Félek, hogy a mostani haverom egy srici. Komolyan. Olyan hoszsú ideje vagyok barátok nélkül és bezárkózva. Kezdem elveszíteni a fonalat a saját gondolataim és a valóság között.

Nem csak tőle parázok. De még saját magamtól is. Attól parázok, hogy ha találkozunk rám fog törni valami roham, sőt, hallucinálni fogok és nem tudom majd kontrolállni magamat, mert kicsúszik a lábam alól a talaj, és azt fogom hinni, hogy ő csinálni akar velem valamit miközben nem is. És igen, tudom, így keződik a szociális fóbia. De most mégis mit csináljak??

Annyira kedves pasi egyébként, türelmes, megértő, békés. Nekem régen egy ilyen volt az álmom! És éppen most, mikor lehet, hogy megkaptam "álmaim netovábbját" nem örülök neki. Persze elég nylít, és felnőtt férfi lévén teljesen benne van abban, amitől én írtózom és néha gátlástalan. Sokszor azon gondololkodom, hogy megmondom neki, hogy búcsúzzunk el egymástól, mert annyira nem passzolunk össze emberileg. De még a kedves énjében sem bízom. Nem igazán hiszek benne. Menekülni akarok a békés, türelmes, kedves emberektől, de tudom, hogy ennek se kéne így lennie. Mintha képtelen lennék befogadni, hogy létezik még a világon ilyen ember.

Azt érzem, hogy idővel egyre rosszabb lesz minden. Egyre több mindentől írtózom, és egyre jobban bezárkózom, már szinte a lakásból se lépek ki. A jelenlegi egy szem haverommal - aki mellékesen egy pasi - nem merek találkozni, mert félek, hogy rosszat akar velem tenni. És képtelen vagyok eldönteni, hogy helyesen gondolkodom-e. 

Ma éjjel arra vetemedtem, hogy beírtam valamit a keresőbe, és találtam egy cikket a szexuális fóbiákról, és az elég sokból nekem elég sok meg van. :S Megpróbálom leírni,

Félek a szexről beszélni, írni, félek szexuális témáról vagy meztelenséggel járó dolgokról olvasni vagy hallani, félek a nemiszervektől, félek a meztelenségtől, félek a pasiktól, 25 éves kor fölötti pasik már túl idősnek tartom, félek olvasni s hallani a nemiszervekről, félek a saját libidómtól, félek hogy szexmániás leszek, félek a csókolózástól, félek egy csomó más szexuális tevékenységtől, félek az érintéstől, félek, hogy kényszeríteni fognak, félek, hogy ha megismerek egy pasit onnantól az "övé" leszek örökre, félek a fiúszervre hasonlító kajáktól és tárgyaktól, félek attól, hogy izgató lehetek másoknak, vagy olyat csinál a testem ami  .... stb.

Bocsánat, mindenhova azt írtam, hogy "félek", most már nem fogom egyenként kijavítani, de valamelyiktől nem félek, hanem undorodom például. Bár végülis mindegyik ugyanazt a hatást véltja ki belőlem (pánikroham, rossz érzések, vérnyomásesés, depersonalizáció, szédülés...) szóval mindegy.

Én nem látok ebből kiutat. Ez valószínűleg el fogja cseszni az egész jövőbeli magánéletemet. Ha nem tudok nemi életet élni, nem lehet hosszú távú kapcsolatom, párom, élettársam. És ha még bele is mennék "azt csinálni", nem élvezném. Valószínűleg lelkileg ott se lennék, mert ha már fizikailag nem tudok elmenekülni, elmenekül a pszichém, és akkor majd nem azt csinálom amit élveznék vagy amit a partnem élvezne, hanem amire be lettem "tanítva". ..vagy egyszerűen egyáltalán nem csinálnék semmit, csak feküdnék.

Kitanítanak = Megtanítják hogyan szopj, megtanítják hogy ne hangoskodj és ne mocorogj, megtanítják hogyan nyúlj magadhoz, megtanítják hogyan nyúlj a férfihoz, megtanítanak hogy bármi is történik add meg magad, ne ellenkezz.

És mindeközben az aki ezekre megtanít, az ölébe ültet és olyan szépeket mond neked, amiről más kislányok álmodoznak!

Nem akarok regényt írni arról, nem akarom magamba szipantani micsoda fájdalom és para van bennem, csak valami biztonságos táptalajt szeretnék, hogy ne kelljen vakon tapogatóznom...

Szeretném ha valaki ellátna tanácsokkal.

Ha valaki egész kiskorától azzal együtt nő fel, hogy szextárgyként használják és elhatalmasodnak fölötte, elég nehéz ezt levetkőzni később is, amikor már vége az egésznek. Mert kitanítottak mint egy vadállatot, megtanultál egy mintát és az senkit se érdekel "odafönt", hogy az a minta normális e vagy sem.

Én atól félek, hogy megerőszakolnak, elrabolnak, vagy megvernek.

És annyira vágyom a fizikai érintkezésre basszus...  De nem lehet, nem engedem, mert félek.

Lehet e egyáltalán egy pasi simán csak haver? Akivel neten beszélek szeretne találkozni velem, tud egy csomó dolgot rólam már, és már az elején elmondta, hogy nem barátnőt keres bennem. Végülis tudja, hogy úgymond "problémás" vagyok, és ez már az interneten is feltűnik. Ő meg türelmes és kompromisszumkötő velem. Akár egy igazi szociopata. Attól félek kötelező vele találkoznom hamarosan, ha nem akarom, hogy mérges legyen, bántson, vagy elhagyjon. Fogalmam sincs mi a tévképzet és mi nem...

Igen, változtattam.

Most már úgy vagyok, hogy az érintést sem bírom elviselni. De ennek nem közvetlenül a szexellenesség az oka, hanem az utóbbi hónapokban ért sok csalódás. Azt érzem, hogy valamit kiloptak belőlem, az énemből és soha nem fogom visszakapni. Mert már nem az vagyok, aki voltam.

Én nem akarok pasit. Nem tudnék...

Vagyis, szóval, néha eszembe szokott jutni mikor erre gondolok, hogy csak kitaláltam. Magamnak. Azért régebben más volt, még lehetett igazolni, de ahogy telik az idő úgy lesz egyre távolibb a történet, és a bizonytalanság egyre erősebb. Mert mi van, ha csak egy hazug disznó vagyok? Néha kifejezetten keresem az erőszakos történeteket, valamiért kíváncsi vagyok rájuk, és ezt nem szeretem magamban. De mintha abban reménykednék, hogy ha szembesülök vele, akkor egyszer csak elkezdek emlékezni. Amiről az előbb írtam már a különböző elrablós és erőszakos történeteket és érdekelnek, de azok még inkább vonzanak, persze biztos az irodalmibb megfogalmazás miatt, és azokat nem is tudom letenni ha már egyszer bele kezdtem, oda paszíroz magába pedig életem legnagyobb félelmei és borzalmai jelenednek meg előttem az ilyen regényeknél. és kiütnek. írtózom tőlük.

Talán abba kellene hagynom a pszichotrillerek olvasgatását. Ma a kezembe akadt egy, és olyan jól írt az író, hogy nem tudtam letenni, mint egy mágnes, közben pedig üvöltettem belül: "NEM!NEM! NEM! NEM! NEM!!"

Totál sokkos állapotba mentem haza. Ezek a történetek csak összezavarnak. lassan már azt se tudom mi történt meg és mi nem.