Ma elmentem gyógyszert íratni és kicsit panaszkodni, hogy a közúti forgalomban nem vagyok már biztos magamban, szerencsére nem egyedi eset, így átállította a bogyókat, csak este kell szedni mindent … na, ettől majd lesz 6 óra alvás, mit alvás, durmolás, ugyanis egy ideje nem nagyon vagyok jó az ágyban – mármint funkcionálisan 🙂
Hazafelé azon gondolkodtam, hogy miért nem mondja vajon meg, miféle személyiségzavarom van, pedig minden fontos információt próbálok elmondani, de hát ő „csak” áter, ez a terap feladata lenne, de én bizony már elpókereztem vele egy halom pénzt …
Különben mindegy is, mi vagyok, bipoláris vagy hisztrionikus vagy alma vagy körte vagy harcos … Az, tényleg, valami boxoló, az jó lenne, amúgy is van egy szilikonos fogvédőm, pont mint a harcosoknak, na nem azért mert engem arcon vágna valaki, hanem mert tudattalanul éjjel olyan erővel szorítom az állkapcsomat, hogy kitörnének a fogaim, szerintem úgy rágyúrtam már, hogy a vasrudat elharapnám – Istenem, csak a rossz napomon ez eszembe ne jusson egyszer, mert fogatlan leszek, mint egy boszi …
Most, egészen tiszta fejjel furcsa és idegen dolog visszaemlékezni, hogy nem olyan régen összeesve, magamból kikelve, örjöngés után fetrengtem a fürdőszoba hideg kövén és vártam a csodát, hogy legyek már normális, mint cirka egy órával azelőtt. És erről beszéltem pont ma az áternek, hogy ilyenek mentek, meg szegény kedvesemnek nekimentem és egy rögeszméhez ragaszkodtam, hogy ő engem megcsal, de én azt úgy állítottam, mintha láttam volna … Szegény ember … mellettem a „normális” se marad „normális”.
És most ez olyan furcsa, mert én is egészen „normális” vagyok …
Hálás vagyok Nektek, ma is rengeteget olvastam Tőletek!
Szerző:
