Gyógyszerváltás bleeeeee:(

Az igazság az,hogy saját magamon is taszajtottam egyet,hogy az SBO-n kössek ki, de mégsem
Szóval az történt, hogy a Kepprának, ami része annak a triónak,amit végre-valahára másfél év alatt be tudtak állítani, 6000 ft-ra emelkedett az ára kb.3500-ról.
Na most,amikor ezt közölték a patikában, először köpnyi-nyelni nem tudtam,aztán mondtam,adjanak valami helyettesítőt,ami megfizethető.
Adtak.
Levetiracetam Actavis a neve, és csodaszép lila doboza van, ami az epi színe ugyebár.
Még a kinézete is hasonlít a Kepprára.
Na, ez volt az a bogyó,amitől újra rohamoztam ha kellett,ha nem, magyarul megint ott voltam,mint egy évvel ezelőtt,amikor a Topamax,és a Lamolep mellé megkaptam a Kepprát,hátha kevesebb lesz a rohamom.
Megkérdeztem ismerős orvost, és ő is elmondta azt,amit amúgy is tudtam,hogy hiába ugyanaz a fő hatóanyag,a vivőanyagok mások, és nem ugyanaz a felszívódásuk.
Hurrá
Vissza a háziorvoshoz, mégis kiíratom a Kepprát,elmondom,mi bajom van, ő is megerősít ebben a tudatban.
Fogamat szívva kipengetem érte a 6000-et, de úgy vagyok vele, legalább a nyugi.
Ez ápr.3.-án volt.
5.-én kellett mennem az epis dr.nőhöz.
A gépében ugyebár benne van az SBO-s sztori, én csak a Levetiracetamról, meg a sok rohamról beszélek neki.
Szegénynek (szokásomhoz híven) megint fejtörést okozok.
Büszkén mondom,hogy megoldottam ám a problémát, mert vissza kiírattam a Kepprát, és ki is váltottam.
Azt mondja, ez nem megoldás, hozzá kell szoknom valami máshoz helyette
Jaaaaaaj neeeeee (ezt hangosan mondtam)
Felhívja orvos kollégáját,hogy nála mi jött be a betegeknél, a Levilt javasolja
Úgyhogy most átszokóban vagyok, és elég szar,mint minden gyógyszerváltás, bár nem olyan durvaszar,mint az előző bogyó
Vannak rohamaim természetesen, ez ilyenkor természetes, és viszatértek a komplex parciális rohamok is (több mint 1 éve nem olyanom)
Ez nálam abból áll, hogy hirtelen kikapcsol az agyam,fogalmam sincs,hogy mit csináltam egy perccel azelőtt, és mit kellene most csinálnom
El tudom képzelni,milyen értelmes képpel nézhetek ki a fejemből
És fogalmam sincs,meddig csinálom ezt
Na mindegy,ezek vannak most


Szerző:

Belépett: 5 év

memphisgirl

Blog kommentek: 1857Blog bejegyzések: 507Regisztráció: 10-08-2010

Írj megjegyzést