DECEMBERI TÖRTÉNÉSEK 1
MUNKAHELYI STABILIZÁCIÓ 1
KÉT ÚJABB DÜHKITÖRÉS 2
ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓ 2
"GŐZKIERESZTÉS" 3
ÁLMOK 5
MEDVEVADÁSZAT FORMALINNAL 5
SZÖKÉS A LÁGERBŐL 5
P. PISTA MÁRVÁNYPALOTÁJA 6
FARKASVADÁSZAT AZ ÓCEÁNJÁRÓ HAJÓN 7
A BUSZMENETREND ÉS AZ ÉLELMISZER BOLTHÁLÓZAT KERESZTEZÉSE 8
FELHŐKARCOLÓ ÉPÍTÉS 8
JENŐ BÁ VONATOZIK 8
VÉGTELEN ZUHANÁS 8
ÖRÖKÉLET A PALACKBAN 9
A KÉTLÁBÚ HÖRCSÖG 9
A BÁLNA: A HAJÓTÖRÖTTEK MEGMENTŐJE 9
KÖNNYEK A KIHALT EMBERSZABÁSÚÉRT 9
FELHASZNÁLT IRODALOM 10
Munkahelyi stabilizáció
November végén kaptam egy olyan munkát, amilyet én még nem végeztem. A csoportvezető szerint jól lehet vele keresni, villanyvezetéket kell szerkeszteni különféle bemérések alapján, kilométerenként 4000 Ft bérért. A napi norma 1 km, de könnyen túlteljesíthető.
Egészségesen nem lett volna nagy gond beletanulni, megbirkózni vele, de depisen nagyon frusztráló volt a kezdeti nehézségekkel szembesülni. Egy darabig kínlódtam, próbáltam elsa-játítani az új technológiát, silabizálgattam az apró kézzel írt méretszámokkal, anyagmegírá-sokkal zsúfolásig tele rajzok rosszminőségű fénymásolatait. Ráadásul sok cég készítette eze-ket, a szabványtól eltérő jelzéseket, egyedi rövidítéseket alkalmazva. Mire nagy nehezen meg-fejtettem, és felszerkesztettem egy részt, a következő rajzról kiderült, nem jól értelmeztem az előzőt, és a meglévő digitális térképi állományt át kell alakítani.
Nehezítette a dolgomat a ködös határidő: a pontosan ismert ?beton? időpontra könnyen tudok hajtani, túlórázni, ha szükséges, de csak úgy dolgozgatni nekem nem jól megy.
Nemsokára internetes böngészésbe menekültem, egyre csak hizlaltam a depresszió, öngyil-kosság, és egyéb pszichiátriai kórképek mappáit. Halogató taktikával altattam el a lelkiismeretemet.
Majd másnap kezdek bele teljes energiával a szerkesztésnek, egy-kettőre behozva a lemaradást.
Mígnem a hó végén jelenteni kellett a munka készültségi fokát, nekem a napi 200 m is alig lett meg. Ezt a munkát ketten kaptuk egy kollégámmal, a munkaterületet észak-déli irányban kettéosztva. Ő kapta a könnyebb családi házas területeket, én a sokkal munkaigénye-sebb belvárosi részeket. A kettőnk teljesítménye között így különösen nagy volt a kontraszt.
Behívatott az osztályvezető, jól rám ijesztett, még az egyszer utoljára kifizetik nekem az alap-béremet, bár nem érdemlem meg, azt követően naponta jelentenem kell, mit teljesítettem. Megígértem, behozok a restanciából, amennyit tudok.
Két hétvégét is végigdolgoztam, majd megduplázva a kilométereket. Hétfőn tüdőgyógyászati kontrollvizsgálat, és fogászati műtét után délután már a számítógépem előtt találtam magam, bőszen vezetéket szerkesztve.
Azóta már sokkal kellemesebb, szinte pihentető munkát kaptam: rajzfájlokat kell átnevezni a benne grafikusan megtalálható kódra. Közben akár gondolkozni is tudok valamin. Két rajzoló hölgyet is bevonhattam ebbe, akiket oktatva, irányítva javul az önbecsülésem.
Két újabb dühkitörés
Sajnos két esetben újra elvesztettem a fejemet, és mindenféle tárgyakat vágtam a fölhöz.
Az első eset még november elején történt, sürgős határidő miatt hétvégén be kellett mennünk dolgozni. Az egyik kollégám a segítségemet kérte a térképszerkesztő program egyik általa nem használt funkciójához. El akartam magyarázni neki, hogyan kell végrehajtani ezt, hogy legközelebb maga is meg tudja tenni. Erre ő kijelentette, egyáltalán nem érdekli ez a művelet, csak hajtsam végre én, hogy tovább dolgozhasson. Úgy fölmérgedtem, hogy a földhöz vágtam az egerét, el is törött benne az egyik kapcsoló. Mintha nekem nagyon ?hangulatom? lett volna a saját munkám helyett a problémáját megoldani.
A másik eset december közepén történt, szintén sok dolgom volt, épp egy másik kollégának segítettem be, aki már napok óta gyötrődött vállalati problémák miatt, amikor ugyanaz a kol-léga először kéretlen tanácsokkal látott el az éppen aktuális munkámban, majd a neki átadott villanyszerkesztésemben talált hibákat. Azt kezdte magyarázni, hogyan kellett volna azt he-lyesen elvégezni. Már repült is a kezem ügyébe eső billentyűzet felé, majd egy halom iratot kaptam fel, néhány szitokszó kíséretében.
Egyébként minden vállalati kirobbanásomnak eddig mindig ez az egy kolléga volt az oka, idegesítő, kioktató, mindenhez értő stílusa miatt.
Az áterem szerint ezek a kirobbanások olyan helyzetekben következnek be, amelyek engem tudat alatt anyám önállósulási törekvéseimet elnyomó akcióira emlékeztetnek.
A dologban az a rémítő, hogy minden előjel nélkül, valamilyen kritikus kulcsmondat elhang-zása másodpercek alatt kiváltja belőlem ezt a feneketlen dühöt.
Érettségi találkozó
Időben némileg távol van már ez az esemény, eléggé jelentős a kihatása életem alakulására ahhoz, hogy részletesen beszámoljak róla mégis.
20 éves találkozó, belegondolni is szörnyű, már több idő telt el az óta, mint az esemény okául szolgáló jelentős esemény idején az életkorom volt.
Az ezt megelőző háromból kettőn voltam ott, a középsőt kihagytam, munkanélküli voltam éppen akkor, a több éves depresszióval való birkózásom is túlságosan friss emlék volt még, nem mertem vállalni az ilyenkor szokásos megmérettetést a munka, karrier, családalapítás tekintetében. Egyik téren sem számolhattam volna be sikerről. Az elsőn még tartott az egye-tem, éppen elég jó átlagot értem el. Volt már egy vegyészüzemmérnöki diplomám, érdekes módon a második fokozaton, a legnehezebb vegyipari, rendszermérnöki és folyamatszabályo-zási ágazaton négyes fölötti átlagot értem el (tömény matematika szinte minden tantárgy). Akkor még nem sejtettem, már csak fél évem van hátra a teljes összeomlásig. A harmadikon már munkahelyről számolhattam be, a rendszerváltás, kárpótlás éppen elég élményanyagot szolgáltatott ahhoz, legyen miről beszélnem.
A negyedikre nyugodtam mentem el, a depi ellenére, közben kineveztek a cégemnél rend-szergazdának. Bár ez nem olyan szintű, teljes munkaidős tevékenység, amit informatikus mérnökök szoktak betölteni, kívülállónak ezt nem kell tudni. Mindenesetre valamiféle fejlődésről azért én is szólhattam.
A rendkívüli osztályfőnöki óra a szokásos mederben folyt le, 36-os létszámból 19-en jelen-tünk meg, halálesetről szerencsére nem értesültünk, néhány furcsa körülmény azért kísérte a szervezést. Az egyik testvérpár egyik tagja által megadott címen nem volt a másik megtalál-ható. Egy másik, gimnazista korában rocker azóta ?ügyvéd úr? titkárnőjével íratott, iktató-számos hivatalos levélben mondta le a találkozót, elfoglaltságra hivatkozva. Kanadába férjhez ment osztálytársnőnk, szerette volna az éppen aktuális hazalátogatását úgy időzíteni, hogy eljöhessen, de a szeptember 11-i terrortámadás miatt megnehezült légi közlekedés ebben megakadályozta.
A vacsorát, első esetben a négy párhuzamos osztály számára közösen rendezték meg, a gim-názium alagsorában nemrég létesített menzán. Jó ötlet volt, de egy kicsit szorosan voltunk, a svédasztalos megoldáshoz sem volt sokunk hozzászokva.
Családtagok nem vettek részt, az egyetlen kivétel az az osztálytársunk volt, aki másik osztálytársunkat vette el feleségül. Panaszkodott is emiatt. Egy másik osztálytársam engem kért meg, hozzam be autóval az orosz barátnőjét, akivel – úgy láttam – mindenáron el akart dicsekedni.
Elfényképeztem egy tekercs filmet, az elkészült képek bemutatása az óta is tart, bár nem a legnagyobb ütemben. Két osztálytársammal mindenesetre tartom a kapcsolatot, ami némileg oldja a rettenetes elszigeteltségemet.
Éjfél felé fényképezés közben belekeveredtem egy körtáncba, ami eléggé meglepte a többieket, korábban ilyet nem láthattak tőlem.
"Gőzkieresztés"
A második évezred utolsó esztendejében új hagyományt teremtett a cégvezetés. Vállalati beszámolóval egybekötött évzáró bulit szerveztek a dolgozóknak. A pécsi vasútállomás melletti Delta étterem (MÁV tulajdon) első emeleti nagytermét bérelték ki.
A más telephelyek munkatársait autóbuszokkal szállították a neves eseményre. 11 óra tájban kezdetét vette a hivatalos tájékoztató – addigra már mindenki kényelmesen elhelyezkedett az ebédhez terített asztalok körül – a vezérigazgató és a főmérnök ismertették a vállalat gazdasági eredményeit, és a székháztatarozás, műszaki fejlesztés fontosabb adatait. Videofilmet vetítettek az év egyes eseményeiről, majd megebédeltünk. Néptánccsoport és szalontánc-bemutató után kezdetét vette a mulatság. Báli egyszemélyes zeneszolgáltató egység repedtfazék hangon lagzilajcsi stílusú számokat, és a 60-asss évek tánczzenéjét adta elő. Brrrr.
Pár órai asztal melletti feszengő üldögélés után néhányan elmentünk várost nézni. B. Pista bácsi évekig Pécsett lakott, felcsapott hát alkalmi idegenvezetőnek. A szépen felújított belvá-ros utcáin bolyongtunk, az esti kivilágításban még gyönyörűbb, mint nappal. Este hétre azért visszamentünk, nehogy lekéssük a különjáratú öreg kisbuszt. Addigra már igen emelkedett volt a hangulat, a szakadatlan tánc bódító hatása, és az asztalokhoz vállalati költségen korlát-lanul rendelhető italok gátlásfeloldó hatása következtében. Egyszer egy 50 éves kanizsai kolleganővel kénytelen voltam táncolni, majd letapostam a lábát szegénynek.
Jöttek az okos kérdések:
– Na mi van? Nem szeretsz táncolni? Nem szereted a zenét?
– Hmmm. Hát ezt a zenét nem. – Válaszoltam.
– Annyira nem szeretem, hogy vagy 300 CD-t raktározok otthon a polcon, biztos csak a látvány kedvéért, a diákszigetre egy hétre sátorozni pedig nyaralni megyek. A hűs Duna kristálytiszta vizében élvezet lubickolni, a hetednapra mindent belepő por serkenti a tüdő öntisztulását, minden asztmás idejön a Kékes-tető helyett egy kicsit regenerálódni. – füs-tölögtem magamban mérgesen.
Cs. Attila (The Tsatsy) akivel egy szobában dolgozunk, azóta nem hajlandó eljönni a vidám "gőzkieresztésre" ahogy az osztályvezető fogalmazta, úgy meggyötörték a progresszív rock-zenéhez szokott fülét. Inkább dolgozik ezen a napon, mert aki nem vesz részt a banzájon, an-nak munkanap van ilyenkor. Hazafelé a berúgott kollégák fülrepesztő, hamis népdaléneklése tette teljessé a kínt.
A 2001-es buli hasonlóan zajlott le, bár több pozitív hozadéka volt (Csontváry múzeum, 3 zenei CD vásárlása a főtéri nagy könyvesboltban).
2002-ben ismét elmentem, már csak azért is, hogy kimozduljak otthonról. Azt tapasztaltam, az utazás némileg lelassítja a mostanság szürke, színtelen hétköznapok hátán száguldó szubjektív időt. Még ha kellemetlen élmények is érnek közben, akkor is megéri.
A nap nagy része most is hasonlóan telt, a Vasarelly múzeum sajnos bezárt, mire 4 óra után odaértünk. Kényszerűségből a Bányászati Múzeumot néztük meg, meglepően érdekes élmény volt. Középkori pincejáratokat építettek át bányavágatokká, volt ásványtárlat, fejtési módszerek bemutatása, bányász szerszámok, gépek, csillék, bányamozdonyok, lejtaknalibe-gő, sújtólégrobbanás hihetetlen hatása: bányafába beleégett elgörbült szívlapát, fát beburkoló elkokszosodott szén. B. Pista bácsival ketten voltunk kuncsaftok, a múzeumi alkalmazott (nyugalmazott bányász) inkább a meleg irodájában pihent, nem jött le velünk a tárnákba. Zárás előtt negyed órával jöjjünk föl, mondta az öreg, hogy mielőbb hazamehessen.
Visszaérve engedtem Zs. unszolásának, hogy táncoljak vele. A zenekart lecserélték, a hangosítás is jobb volt, legalább két óra hosszat táncoltam vele, és a mi takarítónőnkkel.
Fölkérni most sem mertem senkit. Hazafelé a részegek most csendesebben mulattak.