Hagyom elveszni magam, hogy újra magamra találhassak. Ami lelkemben egy villanás, az kint fényév távolságra van. Rólad és Rólam szól és senki más. Másolat a többi csupán, egy képzeletbeli táj, egy almafa, és néhány szál virág. Világra jöttét követi két szempár. Páran még maradtak talán, kik hiszik a hiszti hatalmát. Az a fa idén sem termett többet, mint hat almát, de kereslet így is van rá, ha már a jelenben élünk. Rágalommal rejti ősi titkát. A titkár kijárta a hat elemit, a földön fekvő elem, itt egy lemerülő elem, egy jelképes képeskönyv. Könnyekkel lapozó olvasó, felejti, elejti, majd kiejti a száján végre, amire gondol. A gondtól fáradtan araszol tovább, mint élete elején a pillangó. Egy pillanatra azt éreztem figyelsz, egy pillanatra éreztem. Te voltál ott, és jó volt, mint borásznak a jó bor. Ászt húztam a tízesre. Áthúztam a történetünkből pár sort, tényleg csak párat, kicsit átírtam, a többi magára várat. Várat épít, falat húz, pakolja a téglát. Mikor adod fel az álmod, azt az égig érő létrát? Fokról fokra, és ha egyszer tényleg felérsz? Felér ennyivel az a sok küszködés.. és ha csak leülnénk és csendben várnánk? Legalább adj egy percet, és megmagyaráznám.
Szerző:
Júj, nagyon jó, mint mindig!
Köszönöm a lelkes olvasóközönségnek!