A gyereket az akoholista vámtisztviselő édesapa pici korától rendszeresen és durván verte — kézzel, pálcával, ostorral, amit elért (Adolf Hitler 14 éves volt, amikor apja meghalt). Édesanyja soha nem állt a gyerek pártjára, soha nem védte meg. Adolf sokszor próbált megszökni a folyamatos, brutális bántalmazás elől, sikertelenül. Több szökési kísérletéről is beszámolnak életrajzírói (amelyek mind brutális veréssel vagy megalázással végződtek), akárcsak arról, hogy amikor apja hívta Adolfot, nem szólította a nevén, egyszerűen csak füttyentett neki, mint a kutyának.
Apjával szemben Adolf már tízévesen azt a stratégiát találta ki, hogy keménynek kell lennie. Az egyetlen mód, hogy valamiféle tartása lehessen az őt bántalmazó apjával szemben az volt, hogy nem sírt. Elkezdte az ütlegeket számolni. Amikor az apja megszállottan ütötte és verte, néha korbáccsal, ő csak számolt magában: egy, kettő, három… (Azt mondják az életrajzírók és történetírók, hogy még halála előtt is gyakran előfordult, hogy tébolyult tekintettel ébredt föl rémálmaiból, és számolt.)
Alice Miller a következőképpen ír Hitlerről:
„A gyermek Adolf számára biztosítva volt az ütlegek állandósága. Bármit tehetett, nem volt befolyása a napi verésre. Csak a fájdalom (vagyis önmaga) tagadása maradt, és az agresszorral való (tudatalatti) azonosulás. Senki sem tudott segíteni rajta, még az anyja sem (aki maga is veszélybe kerülhetett volna, hiszen férje őt is gyakran megverte). Ez az állandó fenyegetettség és a brutalitásnak való teljes kiszolgáltatottság, amiben Adolf Hitler gyerekéveit töltötte, pontosan visszatükröződik a III. birodalom zsidóinak sorsában. Képzeljük el, amint egy zsidó megy az utcán, például tejet visz. Egyszer csak ráront egy karszalagos ember, akinek joga van hozzá, hogy azt csináljon vele, amit akar, ami éppen adódik a fantáziájából… Minderre a zsidó semmilyen befolyást nem tud gyakorolni – miként valaha a gyermek Adolf. Ha a zsidó ember védekezik, lehet és szabad agyontaposni, ahogy annak idején a 11 éves Adolfot, amikor három társával kétségbeesetten meg akart szökni hazulról, hogy egy saját készítésű tutajon a folyón lecsurogva meneküljön az apai erőszaktól, és emiatt csaknem agyonverték. Egy zsidónak sem áll semmilyen menekülési lehetőség rendelkezésére, minden út el van vágva… Így érezhette magát az a gyerek, akit naponta megvertek, és akit a szökés gondolata miatt csaknem megöltek.”
Szerző:
Szörnyű sorsok ezek… Ennek az írásnak fényében egész másként tekintek Hitlerre, mint azelőtt. Persze a bűnei alól nem oldja fel, de mégis megcsillan egy parányi „megértés” az irányában. Elképzeltem egyik barátomat aki fiú, és sokat szenved, hogy akár ő is lehetett volna a helyében… és bizony sírnom kell. Hogy ilyen sorsok megtörténhetnek. És hogy egy rossz gyerekkor mennyire tudja befolyásolni az ember személyiségét és későbbi életét!
Na most tisztázzuk, azért mert valakit vernek gyerekkorában még nem kell feltétlenül egy nemzetet kiirtani. Engem úgy vertek gyerekkoromban, hogy nem volt olyan nap amikor ne kaptam volna nem kis pofonokat, hanem ömlött a számból a vér….. Szíjjal és fakanállal vertek, de nem ruhán keresztül, hanem le kellett vetkőzni!!! Soha nem mondta nekem senki hogy kellek, és soha nem dicsértek, soha nem becsültek, soha nem mondta senki nekem hogy szerethető vagyok. És állandó erőszakról szólt az életem. Intézetbe akartam kérni magam.Még sem lettem tömeg mészárló. Igen ezeknek a dolgoknak vannak személyiség torzító hatása, de azért ne mentsünk már fel senkit ennyi ember meggyilkolása és meghurcolása alól. És azt gondolom hogy a világban mindenkinek erről pontosan tudnia kéne, hogy mi hol és hogyan történt a gyerekektől a felnőttekig, hogy többé ilyen ne fordulhasson elő. Hiszen a történelem ismétli önmagát, és mint tudjuk vannak neonácik is….talán az ő családjukból nem öltek meg senkit, mig a zsidó családok mindegyikéből legalább egy generáció hiányzik. Vagy 1-2 generációból 1-2 ember. Az a nagypapa aki megélte az orosz fogságot, de a koncentrációs tábort már nem. Az egyik barátnőm édesapja egy nap annyira elfásult már a sok megpróbáltatástól, hogy úgy döntött kisétál a koncentrációs táborból, ha lelövik az is rendben, ha nem az is rendben. Senki nem tudja hogyan, de Ő megmenekült. Ez a véleményem.
AZUR, teljesen értem a felháborodásodat…
ahogy én látom, vannak sajnos emberek, akik képtelenek felfogni, hogy a szenvedéseik megoldása nem a tömeggyilkosság.
Itt van ez a norvég idióta is… tegnapelőtt kezdődött a pere – azt hiszed, megbánt valamit is?
és mit tudunk az idióta gyerekkoráról? hogy elhanyagolta az édesanyja…
ennyi. még csak nem is verte az apja.
egyénenként változó, hogy ki mibe zakkan bele és mennyire.
és te hogy bírod magadat, hogy vagy, hol tartasz?
Inga Bejer Enghs államügyész képviseli a vádat a norvég tömeggyilkossal szemben
fotók és cikk norvégul
http://www.aftenposten.no/meninger/kommentarer/Imponerte-og-medfolende-tyskere-6809423.html
Amarilla, köszi az érdeklődésed. Most épp nagyon rossz passzban. Tegnap ki is akartam nyírni magam. De aztán lejjebb adtam. Tiszta ideg vagyok, sehol senkivel nem érzem jól magam. Csak kínlódom, útálom ezért „is” magam. Nem vagyok egy egyszerű eset, azt mondják hogy ebből a mély depresszióból mire kiszednek évek. Akkor hogyan szednek ki a borderline-ból? Tettem egy felelőtlen igéretet, miszerint hétfőig nem nyuvaszthatom ki magam. Nálam az igéret az szent, igy valahogy ki kell bírjam addig. Remélem TE jobban vagy!!!!! Üdv.
jársz terápiába?
igen, évek… sőt… lehet, hogy életforma a felszínen maradni, néha kicsit lesüllyedni, aztán visszakapaszkodni és kicsit fejjebb…
pont azon gondolkodtam ma, hogy lehet, nincs is más út, mint előre…
ha már az ember úgy értem eleget bőgött meg vinnyogott meg foglalkozott a szarsággal, amit beléneveltek, akkor lehet, hogy nincs más út, mint olyan kapaszkodókat találni, amik előre visznek…
mint pl. munka, tanulás, sport, üzleti vállalkozás… – valami, amit az ember szenvedélyesen tud csinálni, és ami sikerélménnyel, jó testi érzéssel párosul…
sztem a munka azért jó, merrt fizetést kap az ember érte.
a sport azért, mert nem kerül sok pénzbe, és a testét az ember ezen a módon szereti
tanulás, olvasás – ebben is el lehet merülni
írás – hát igen. grafomán vagyok… és segít a megértésben…
én úgy látom, hogy én a mai napig nem bírok csendben ülni mert akkor a belső hangjaimat kellene hallgatni, és az qvára nem megy… annak csak nyüszítés lesz a vége…
ölelés, ne nyírd ki magad! se hétfőig, se azután…
be lettünk dobva az életbe, úszni kell…