igazából a cím is elég lenne. de nem célozgatok, vagy mondok valamit vagy nem.
ma korán leléptem az irodából, néha vannak olyan napjaim, amikor képtelen vagyok bármi konstruktívat csinálni. a mai is ilyen volt, pedig reggel még minden rendben volt. mivel volt egy csomó túlórám és még nincs zárás úgy döntöttem, hogy lecsúsztatok néhány órát. volt egy kis bűntudatom, mert valami komolyabb helyzetre tartogattam, de féltem, hogy kiderül, hogy ma nem vagyok képes semmire. lementem edzeni, vásárolni, szépítkeztem, egész jól éreztem magam.
aztán találkoztam az egyik barátnőmmel egy kocsmában, ami egész jó lett volna, de hamar lépett, én pedig még nagyon maradtam volna. de amikor néztem a telefonomat, hogy kit hívjak fel, rájöttem, hogy senkihez sincs kedvem.
én nagyon buta felhívtam Casanovát, aki persze lepattintott, mint mindig. normál állapotban ezért nagyon haragudnék magamra, de most nem teszem. kétségtelenül hiba volt, viszont játszmázni fogok, és mentem a büszkeségem. néhány napon belül úgyis fel fog hívni, hogy találkozzunk, nyílván éppen nem fgok ráérni. idióta kamaszos játék, de most szükségét érzem.
úgy volt, hogy álompasival találkozom késő este, de felhívott, hogy nem megy. nem mondott semmit, de érzem (és nálam az mindig bejön), hogy nem csak ma nem megy, hanem nem is fog. elegáns voltam, nem kérdeztem semmit, mondtam, hogy semmi baj (ez a kedvenc hazugságom). most az okos énem és a pillanatnyi hangulatom csatázik a fejemben. az okos azt mondja, hogy mindig voltak és lesznek olyan pasik, akiknek ha megfeszülök sem vagyok elég jó, de marad egy csomó akiknek viszont igen. egyszer majd megtetszik egy ilyen. tulajdonképpen nem ért meglepetésként a dolog, már többször írtam, hogy ennek a srácnak én kevés vagyok, de persze reménykedtem. a pillanatnyi hangulatom azt követeli, hogy sírjak egy nagyot, bontsam ki a pezsgőmet és sajnáljam magam nagyon. tudom, hogy holnap reggelre rendben leszek és örülni fogok, hogy világos a helyzet és nem kell több felesleges kört futnom. de most rossz és kibontom a pezsgőmet.
már hónapok óta tulajdonképpen semmi sem úgy alakul ahogy szeretném, de kényszerítem magam, hogy ne boruljak ki, hanem tegyem szépen amit kell és hamarosan jobb lesz. küzdök és bízok, ahogy megírták. de az az igazság, hogy a bízás már nagyon nehezen megy. büszke vagyok arra, ahogy a kudarcaimat kezelem, pont úgy csinálom ahogy másoknak is tanácsolnám. de nagyon kellene már valami komolyabb megerősítés, hogy jó úton járok és megéri éretten, felnőttesen szenvedni. elméletben jó amit csinálok, de a valóság most úgy tűnik másik kávéház.
Szerző:
