Na már minden pocsék. A világnak egy pillanat kell amíg összeomlik, és még csak nem is csodálkozol. Mardos valami belül. De nem bírom megfogalmazni. Nagyon-nagyon keserű üresség van bennem, pedig tudom, hogy van valami érzésem is, de mégis csak egy üres szobor vagyok. Sírnék, de nem tudok. Pusztító vagyok. Egy pillanatba telt tönkretenni egy kapcsolatot. Az illető valószínűleg soha nem jön vissza. Még el kell döntenem ez érdekeljen e. Azt mondta egyenesen felfordul a gyomra tőlem. Haha. Ez lennék én. Én vagyok Devilia, ördögfatty magyarul. Tőlem mindenki hány. Undorító vagyok. Sírnék, de nem sikerül, mert megkeményedtem. Túl sok sértés ér. Gonosz Dé még ennél is sűrűbben adagolta belém a hányadékot. Például: keress egy pinát ami elég nagy és bujj bele. – íme, ez gonosz Dé, ez a stílusa. Szép, mi?
Általában csak reggelenként szoktam előjönni, vagy amikor félálomban vagyok. Akkor az a pokol, és a kínok kínját élem át. Dühös vagyok mindenkire aki valaha bántott, és meg akarom őket büntetni. Eleget kaptam már az emberekből.
Most azért vagyok itt, mert ez a hülye liba bevett egy rivotrilt, és kiütötte. A Rivotril az Én oldalaom áll. Mgengedi, hogy előjöjjek. Hahaha. 😉
Szerző:
