HA MOST…

Ha most ugranék ki az ablakon, koszos, vizes, sáros betonra esnék (illetve nem is tudom pontosan hova esnék, lehet, hogy az előttünk lévő épület tetejére), mert ma egész nap szitált az eső, hideg van, szél, már sötét van ilyenkor decemberben, este háromnegyed hatkor, nyáron viszont még 10-kor is világos, ezt az egyet mindig szerettem ebben az óceáni éghajlatban. De most olyan idő van, hogy az embernek kedve sincs kimozdulni, pedig nemsokára mennem kell, méghozzá alvó kisgyerekkel (majd begyömöszölöm a már félig szétesett babakocsiba). Ha most ugranék, soha többé nem látnám meg a tavaszt, a rózsaszínen virágzó fákat, és az este 10-kor is még világost.

Ha most ugranék ki az ablakon, komoly bajban hagynám a gyerekeimet, nem csak azért, mert nem lesz anyjuk, hanem azért, mert most egyedül vagyok itthon, az apjuk elment hétvégére. És a nagyobbik szülinapozik egy osztálytársánál, menni kell nemsokára érte (az öccse meg végre elaludt, azért is van ez a probléma, amit fent említettem). Nem csak a gyerekeket hagynám szarban, de az apjukat is, haza kell majd valahogy rohannia Bretagne-ból, pedig szerintem már be van szívva, rég nem látott baráttal találkozik. És a kis osztálytárs anyja ? Mit csináljon a fiammal ? Majd elkezdene úgy egy óra múlva hivogatni, vagy előbb is, hogy udvariasan megkérdezze, mikor jövök a fiamért, a bulinak vége lett hatkor… És nem veszi fel senki a telefont. A párom számát szerintem nem is tudja. Kit hívjon fel ? Másik osztálytárs-szülőt, aki esetleg itt lakik a házban ? Mikorra jutna el odáig, hogy felhívja a rendőrséget ? Vagy addigra már mindenki tudná, hogy a környéken kiugrott valaki a nyolcadikról ? És a kicsi, mikor ébredne fel ? Vajon kiabálnék ugrás közben ? Mikor kezdenének dörömbölni az ajtón a rendőrök ? Mikor törnék be ? Ma már így is elég stresszes volt neki a nap, összevesztünk a boltban is, ahol elfeküdt a földön.

Ha most ugranék ki az ablakon, akkor a tüdőmben találnának slejmet, vagy az arcüregemben, megint hetek óta köhögök, ez ilyen tipikus téli programom. És vért találnának ott is, ahol nem kéne, bár valószínűleg nyolc emelet zuhanás után ez már nem oszt – nem szoroz.

Ha most ugranék ki az ablakon, nem sütném meg sosem az almás-céklás sütit, amire egész héten készülök.

Ha most ugranék ki az ablakon, akkor anyámék már csak ezt a hírt kapnák, pedig két napja akarom felhívni őket, megígértem hogy csetelünk. Ha most ugranék ki az ablakon, a szüleimnek ott kéne lennie a temetésemen, pedig a logika az, hogy ennek fordítva kell bekövetkeznie, sajnos apámnál lehet hogy előbb, mint gondoltam… Pedig úton van már a szép levél, amit a nagyfiammal írtam neki születésnapjára. És titokban készülök haza, hogy velük töltsem a karácsonyt, lehet, hogy az utolsót együtt, és szeretném valahogy helyrehozni lelkileg a legutóbbi találkozásunkat, amikor annyira a depressziómról szólt minden, hogy nem vettem észre, mennyire érzéketlen és tiszteletlen vagyok a szüleimmel. Ha most ugranék, akkor már sosem tudnám összeírni a családi történetekből azt, amit egy ideje tervezek.

Ha most ugranék ki az ablakon, sosem vizsgáltatnám ki magam, és tudnám meg, miért vagyok ilyen fáradékony: a depresszió miatt ? Kezdődő cukorbetegség miatt ? Szemprobléma miatt ? Vagy mert nem jó fogamzásgátlást használok ? És ha ugranék, már nem is lenne értelme kivizsgáltatni magam. Így viszont mindig ott van ez is a (meg nem írt) listámon.

Ha most ugranék ki az ablakon, már biztos nem írnám meg a Nagy Listámat. És nem kezdenék el blogot sem írni művészet terápiáról, vagy bármi más témáról. Nem csinálnám meg már soha az Instagram oldalt a street art fotó gyűjteményemnek, pedig milyen jó lenne megmutatni a világnak.

Ha most ugranék ki az ablakon, nem teregetné ki senki a ruhát, ami a mosógépben van, mert utána nyilván mással lenne elfoglalva a család. Bebüdösödik majd az egész.

Ha most ugranék ki az ablakon, sosem tudnám meg, hogy képes vagyok-e visszafogyni a csúcsformámra, lefutni 10 kilométert, munkát szerezni határozatlan idejű szerződéssel, megtanulni úgy franciául, hogy megértsek egy színházi előadást, master diplomát szerezni.

Ha most ugranék ki az ablakon, úgy halnék meg, hogy sosem tudnám meg, milyen elélvezni rajtam kívül álló személy segítségével, sosem fedezném már fel a szexualitásomat, sosem feküdnék le nővel, sosem tudnám meg, hogy ez az utam, vagy csak egy futó ötlet volt.

Ha most ugranék ki az ablakon, akkor biztos nem születik több gyerekem, pedig minden menstruációkor eszembe jut, hogy lehetne még egy harmadik, akivel végre szépen megélném a várandósságot és a kisbaba kort is, ahogy egy igazi anyának kell, akit természetesen szülnék, sokáig szoptatnék, aki kislány lenne, akinek reggelente fonnám a haját és eljárnék a ritmikus sportgimnasztika versenyeire. És elmondhatnám magamról, hogy háromgyerekes anya vagyok, teljesítettem a (magyar) minimumot, nem éltem hiába. (Mondjuk ehhez vissza kéne jönnöm Magyarországra, gyerekestül, lehet hogy még a főállású anyaságot is megkérném).

Ha most ugranék ki az ablakon, nem tudnám tovább nézni azt a francia vidéki krimisorozatot, amit nemrég kezdtem el, sosem tudnám meg, ki rabolgatja el a tinilányokat, pedig már gyanítok valakit.

Ha most ugranék ki az ablakon, holnap nem tudnám elvinni a gyerekeket Mikulás ünnepségre, pedig már be van fizetve, és itt ritka az ilyesmi, ez igazi magyar szervezés.

Ha most ugranék ki az ablakon holnap nem gyújtanám meg az első ádventi gyertyát, pedig egész jó kis koszorút készítettem.

Ha most ugranék ki az ablakon, nem szinezném már sose ki a saját mandaláimat, pedig rajzoltam minden hónapra egyet. És nem kezdeném el újból az aktrajzolást, pedig találtam egy közeli kurzust.

Ha most ugranék ki az ablakon, sosem tudnám meg hogy működik-e az új csoda szemmozgatós módszer, amivel traumákat lehet feldolgozni, pedig már várólistán vagyok, a pszichiáterem ki fogja velem próbálni, ingyen.

Ha most ugranék ki az ablakon, biztos nem írnám meg az önéletrajzomat arra a munkaajánlatra, amire egész héten készültem írni.

Ha most ugranék ki az ablakon, akkor sosem tudnám meg, hogy jóirányba kerestem-e Istent. Illetve talán pont ezt épp megtudnám… de nem biztos, hogy olyan választ kapok, amit szeretnék.

Ha most ugranék ki az ablakon, akkor az egész eddigi erőfeszítéseim mind a kukába mennének. Persze lehet, hogy egyébként is odamennek. Hogy nem lesz harmadik gyerek, nem lesz orgazmus, nem lesz jó munka, önmegvalósítás, nem lesz szép külső, nem lesz kiállítás, nem lesz blog, csak vonszolom tovább magam az életemen keresztül, a megöregedésig, az összeaszásig és a halálig. És addig még sok ilyen kétségbeesett pillanat vár rám. Amikor rámömlik az életem kudarca, és hogy minden küzdés felesleges, minden pillanat élvezhetetlen, de össze szorított foggal úgy kell tenni, mintha élvezhető lenne, különben lecsesznek, hogy megint szarul vagyok. És önző vagyok, meg felelőtlen, bukott ember anyaként, nőként, gyerekként, munkaerőként. Az öngyűlölet mantrám, tudom, hogy már mindenki unja, én is nagyon.

De ha ezt az írást felteszem a Búrára, akkor az azt jelenti, hogy nem ugrottam ki az ablakon. Most sem.