nyolc nappal azután
” …a hogyan éljünk a szomorúság árnyékában nem csupán névtelen buddhista, keresztény vagy muzulmán kérdésfelvetés. A vallásos gondolkodás alapvető kérdései, gyanítom, személyes jellegűvé váltak.
Végiglapozta a dolgozatainkat, és egyet kihúzott a kupacból.
– Itt van Alaska dolgozata. Bizonyára emlékeznek, hogy az volt a feladat, fejtsék ki, mi a legfontosabb kérdés, amellyel az emberiségnek szembe kellett néznie, és az a három vallási hagyomány, amelyről ebben az évben beszéltünk, hogyan értelmezi ezt. Íme Alaska kérdése.
Egy sóhajjal megfogta a szék karfáját, és feltolta magát belőle, aztán felírta a táblára:
HOGYAN JUTUNK KI A SZENVEDÉS LABIRINTUSÁBÓL?
(Alaska Young)
– Fenn fogom hagyni ezt a félév végéig – mondta. – Mert mindenki, aki valaha eltévedt az életben, gyötrelmesen ragaszkodik ehhez a kérdéshez. Egy bizonyos ponton valamennyien felnézünk, és rájövünk, hogy eltévedtünk az útvesztőben, és nem szeretném, ha elfelejtenénk Alaskát, és én sem akarom elfelejteni, még akkor is, ha az általunk tanulmányozott anyag unalmasnak látszik, mégis próbáljuk megérteni, hogy az emberek miként válaszoltak erre a kérdésre. „
ötvenegy nappal azután
” Miután beadtuk a dolit, az Öreg leült, megragadta a botját, és Alaska elhalványuló kérdésére mutatott a táblán.
– Nézzünk meg egy mondatot a Zenbe való felettébb szórakoztató bevezetés kilencvennegyedik oldalán, amit erre a hétre adtam fel.
Minden, ami összeáll, széthullik – mondta az Öreg. – Minden. A szék, amin ülök. Elkészítették, úgyhogy széthullik. A bennünket alkotó sejtek, szervek, szervrendszerek összeállnak, kifejlődnek és szét kell hullniuk. Buddha tudott valamit, amit a tudománynak még ezer évvel a halála után sem sikerült bizonyítania: az energiaveszteség növekszik. A dolgok szétesnek.
Mind elmegyünk – gondoltam. Ez ugyanúgy vonatkozik a csigára és a búgócsigára, Alaskára, a lányra és Alaszkára, a helyre, mert semmi sem maradhat meg örökké, még a Föld sem. Buddha azt mondta, hogy a szenvedést a vágy okozza, s hogy a vágy megszüntetése a szenvedés megszűnésével jár. Ha az ember nem kívánja, hogy a dolgok ne essenek szét, akkor nem szenved, amikor megtörténik.
Egyszer majd senki sem fog emlékezni rá, hogy Alaska valaha létezett, írtam a jegyzetfüzetembe, vagy arra, hogy én léteztem. Mert az emlékezet is széthullik. És az embernek nem marad semmije, még csak egy szellem sem, csak annak az árnyéka. Az elején gyötört, feldúlta az álmaimat, de most, néhány héttel később egyre messzebb úszik, széthull az emlékezetemben, és mindenki máséban meghal újból.
Az Ezredes, aki kezdettől fogva a nyomozás motorja volt, akit nagyon izgatott, mi történt, miközben én csak azzal törődtem, hogy szeretett-e engem, egyszer csak föladta, pedig egyetlen kérdésre sem kapott választ. Nekem meg nem tetszett, amilyen válaszokat kaptam: Alaska még annyira sem törődött azzal, ami köztünk történt, hogy Jake-nek elmondja; ehelyett kedvesen csevegett vele. Semmi okot nem adott rá, hogy Jake azt gondolja, percekkel azelőtt én ízlelgettem mámoros leheletét. Aztán valami láthatatlan gondolat belé csapott, és ami összeállt, elkezdett széthullani.
És talán ez az egyetlen válasz, amit valaha kapunk. Széthullott, mert ez volt a dolgok rendje. „
John Green – Alaska nyomában
Szerző:
