azon már túlléptem, hogy utálom a valentin napot, őszintén nem érdekel az egész. és ezt ma be is bizonyítottam magamnak.
kedvenc exem (aki alaposan meggyötört éveken át) tegnap felhívott és rádumált, hogy találkozzam vele. nagyon nem akartam, de kb másfél óra alatt kisírta, hogy belemenjek. mivel ez a hetem valami egész meglepően zsúfolt, rávágtam, hogy a kedd talán jó. eszembe sem jutott, hogy valentin nap van és félreérthető az egész.
a világon semmi kedvem nem volt talákozni vele, de gondoltam majd szokás szerint összeveszünk és megint megszabadulok tőle néhány hónapra. ez ma nem jött össze. már teljesen elfelejtettem, hogy az én kis casanovámnak van évente 2-3 napja, amikor valamiért úgy dönt, hogy nagyon szeret engem (aztán megcsal a fél várossal majd megsértődik, amiért nekem ez nem igazán tetszik). na, ma szeretett. ki kell élvezni, holnapra már nem fog.
büszke vagyok magamra, mert ellenálltam a kísértésnek és érett felnőtt módjára átláttam a helyzetet (és annak tiszavirág életét) és kedvesen tartottam a távolságot. szépen kikerültem azt a csapdát, amibe már rengetegszer belesétáltam („majd most minden más lesz” nevű naiv agyrém). azt hiszem ma léptem egy szép nagyot előre.
Szerző:
