül, minden erőmmel kapaszkodok a hosszú fényes tollakba, felettünk a Hold sugarai táncolnak. Egyszer csak kiérünk a földi világ határára, ahol a holló elkezd lefelé repülni. Csak hasítja a levegőt, ami egyre forróbb, a Föld határa egyre távolibb.
Hasít lefele és lassan látom az alját , lángok csapnak fel, szinte perzselik a holló tollait, feketesége egyre szárazabbá perzseltebbé válik. Majd a madár lazán átcsap a lángok között, és a lángfüggöny mögé kerülünk. Lerepül egy magas sziklára.
– Most mássz le! – szól rám.
– Na és mit csináljak itt? – kérdem kétségbeesve, de a madár eddigre már párat csapott szárnyaival és ott se volt.
Magamra maradtam válasz nélkül a pokol szikláin, utam nem volt tovább vissza a földre. Bármerre néztem lángok csaptak fel.

Ekkor kinyitottam a szemem, az ágy izzadságban úszott, a hajam csapzott volt, a gyertya lángja az ablakban párszor magasra csapott.
Éjszaka volt. Az ablakhoz mentem. Csukva volt. A függöny mozdulatlan. Hallgatóztam. Remegtem. Vártam a hollót.
Tudtam, hogy valahol álom és valóság határán jártam.

(aki kapja, marja , aki nem, az nem, kifejezetten egy valaki miatt osztom meg, fotó-alapú történet, a fotó egy ablakot mutatott , a helyet pedig nagyjából tudtam, a többi a fantázia szüleménye )