Ma a gyerekem ismét kiverte a hisztit, mert egy játékban nem ő győzött…
annyira keservesen sírt, annyira megértettem a bánatát – és a dühöngését is tk. – aha, ez egy győztes fajta, mondok magamban, ez igen, ez felborítja a házat, ha nem ő győz…
na jó, jó, de azért lassababn a testtel…
jó fél órába telt, amíg megnyugodott. és láttam, ahogy bírkózik a nagy érzelmeivel – ő ajánlotta aztán, hogy csináljunk mást, és láttam, hoyg nagyon nagyon küzd azzal, hogy lenyelje a könnyeit és továbblépjen a „sérelmén”.
aztán mikro kicsit lenyugodott, mondtam neki, hogy néha a részvétel fontosabb, mint a győzelem. sé hogy a dühöngésével elrontja a játékot. meg a más örömét is.
és hoyg én voltam az utolsó – mégis jól éreztem magam velük.
az nagyon jó, hogy győzni akarsz, kisfiam, de veszíteni is tudni kell.
és értem msot már, anyaként, hogy most jön a megmagyarázós-nevelgetős műfaj…
elmagyarázni dolgokat. mert már megérti.
hogy pl. nem lehet így meg úgy viselkedni bizonyos helyeken, helyzetekben… szeretettel, türelemmel, nagyon nagyon sok szeretettel megszelidíteni a kis vadócot.
nem kisbaba már.
iszonyatos frusztrációk és dühök és szomorúságok tombolnak benne, – és ezt kell mind megszelidíteni.
de most már bizony keményebb fokozatra kapcsolhatok, és néha fájdalmat is kell okozni – ez mondjuk már pici kortól kezdve így van – nem fizikai, hanem lelki fájdalomrólv an szó, amit a gyerek átél, amikor rájön, hogy nem mindenható…
de cserébe megkapja a valóságot. és egy kis szeretet és vigasztalás is anyától.
nagyon nehéz dolgok ezek, értem én…
de azért menni fog!
Várom a szöveget.
ez is ide vonatkozik talán…
http://www.youtube.com/watch?v=7oYWqLcaUjw
Szia!
Mi a történeted? Mert ez nem derül ki, de érdekelne, mert irtad hogy nem sikerült megvédened a betegségedtől. choice